2013. jan 21.

F1 További két pilótaülés szabadulhat fel

írta: FormaNet
F1 További két pilótaülés szabadulhat fel

Eddig úgy tűnt, hogy 2013-ra már csak két pilótaülés kiadó a királykategóriában, ám a hírek szerint Timo Glock elhagyja a Marussia csapatot, és a DTM-ben folytatja versenyzői karrierét, illetve Paul di Resta helye sem biztos a Force Indiánál. 


Timo-Glock.jpg

Miután a japán óriás gyár, a Toyota kivonult a királykategóriából, 2010-ben Timo Glock három évre az akkori Virgin (ma már Marussia) csapatnál kötelezte el magát, ám most úgy tűnik a német versenyző más szériában folytatja pályafutását. 

A német Sport Bild szerint a hivatalos bejelentés a mai napon várható, de Glock minap tett nyilatkozata már most egyértelművé teszi a váltást.

„Három nagyszerű évet éltem meg a Marussiával, és barátságban rendezzük el a dolgainkat. Most új kihívásoknak szeretnék megfelelni, és továbbra is a motorsportban folytatom az utamat” – nyilatkozta a 30 esztendős pilóta.

A váratlan távozás oka valószínűleg pénzügyi kérdésekkel magyarázható. Egyes értesülések szerint Glock nagyjából kétmillió eurót tud felmutatni, de a Marussiának legalább ötmillióra lenne szüksége ahhoz, hogy versenyzőülést biztosítson az újonc Max Chilton mellett. A brit Telegraph Vitalij Petrovot vagy Sebastien Buemit tartja legnagyobb esélyesnek, de a belga RTL a Lotus tartalékját, Jerome d’ Ambrosiót is megemlítette, mint potenciális jelölt. 

Egy Twitter bejegyzésből az Auto Motor und Sport arra következtet, hogy Glocknak már meg is van a helye a DTM-ben, ugyanis a BMW versenyzője, Dirk Müller vasárnap este a Twitteren már gratulált is Glocknak.

000 facebook_banner.jpg


„Sok gratula, és üdv a klubban” – állt a bejegyzésben, Glock válasza pedig a következő volt: „Psszt… köszönöm.”

További megüresedett hely lehet a Force Indiánál, mely csapat nemrégiben egyértelművé tette, nem kapkodja el idei versenyzőpárosának kiválasztását, és egészen a kollektív tesztekig várni kell a bejelentéssel. Az indiai alakulatnál eddig úgy tűnt, hogy csak egy ülés szabad, és Paul di Restának biztos helye van, ám a német Motorsport Total úgy tudja, az istálló nehéz anyagi helyzete miatt most a skót állása is veszélybe kerülhet, amennyiben kedvezőbb háttérrel rendelkező versenyző kopogtat az ajtón. A német lap egyébként úgy tudja, hogy Adrian Sutillal már megtörtént a megállapodás.

A cikk megírását követően megtörtén a hivatalos bejelentés is Glock távozásáról

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

 

Szólj hozzá

forma-1 force india timo glock marussia paul di resta formula-1