2012. dec 13.

F1 Alonso: Vettel méltó bajnok

írta: FormaNet
F1 Alonso: Vettel méltó bajnok

Fernando Alonso idén bombaformában teljesített, végül ez mégsem volt elegendő harmadik világbajnoki címéhez. A hajrában spanyol három ponttal maradt el legnagyobb riválisától Sebastian Vetteltől, ennek ellenére úgy érzi, idén olyan tökéletes szezont teljesített, hogy ezt nehéz lesz újra megismételnie. Alonso méltó bajnoknak tartja német ellenfelét, és jövőre is erős Red Bullra számít.

alonso - vettel.jpg

Fernando Alonso 2012-ben a 20 nagydíjon összesen 13 alkalommal pezsgőzhetett a dobogón, ebből háromszor annak is a legfelső fokán, és az Olasz Nagydíjat követően még 39 pontos előnnyel vezette a bajnokságot, az akkor negyedik helyen álló Sebastian Vettel előtt. Ezt követően a hátralévő hét nagydíjon csak egyszer nem a top3-ban végzett, ennek ellenére német riválisa bizonyult jobbnak a végjátékban. Ha érdemre osztanák a bajnoki trófeákat, úgy sokan a ferrarisra szavaztak volna, hiszen autója képességeihez képest vitathatatlanul mindvégig erőn felül teljesített. Alonso szerint azonban egyértelműen Vettel érdemelte a vb címet, mert ő szerzett több pontot.

„Vettel méltó bajnok, hiszen bárki másnál több pontot szerzett, így ez mindenki számára egyértelmű kell, hogy legyen. A Red Bull jövőre is favorit lesz, nekünk pedig hét-nyolc tizedet kell javulnunk, amit elég nehéz feladat lesz végrehajtanunk a tél folyamán. A McLaren is gyorsabb volt nálunk, és a végén még a Force India és a Lotus is előttünk volt”- értékelt Alonso, és úgy véli, még egyszer nem biztos, hogy meg tudja ismételni mindazt, amit ebben a szezonban tett.

„Olykor úgy gondolod, jó munkát végeztél, és olyan is van, hogy úgy érzed, valami hiányzott, és a következő évben valamiben javulnod kell. Ez alkalommal azt hiszem, hogy egy tökéletes évem volt, és nagyon elégedett vagyok a szezonommal. Azt hiszem a karrieremben szinte lehetetlen lesz ezt megismételni.”

000 facebook_banner.jpg

A 31 esztendős sztárpilóta természetesen elvárja csapatától, hogy 2013-ban erősebben kezdjék meg a szezont.

„Nehéz lenne úgy kezdeni, mint 2012-ben. Az első teszten, Jerezben 2.5 másodperccel voltunk lemaradva, majd Ausztráliában másfél másodperccel. Nagyon sok munka vár ránk, de a célunk egyértelmű: szombatonként és vasárnaponként is a két Ferrari legyen elől. Az elmúlt néhány évben ez pár csapatnak sikerült, de nem nekünk. 2013-ban újra megpróbáljuk.”

Ami a szélcsatorna problémáit illeti, Fernando ez ügyben nem aggódik: "Nem hiszem, hogy hátráltat minket az a tény, hogy Maranellóban a szélcsatorna átmenetileg zárva lesz, mert addig más szélcsatornát fogunk használni, mint ahogy az elmúlt néhány hónapban is tettük.”

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

 

Szólj hozzá

ferrari forma-1 fernando alonso formula-1