2013. feb 24.

F1 Mit tanultunk Barcelonában? - Tesztelemzés 1. rész

írta: FormaNet
F1 Mit tanultunk Barcelonában? - Tesztelemzés 1. rész

A felkészülés a 2013-as szezonra eggyel magasabb fokozatba kapcsolt Barcelonában, ahol a csapatok egyre inkább a teljesítményre és a gumik kiértékelésére kezdtek el fókuszálni. Az e heti tesztelések középpontjában a Pirelli drasztikusan kopó abroncsai, a McLaren által szállított egységes elektronikai egység, Fernando Alonso feltűnése valamint Adrian Sutil visszatérése állt.

mcla-pere-barc-2013.jpg

- A McLaren leánycége által gyártott elektronikai rendszer valamennyi csapat dolgát megnehezítette a héten, ugyanis diszfunkcionalitása miatt többször meggátolta, hogy a mérnökök lehívják az adatokat az autóból. A cég jelentős frissítéseket eszközölt erre az évre, mely mintegy előfutára a jövő évi új motor- és energia visszanyerő formulának: mivel utóbbi jóval nagyobb szerepet kap 2014-től, az elektronikai egységnek is komplikáltabb működést kell ellátnia. A McLaren ezért egy új szoftverrel látta el a csapatokat, hogy csökkentse a korábbi- és az idei év közötti ugrás mértékét. Jól tükrözi a Formula-1 jelenlegi politikai erőszínterét és két pólusra szakadását, hogy a Red Bull volt a legkritikusabb a wokingiakkal, míg a Ferrari motorokért felelős főmérnöke, Luca Marmorini minden bizalmat megszavazva vetélytársainak így nyilatkozott: „Biztosak vagyunk abban, hogy Melbourne-ben minden megfelelően fog működni.”

 

adrian sutil barcelona.jpg - Másfél éves kihagyás után visszatért Adrian Sutil, aki még 2011-es kínai versenyhétvégén történt afférja miatt volt kénytelen felhagyni a versenyzéssel. A német azonban minden erejével azon van, hogy visszatérjen a száguldó cirkuszba, noha jól tudja, hogy a Ferrari-támogatott Jules Bianchival szemben nehéz dolga van, főleg ha figyelembe vesszük azt a tényt is, hogy az olaszok megerősítették, bővíteni kívánják motorpartnereik számát jövőre, mely szerep betöltésére a legjobb esélye a Force Indiának van. A német egy produktív napot követően meg volt elégedve saját maga teljesítményével illetve sebességével, és reménykedik, hogy bizalmat szavaznak neki, noha tisztában van azzal, hogy „egy kis üzlet is megbújik a háttérben.”

Pilótafronton a Force India szabad ülésére esélyesek mellett kérdések merültek fel még a Marussia egyik újonca,  Luiz Razia eltűnésével kapcsolatban is. A brazil eredetileg két napot kapott volna Max Chilton mellett, de végül a brit vezethette a Marussia új autóját mind a négy napon. A csapat szerény indoklása az volt, hogy következetesebb az adatszerzés, ha egy pilóta ül a volánnál. Ugyanakkor a paddock hangjai szerint, Razia szponzorai még nem utalták át a Banbury-székhelyű istálló számára a megígért pénzt. Sőt, egyesek tudni vélik, hogy Chilton édesapja a fia hároméves szerződésének idején, minden szezon végén újabb és újabb részesedést vásárol a csapatból, így nem is kérdéses Max első számú státusza a Marussiánál. A partvonalra állítását maga Razia így kommentálta: „Eddig is gyorsan hozzá tudtam szokni minden egyes autóhoz, melyet vezettem.”

000 facebook_banner.jpg

 

első négy futam gumiválasztás.jpg- A hét legégetőbb kérdését kétség kívül a Pirelli szolgáltatta: új generációs abroncsai egyetlen gyors kör után felmondták a szolgálatot, amely igencsak megnehezítette a csapatok dolgát új komponenseik kiértékelésében. Az idei Ferrarival első köreit megtevő Fernando Alonso, valamint a McLarentől Sergio Pérez volt a legkritikusabbak az új „fekete arannyal” szemben. A spanyol azt nehezményezte, hogy lehetetlen az autó pontos vizsgálata, amennyiben erre egyetlen kör kínálkozik csak egy szett abronccsal, a mexikói pedig azt jósolta, hogy ha a dolgok nem vesznek drámai fordulatot „Ausztráliában 7-10 kiállást fogunk átélni.”

A közepes és a lágyabb keverék valóban hatalmas kopást mutat, teljes támadási módban az első körökben akkora tapadást vesztenek, hogy az körönként egy másodperces veszteséghez vezet, majd kissé ugyan konszolidálódik a helyzet, de már három-négy kör alatt 3 másodperc körüli a veszteség. A Pirellinél mindenesetre magabiztosak, hogy a helyzet javulni fog, amint olyan körülmények között futnak majd az autók, amelyek az évad során is várhatóak lesznek. Az olasz cégnek valóban van oka a bizakodásra, a versenygumik viselkedése ugyanis igen komplex. Kopásuk nem csak akkor növekszik, ha a túlmelegszenek, hanem akkor is, ha nem érik el az üzemi hőmérsékleti tartomány alsó határát. Ekkor ugyanis értelemszerűen nagyobb az oldalcsúszás mértéke a kanyarokban, másrészt hajlamosabbak a hólyagosodásra, ami akkor lép fel, ha a gumik külső felülete felmelegszik, de belső része nem, így a felületről darabokban válik le a gumi. Noha a Pirelli egyik célja volt, a szemcsésedés megszüntetése, úgy tűnik, ezt a 10-15 Celsius fokos külső hőmérséklet mellett nem képesek elérni.

- fókuszban a csapatok és a teljesítmény

FormaNet, Szabó Balázs

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

barcelona forma-1 formula-1 kollektív teszt