2013. már 07.

F1 Ferrari - Melbourne csak a kezdet

írta: FormaNet
F1 Ferrari - Melbourne csak a kezdet

A Scuderia Ferrari sokkal optimistábban vághat neki a 2013-as szezonnak, mint egy évvel ezelőtt, a balul sikerült téli felkészülés után. Így gondolja ezt a csapat főtervezője, Nick Tombazis, a technikai igazgató, Pat Fry, és természetesen a csapatfőnök, Stefano Domenicali is, aki egy melbourne-i dobogós helyezést vár versenyzőitől, ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a szezonnyitó még csak a hosszú út kezdete.

ferrari, alonso, barcelona.jpg

 

A kollektív teszt 12 napja alatt az F138 összesen 4913 kilométert tett meg, ebből 1231 kilométert Jerezben, majd Barcelonában 3682 kilométert autózott Fernando Alonso és Felipe Massa. A biztató felkészülést követően a csapat a tavalyinál sokkal nyugodtabban vághat neki a 2013-as idénynek, és bár az erőviszonyokat még nem lehet megjósolni, de ha azon logika mentén haladunk, hogy az új szezon szabályai nem hoznak nagy változásokat, akkor valószínűsíthető, hogy most is azok a csapatok lesznek az élen, akik tavaly versenyképesek voltak.

Mivel a tesztekből messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni, így most mindenki a március 16-i melbourne-i kvalifikációtól várja a választ, ám a Scuderia Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali már most arra figyelmeztet, hogy az első versenyhétvége után sem biztos, hogy okosabbak leszünk.

„Korai lenne még azt gondolni, hogy az első időmérő után, Ausztráliában már következtetéseket lehet levonni, mert ez csupán egy novemberig tartó hosszú út kezdete.”

„Arra számítok, hogy hogy aki tavaly Sao Paulóban az élen volt, az Melbourne-ben is ott lesz, bár valószínűleg az előny csökkenni fog, és ez az, amiben mindannyian reménykedünk.”

„Hogy melyek azok a tényezők, amik meggyőztek arról, hogy a Ferrari valóban előrelépett? Az új üzleti struktúra, a munkamódszerek, a berendezések fejlesztései, melyek által megszületett az autó. A következetesség eredményei, a céljaink, és a teszteken mutatott eredmények – ezek mind azt mutatják, hogy rátaláltunk a helyes útra.”

„Biztos vagyok benne, hogy a Ferrari mindvégig harcban lesz. Ausztráliában egy dobogós helyezés nagyon jó alapot szolgáltatna, amire felépíthetjük azokat a sikereket, melyekre szükségünk van. A stabil szabályozás további garancia arra, hogy nem lesz meglepetés, és nem lesz semmilyen kreatív új megoldás, ami nagy különbséget eredményezne.”

Ami a szezon fejlesztési versenyét illeti, Domenicali úgy véli, hogy a nagyobb csapatok tudják csak mindvégig fenntartani a folyamatos fejlődést, mert a többieknek előbb utóbb a 2014-es projektre kell fektetniük a hangsúlyt annak érdekében, hogy 2014-ben nem maradjanak le túlságosan.

„Biztos vagyok abban, hogy az elmúlt szezonhoz képest csökken majd a fejlesztési verseny, mert egyik csapat sem becsülheti alá a 2014-es projektet. Egy olyan autóról beszélünk, ami teljesen különbözik majd a mostaniaktól. Minél kisebb egy csapat, annál korábban kell a forrásait az új projektbe fektetnie.  Eközben a nagy csapatok gyakorlata az lesz, hogy a szükséges forrásokat egyensúlyban tartsák. A versenyképesség érdekében lépést kell tartani a fejlesztésekkel, miközben nagy figyelmet kell szentelni a 2014-es évnek, hogy elkerüljék a lemaradást.”

A Ferrari főtervezője, Nick Tombazis szintén egyértelmű fejlődésről számolt be, és a szakember szerint ebben az évben egy meghatározott fejlesztési irányt követ az olasz gárda, és nem fordulhat elő az a megtorpanás, ami 2012-ben tapasztalható volt.

