2012. okt 31.

F1 Bennfentes esélylatolgatók - Vettel vs. Alonso

írta: FormaNet
F1 Bennfentes esélylatolgatók - Vettel vs. Alonso

A Formula-1 egyik sajátja, hogy az esélylatolgatások már a téli tesztek során elkezdődnek, és ezt követően egész évben folyamatosan változó véleményekkel folyik a tippelés. Teljesen természetes, hogy az év végére a találgatások felerősödnek, különösen olyan szezonban, amikor az utolsó versenyekre még több pilótának is valódi esélye van a világbajnoki cím megszerzésére. Az idei évben egyértelműen két versenyző között dől el a cím sorsa, ám az, hogy ki nyeri meg a bajnokságot, egyelőre igencsak megosztja mind a szurkolók, mind pedig az F1 bennfenteseinek véleményét.

alonso-vettel.jpg

A Williams brazil pilótája, Bruno Senna óvatosan ugyan, de Red Bull győzelmet tippel, de abban nagyon bízik, hogy egyik top pilóta sem szerez túlzott előnyt Abu Dzabiban, vagy az USA-ban, így a világbajnoki cím sorsa hazájában a Brazil Nagydíjon dőlhet majd el.

„Remélem, így történik majd, hogy ott egy jót szórakozhassunk, de ez igen nehéz lesz. A Red Bullnak nagyon nagy az előnye” – nyilatkozta a brazil versenyző a Totalrace-nek.

Senna szerint a Ferrari, és Alonso hátránya nagyobb is lehetett volna az indiai versenyt követően.

„Indiában az előnyüket (a Red Bullét) sikerült némileg minimalizálni ( a Ferrarinak)  a pálya hátsó részének is köszönhetően. De olyan pályákon, mint amilyen Abu Dzabiban van, a Red Bull nagyon jó teljesítményre lehet képes."

Az egykori Jordan csapat főtervezője, Gary Anderson szerint a cím magasan legnagyobb esélyese egyértelműen Sebastian Vettel, ám a szakember elsősorban a fejlesztési versenyben megszerzett előny miatt gondolja ezt.

„Nem tudom, hogy a Ferrari elő tud-e húzni valamit a semmiből, hogy megelőzze a Red Bullt a fejlesztési versenyben. Különösen azért, mert a Red Bullnak szintén lesznek új alkatrészei Abu Dzabiban.”

Az osztrákok büszkesége, Niki Laude is úgy véli, most már szinte lehetetlen, hogy a világbajnoki címet Fernando Alonso szerezze meg.

A spanyol világbajnok azonban némiképpen más véleményt fogalmazott meg, mint az Indiai Nagydíjon, és úgy gondolja, semmi sem változott.

„Az ilyen dolgok jó részei a karrieremnek, és az emberek jó dolgokat mondanak rólam, amikor azt mondják, hogy én vagyok az egyik legesélyesebb” – nyilatkozta Alonso a Totalrace-nek, ismét hozzátéve, hogy Vettel feltámadása a világbajnoki küzdelemben Adrian Newey érdeme.

"Nem hiszem, hogy Sebastian (Vettel), vagy Mark (Webber) vezetése javult volna Szingapúr óta, hogy hirtelen mindig elsők, és másodikok lesznek. Ez azt jelenti, hogy a mostani autójuk annyira kiváló, hogy még hibát is megengedhetnek maguknak.Mi pedig keményen dolgozunk azért, hogy ne legyen meg nekik az elkövetkező három verseny.”

000 facebook_banner.jpg

A McLaren 2008-as világbajnoka valamiért nem hajlandó Vettelt számításba venni, és továbbra is kitart azon véleménye mellett, hogy az idei év bajnoka csakis egykori csapattársa, Fernando Alonso lehet. Legalábbis - ahogy a paddockban néhányan fogalmaznak - morálisan mindenképpen. 

"Véleményem szerint ő (Alonso) már most háromszoros, vagy négyszeres világbajnok” – nyilatkozta Hamilton a spanyol El Confidencialnak.

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

ferrari forma1 red bull lewis hamilton fernando alonso formula1 sebastian vettel bruno senna