2013. jan 28.

F1 A Lotus bemutatta 2013-as versenyautóját

írta: FormaNet
F1 A Lotus bemutatta 2013-as versenyautóját

A Formula-1-es csapatok közül elsőként a Lotus F1 Team mutatta be a2013-as versenyautóját, az E21 kódjelet viselő arany-fekete Lotust. A nagyközönség az interneten keresztül nézhette,  ahogyan Kimi Räikkönen és Romain Grosjean lerántja a leplet idei munkaeszközéről. 

Lotus-E21.jpg

Hivatalosan 20 óra 15 perckor, az interneten mutatkozott be a Lotus 2013-as versenyautója, az E21, melynek arany-fekete alap-festésében idén jócskán több piros szín, és a csapat nagy örömére több szponzori logó kapott helyet. 

A lépcsős orr (egyelőre) megmaradt annak ellenére, hogy idén egy szabvány panellel a csapatoknak már lehetőségük van eltüntetni a tavaly "debütáló" kacsacsőrt. James Allison technikai igazgató ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az extra súly miatt nem alkalmazzák egyelőre a panelt, de a későbbiekben ez még változhat. 

Az új konstrukció a tavalyi sikeres E20 evolúciója, és az enstone-i bázisú alakulat természetesen abban bízik, hogy a a 2012-es lendület megmarad. Mivel a szabályokban nem történt túl sok módosítás, így egyértelmű, hogy a tavaly még új pilótapárossal induló Lotus most sokkal tapasztaltabban kezdi meg az évet. Eric Boullier csapatfőnök reméli, hogy az új szezont legalább olyan teljesítménnyel kezdik meg, mint ahogy tavaly befejezték.

„Boldog lennék, ha ugyanolyan teljesítménnyel kezdenénk meg a szezont, ahogy tavaly befejeztük. Tudom, hogy a pilótáink sokkal fittebbek lesznek most, mint 12 hónappal ezelőtt. Tavaly a nyár folyamán kissé visszaestünk, de tudjuk mi miért történt. Megismertük a hibákat, és az új autó fejlesztésénél már nem ugyanazt a stratégiát alkalmazzuk. A szezon végén viszont már jól teljesítettünk, és mindvégig harcban voltunk. Jó volt látni magunkat a nagy csapatok között” – nyilatkozta Boullier az Autosportnak.

000 facebook_banner.jpg

A Lotus bemutatója után a McLaren következik. A wokingiak csütörtökön  leplezik le 2013-as versenyautójukat, majd pénteken a Ferrari és a Force India kerül sorra. 

E21cam2-886x559.jpg

 E21cam6-886x626.jpg

E21cam3-886x626.jpg

E21cam7-886x626.jpg

E21cam10-886x626.jpg

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

 

Szólj hozzá

lotus forma-1 e21 formula-1 autóbemutató