2012. nov 06.

F1 Horner emberi mulasztásról beszél, míg Marko Webbert kritizálja

írta: FormaNet
F1 Horner emberi mulasztásról beszél, míg Marko Webbert kritizálja

Az Abu Dzabi Nagydíjon történt Red Bull baki, ami miatt Sebastian Vettelt kizárták az időmérőből, továbbra is téma az alakulatnál. A csapatfőnök, Christian Horner szerint egyértelműen emberi mulasztás történt, és ahogy arra már az időmérőt követően is utalt, szerinte a Renault-nál követtek el hibát. Közben Helmut Marko némi kritikát fogalmazott meg az istálló ausztrál pilótájával, Mark Webberrel szemben.

Vettel Abu dzabi.jpg

Horner szerint emberi mulasztás miatt kellett Sabastian Vettelnek a boxutcából indulnia az Abu Dzabi Nagydíjon, azt követően, hogy a versenybírák nem tudtak elegendő üzemanyagot kivenni Vettel RB8-asából, így kizárták a kvalifikációból. Az időmérő harmadik szakaszát követő levezető körön a csapat arra kérte pilótáját, hogy állítsa le az autó motorját. Először technikai problémára lehetett gyanakodni, ám később kiderült, egyszerűen csak nem volt elegendő üzemanyag az autóban. A regnáló bajnok kizárását másfél deciliternyi üzemanyag hiánya okozta.

Az esetről Christian Horner így beszélt a Sport1-nek: "Az igazat megvallva, nincs egyértelmű válasz, de gyanítom, hogy emberi mulasztás történt. A Renault egyértelműen azt kérte, hogy állítsuk le a motort. Mivel attól tartottunk, hogy valami károsíthatja a motort, követtük az utasításukat.”

„Elmagyaráztuk a stewardoknak, hogy miért állítottuk le az autót, ők el is fogadták az érvelésünket, de ezt követően nem tudtunk egy liternyi mintát adni.”

Horner elmondta, hogy a Renault azóta sem adott magyarázatot arra, hogy miért volt kevés üzemanyag az autóban, annak ellenére, hogy ez a motorszállító kompetenciája.

Az energiaitalosoknál azonban nem csupán Vettel esete kavart vihart, Mark Webber is a középpontba került azt követően, hogy az istálló főtanácsadója, Helmut Marko a futam után kissé kritikus hangnemben beszélt az ausztrál pilóta versenyéről. Marko szerint Webber vasárnapi versenye némiképpen a csapat konstruktőri versenyét veszélyeztette.

000 facebook_banner.jpg

A második rajtkockából induló Webbernek nem sikerült túlzottan jól a rajtja, értékes helyeket veszített, és a verseny közben is hibázott. A Pastor Maldonadóval történt összecsapást követően, amikor igyekezett felzárkózni, Felipe Massával is harcba bonyolódott, végül belekeveredett a Pérez, Di Resta, Grosjean torzsalkodásba is, és ez a versenyének végét jelentette.

"Egy versenyen nem is lehetne több hibát elkövetni” – vélekedett Webber versenyéről Helmut Marko.

"Ez nem volt egy túl jó nap a számára. Sem a rajt, sem a balesetek nem voltak jók. Ez túlságosan is rossz, mert hatással van a konstruktőri bajnokságra.”

A Red Bullnak ugyan nincs különösebb aggodalomra oka, a konstruktőri bajnokság tekintetében, ám az már Abu Dzabinban is meg lehetett volna, ha több pontot sikerül szerezniük a Ferrarinál. Így viszont még legalább két hetet várhat a csapat a pezsgőzéssel.

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png  

Szólj hozzá

forma1 red bull formula1 mark webber sebastian vettel abu dzabi nagydíj