„Nem nehéz összehasonlítanunk a tavalyi formánkat a mostanival, hiszen akkor nagyon nehéz helyzetben voltunk, így tény, hogy idén jobban indulunk. Különböző okok miatt tavaly a fejlesztések megtorpantak, és mivel a riválisok folytatták fejlesztéseiket, ezért bizonyos mértékben nőtt köztünk a különbség, főleg a nyári szünet után. A három tizedes lemaradásunk Brazíliában már nagyjából nyolc tized volt. Idén egy jól meghatározott fejlesztési tervet követünk, és a pályán tesztelt új alkatrészek eddig pozitív eredményeket hoztak. A melbourne-i csomagunk jól működött, úgy ahogy azt reméltük, és nem voltak váratlan problémák. De még mindig nagyon nehéz megmondani, hogy hol állunk a versenytársakhoz képest, így jobb, ha nem is találgatunk”- vélekedett Tombazis, majd ezt követően azért felsorolta a várható riválisokat.

„Aligha meglepő, de úgy gondolom, hogy a legversenyképesebbnek  Red Bull tűnik, illetve a McLaren,  a Lotus és a Mercedes is az, de a hierarchiai sorrend még elég bizonytalan. Reméljük, hogy az élen tudunk harcolni, de senkit sem lehet leírni. Idén 19 verseny lesz, és ennek a fele a nyári szünet után jön. Tavaly is láttunk olyat, hogy valakinek nem indult jól a szezonja, majd ezt követően győzelemért harcoltak. Egész év során az állandó fejlesztés lesz a siker kulcsa."

Tombazis szerint két kulcsfontosságú területet emelt ki, egyik a gumik megfelelő kezelése, a másik pedig a kipufogórendszer fejlesztése.

„A kipufogórendszert az egész szezon során fejleszteni fogjuk, és bár a különbség nem lesz szemmel látható, de jelentős szerepet játszik az előrelépésben. Persze nem mi leszünk az egyetlenek, akik ezen a területen dolgoznak, hanem a többiek is. Ezek apró dolgok, hiszen a szabályok most hosszabb ideig ugyanazok maradnak, így az új ötletek lehetősége csökken, de a kipufogóban még mindig sok lehetőség rejlik. Mindemellett a gumiabroncsok kopása is nagyon fontos terület lesz. Az, hogy egy körön gyors vagy, még nem elég.”

A főtervező úgy véli, hogy Maranellóban profi módon felkészültek mind az idei, mind pedig a jövő év kihívásaira.

„Hozzáértő szakembereink, és egy egyértelmű technikai struktúránk van. Simone Resta a 2013-as autóra összpontosít, míg Fabio Montecchi a 2014-es projektet felügyeli. Mindemellett nem szabad elfelejteni, hogy az év során a szélcsatornánk fejlesztése is befejeződik. 2014-re Rory Byrne felbecsülhetetlen segítségére és tapasztalatára is számíthatunk. Rory sosem hagyta el a gyárat, még ha nem is teljes munkaidőben dolgozott. Több időt töltött a családjával, de kulcsszerepet kapott az új, szuper Ferrari fejlesztésében. Ő mindig is fontos tényező volt számomra, hiszen ő volt az első főnököm, amikor még a Benettonnál voltam, így sokkal tartozom neki.”

A kollektív tesztek alatt szinte minden csapat a Pirelli abroncsok kiszámíthatatlanságára panaszkodott, így a Ferrari  technikai igazgatója, Pat Fry is első lépcsőben az abroncsok megértését tartja fontosnak, és a pályán kapott rengeteg adatból most erre fókuszál a mérnöki gárda.

"Minden csapatnak, magunkat is beleértve, Melbourne-ig még mindig sok tanulnivalója van az abroncsokról.  A teljesítmény és a gumikopás mindenkinél meghatározó lesz a versenyképesség szempontjából. Az Albert Park részben utcai pálya - vagyis az év során csak néhány alkalommal használják versenyzésre -, így érdekes lesz látni, hogyan viselkednek a gumik magasabb hőmérsékleten.”

000 facebook_banner.jpg

És hogy hol áll a Ferrari?

„A teszteken a saját programunkra koncentráltunk. Van néhány gyors autó, de őszintén szólva mi az F138-hoz kapcsolódó rengeteg fejlesztési munkára figyeltünk, az adat gyűjtésre, az új alkatrészekre, különösen az utolsó teszten. Pozitívum, hogy a szélcsatornában és a CFD-vel végzett aerodinamikai szimulációk azt az eredményt adták a pályán, amit vártunk. Sosem lehet 100 százalékos a korreláció, de mindenképpen biztató az új alkatrészek szempontjából, melyekkel egyértelmű célunk, hogy Melbourne-től kezdve versenyképesek legyünk” - szögezte le Pat Fry

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

ferrari forma-1 pat fry formula-1 stefano domenicali nick tombazis