2012. nov 16.

F1 Alonso: Sokkal nyugodtabb és koncentráltabb vagyok

írta: FormaNet
F1 Alonso: Sokkal nyugodtabb és koncentráltabb vagyok

Fernando Alonso azt állítja, hogy a 2012-es bajnoki döntőt sokkal nyugodtabban kezeli, mint a korábbi világbajnoki küzdelmeket. A kétszeres világbajnok magabiztosan készül a hajrára, és előre figyelmeztet, hogy egy esetleges gyengébb időmérő után sem kell azonnal temetni a bajnoki esélyeit.

Alonso szerint csoda lenne a cím.jpg 

A Ferrari spanyol klasszisa, Fernando Alonso riválisához, Sebastian Vettelhez képest 10 pontos hátrányban érkezett az amerikai versenyhétvégére, és ha a német esetleg a győzelem felé száguld majd vasárnap, abban az esetben Alonsónak mindenképpen az első négyben kell célba érnie ahhoz, hogy a szezonzáró Brazil Nagydíjig életben tartsa bajnoki esélyeit. A 31 esztendős versenyző még 2005-ben és 2006-ban szerezte meg világbajnoki trófeáit, majd 2007-ben, és 2010-ben az utolsó versenyig harcban volt, ám végül nem nála landolt a cím. A spanyol most úgy érzi, hogy mentálisan sokkal jobban felkészült, mint ezelőtt bármikor.  

„Sokkal nyugodtabb és sokkal koncentráltabb vagyok” - mondta Alonso a csütörtöki sajtótájékoztatón.

„2006-ban úgy érkeztem az utolsó versenyre, Brazíliába, hogy harcban voltam Michaellel (Schumacher). Ez elég stresszes, intenzív, és érzelemdús hétvége volt, és nem volt könnyű koncentrálni, vagy éppen aludni. A rákövetkező év, a 2007-es szintén nagyon stresszes volt, és semmi sem volt könnyű. 2010-ben úgy érkeztünk Abu Dzabiba, hogy az utolsó versenyig harcoltunk a bajnoki címért. Ekkor már sokkal nyugodtabb és magabiztosabb voltam. A futamon történt, ami történt, végül nem mi győztünk, de úgy éreztem, hogy akkor sokkal felkészültebb voltam” – emlékezett vissza a ferraris versenyző.

„Az utóbbi két versenyen teljesen normálisan éreztem magam, ezért úgy vélem, a tapasztalat nagyon jót tesz. Ez a negyedik alkalom, hogy az utolsó versenyekig harcolok a világbajnoki címért, és úgy érzem, koncentráltabban végzem a munkámat.”

Alonso legutóbb Németországban állhatott fel a dobogó legfelső fokára, ennek ellenére nem gondolja, hogy a hajrában bármiben is változtatnia kellene.

„Semmiben nem fog megváltozni ennek a hétvégének a megközelítése, és a felkészülésünk. Mindenki a csapatnál maximális koncentrációval és maximális erőfeszítéssel készül. Van néhány új alkatrészünk, és reméljük pénteken tesztelhetjük, és megkapjuk a szükséges visszajelzéseket ezekkel kapcsolatban. Pontosan ugyanazt tesszük, mint eddig minden hétvégén.”

000 facebook_banner.jpg

Vettelhez hasonlóan Fernando is nagyon magabiztosan készül a szezon utolsó előtti megmérettetésére, és egy nagyon erős versenyben bízik.

"Azt hiszem, minden rendben lesz. Az első edzésen minél gyorsabban alkalmazkodni kell, és valamennyi időt már a szimulátorban is eltöltöttem, hogy felkészüljek a futamra Ugyanaz a helyzet, mint minden versenyen. Bízom a csapatban, bízom magamban, és őszinték vagyunk magunkhoz. Tudjuk, hogy nem a miénk a leggyorsabb csomag, és átlagban a hatodik-hetedik helyre tudjuk kvalifikálni magunkat. Szóval ha most is ez lesz a helyzet, akkor valószínűleg az emberek máris azt mondják, hogy oda a bajnoki cím, de valójában ez egy normális pozíció. Ez (az időmérő) nem az erősségünk, de a lényeg, hogy több pontot szerezzünk, mint a többiek. és biztos vagyok benne, hogy a következő két versenyen ezt fogom tenni.”

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 austin fernando alonso amerikai nagydíj Formula-1