2013. feb 28.

F1 Újonc napló - Esteban Gutierrez

írta: FormaNet
F1 Újonc napló - Esteban Gutierrez

Öt újonc pilóta sorakozik fel hamarosan az idei első nagydíj rajtrácsára, köztük a 21 esztendős Esteban Gutierrez, aki Nico Hülkenberggel együtt alkot majd egy párost a Sauber F1 Teamnél. A mexikói pilóta 2011-ben és 2012-ben a csapat tartalékosaként már sokat tanulhatott, ugyanakkor saját elmondása szerint az új szereppel teljesen megváltozott az élete. A Formula-1 hivatalos weboldalának köszönhetően megtudhatjuk, hogyan készül egy újonc a rá váró kihívásokra.

esteban gutierrez.jpg

 

A Sauber F1 Team idén teljesen új pilótafelállással vág neki a szezonnak, hiszen Sergio Pérez a McLarentől kapott szerződést, míg Kobajasi Kamui szponzorok hiányában volt kénytelen búcsút mondani a szériának. Peter Sauber csapata, a Force Indiától csábította el Nico Hülkenberget, mellé pedig tesztpilótájának, Esteban Gutierreznek adott lehetőséget.

„A bejelentés, hogy a Sauber versenyzője leszek, egy újabb lépés volt a karrieremben. Nagy hatással volt nem csak az életmódomra, de a mentalitásomra is, és nem csak engem érintett, hanem a családomat is. Az elmúlt szezon előtti tesztekhez képest minden sokkal aktívabb, fizikálisan is, de főleg fejben.  Folyamatosan fejlődöm, és biztos vagyok benne, hogy az első futamon ez a változás még nagyobb lesz”- kezdte Gutierrez.

Tavaly három győzelemmel, további négy dobogós helyezéssel, és öt leggyorsabb körrel büszkélkedhetett a GP2-es mezőnyben, és az összetettben végül a harmadik helyet szerezte meg, ami saját elmondása szerint létfontosságú volt számára a továbblépéshez.  

„Kulcsfontosságú momentum volt számomra az utolsó GP2-es versenyem 2012-ben Szingapúrban. Tudtam, hogy dobogós helyezést kell elérnem, hogy bebiztosíthassam 3. helyemet a bajnokságban. A hétvége jól indult, hiszen a harmadik helyet szereztem meg a rajtrácson, és végül a piros zászlónak köszönhetően meg is tartottam ez a pozíciót. Versenyzői karrierem során sokszor futottam már jó kört az időmérőkön, de a piros zászló végül többször is megfosztott a jó eredménytől. Ez alkalommal a szerencse az én oldalamon állt, és ez sokat jelentett a karrierem szempontjából. Ez volt az a pillanat, amit sosem fogok elfelejteni.”

A mexikói újonc szerencsés helyzetben van, hiszen a Sauber tesztpilótájaként már megismerkedhetett a száguldó cirkusz világával, bár a népszerűség ez idáig még elkerülte.

„Egy Formula-1-es versenyzőn nagyobb a nyomás, hiszen az emberek elvárásai sokkal nagyobbak. De  aki legjobban akarja a jó eredményeket, az én vagyok, és nem csak magam miatt, hanem a csapat miatt is.”

„Valószínűleg segítségemre lesz az a tény, hogy az elmúlt három évben lehetőségem volt részt venni a csapat munkájában, és ezáltal apránként megismerni az embereket, és azt, hogy hogyan is működik a Formula-1. Hozzászokhattam ehhez a légkörhöz, és figyelhettem például a honfitársamat, Checót (Sergio Pérez) ahogy vezet, és sokat tanulhattam tőle.”

„Ami azokat a VIP bónuszokat illeti, melyekkel az élet könnyebb lehet, egyelőre még nem tapasztaltam. Hogy őszinte legyek, ezek talán nem is ahhoz kapcsolódnak, hogy F1-es versenyző vagy, hanem inkább a hírességhez, és jelenleg ettől még kicsit távol vagyok. Most csak azokra a dolgokra gondolok, amik közvetlenül engem érintenek, és ez nem más, mint a mögöttem álló csapat, és az, hogy végre megérkeztem a motosportok legfelső szintjére.”

A 21 esztendős versenyzőnek nem okozott gondot a teszt, hiszen az elmúlt években már hozzászokott ehhez a munkához, ugyanakkor a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj már egy új fajta megmérettetés lesz számára.

"A szezon előtti tesztelés volt jó. Három évig dolgoztam már ebben, így minden elég természetes volt. A tesztelés az autóról szól, és szeretnék a lehető legtöbb visszajelzést adni róla a mérnököknek – most erre koncentrálok. Úgy érzem, valóban nagyon jók az alapok, és mindent megteszek, hogy a lehető legfelkészültebben érkezzek az első futamra, Ausztráliába. Azt tapasztalom, hogy mindenki hihetetlenül lelkes az első verseny miatt, és ez nálam sincs másként. Hatalmas az adrenalin az időmérő kihívásai miatt, majd utána első alkalommal sorakozhatok fel a rajtrácsra. Alig bírom már kivárni!"

000 facebook_banner.jpg

Gutierez idei célja, hogy tapasztaltabb csapattársával, Nico Hülkenberggel felvegye a versenyt.

„Van egy új csapattársam, Nico Hülkenberg, aki nagyobb tapasztalattal rendelkezik mint én, és a célom az, hogy a lehető leghamarabb utolérjem őt. Nem feltétlenül kérek tőle segítséget, hiszen természetes, hogy saját magának akarja felépíteni előnyét, mint ahogy én is. A legfontosabb dolog, hogy csapatként tudjunk együtt dolgozni, és a legjobb megoldások érdekében közösen le tudjunk ülni a mérnökökkel, hogy megvitassuk a dolgokat. Még nem sok időt töltöttünk együtt, de eddig azt mondhatom, hogy a hangulat nagyon pozitív, ami nagyon jó alap a 2013-as szezonra nézve.”

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 sauber formula-1 esteban gutierrez