2013. már 17.

F1 McLaren: Hosszú lesz a sikerhez vezető út

írta: FormaNet
F1 McLaren: Hosszú lesz a sikerhez vezető út

Már a téli tesztek során is elég bizonytalannak tűnt a McLaren csapata, ám az évad első versenyhétvégéjén egyértelműen kiderült, hogy a wokingi gárda idei konstrukciójának számos gyenge pontja van. A csapat mindössze két pontot gyűjtött Jenson Button kilencedik helyének köszönhetően, és a brit bajnok szerint ennyi a volt a maximum, amit ki tudott hozni a lehetőségeiből. Csapattársa, Sergio Pérez csak a 11. lett, és nem sok hiányzott ahhoz, hogy első mclarenes versenyén  hogy kört kapjon a futamgyőztes Kimi Räikkönentől.

button - melbourne.jpg

Jenson Button tavaly F1-es pályafutásának harmadik melbourne-i futamgyőzelmét ünnepelhette a szezon kezdetekor, így a versenyhétvége előtt – Sebastian Vettel és Fernando Alonso mellett – az  egyik legnagyobb esélyesként tartották számon a mezőny legtapasztaltabb pilótáját. Ehhez képest csak a 10. helyet tudta megszerezni a rajtrácson, majd a futamon mindvégig észrevétlen maradt, végül mindössze egy pozíciót tudott javítani. A 2009-es bajnok jelenleg  semmiféle illúziót nem táplál afelől, hogy mennyire versenyképes mostani versenyautója, és a leintést követően bevallotta,  ez volt a maximum, amit remélhettek ettől a versenytől. Button jelenleg úgy látja, eltart még egy darabig, míg csapata visszatalál a helyes útra.

„Miután eddig már háromszor nyertem Ausztrál Nagydíjat eddigi karrierem során, így azt kell mondjam, hogy a mai kilencedik hely nem éppen az az eredmény, amivel eldicsekedhetek otthon. Ugyanakkor elégedettnek kell lennünk azzal amit amit ma itt Melbourne-ben elértünk. Ez egy elég trükkös futam volt, az autónk pedig még nem elég gyors, ezért úgy vélem, hogy a csapat nagyon jó munkát végzett, mi pedig elértük, amit el tudtunk.

„Ennek eredményeként szereztünk két pontot a bajnokságban, amivel immár összesen 1001 pontot gyűjtöttem eddigi pályafutásom során, és hogy őszinte legyek, nem hittem, hogy ennél jobb eredményt tudok ma elérni. De a szép statisztika sem enyhíti azt a fájdalmat, amit az a tudat okoz, hogy még nagyon sok munka vár ránk ahhoz, hogy versenyképesek legyünk.”

„Most várom a következő hétvégét, és azt hiszem néhány igen kemény nap következik számunkra Malajzia előtt, de remélhetőleg most már van elég friss adatunk ahhoz, hogy kicsit jobban megértsük az autó viselkedését, és valamivel több teljesítményt ki tudjunk belőle facsarni” - bizakodott Button, de hozzátette, hogy ez nem máról holnapra fog megtörténni.

„Nagyon sok munka vár még ránk, és ez nem olyan dolog, ami egyik napról a másikra megváltozhat. Azt hiszem, mindent amit tudunk, felhasználunk a mai nap tanulságaiból, de nem leszünk hirtelen versenyképesek. A mai naptól nem is vártam sok pontot, és bizonyos értelemben meg is lepődtem, hogy egy Lotust legyőztem, sőt egy jó darabig még Markot (Webber) is tartani tudtam magam mögött.” 

A csapattárs, Sergio Pérez egy eltaktikázás miatt csak a 15. helyet szerezte meg a kvalifikáción, majd a verseny során mindvégig küszködött az autó kezelésével, végül Romain Grosjeannal szemben alulmaradt az egy pontot érő 10. helyért vívott csatában. A mexikói versenyző szerint nem csak egy-két bizonytalan pontja van az MP4-28-nak, ennél sokkal összetettebb problémákkal kell szembenézniük.

„Hiányzott a leszorítóerő, hiányzott a stabilitás, de nem csak ennyi volt a probléma. Azt hiszem sok gondunk van, és az igazság az, hogy az autó nem elég gyors” – összegezte a problémát Pérez.

„Nagyon kemény versenyünk volt. Volt egy jó rajtom, ami mindig egy bónuszt jelent, és bár a csapat nagyszerű munkát végzett a versenystratégia terén, de mindez nem volt elegendő egy jelentősebb előrelépéshez. Az egy ponthoz nem sok hiányzott, de végül nem sikerült megszereznem a 10. helyet. Egy 11. hely sosem lehet kielégítő, de azt hiszem, hogy Jenson és én is elég jól vezettünk ma a versenyen. Sőt azt kell mondjam, le a kalappal Jenson előtt, hiszen kihozta az autóból a maximumot.”

„A mérnökeink is tisztában vannak azzal, hogy a kocsink nem elég gyors, ugyanakkor tudom, hogy az egyik legjobb csapat része vagyok, ezért biztos vagyok benne, hogy gyorsan javítani tudunk a helyzetünkön.”

„Összességében ez a nap mindig emlékezetes marad majd számomra, hiszen most debütáltam a McLaren csapatnál, és ez egy olyan dolog, amiről minden pilóta álmodik. Persze még jobb lett volna, ha pontot is szerzek, de ez is eljön majd hamarosan.”

000 facebook_banner.jpg

A csapatfőnök, Martin Whitmarsh is megpróbálta megtalálni a hétvége pozitívumait, ami persze leginkább a pilóták remek teljesítményében merült ki.

„Jenson és Checo mindketten nagyon keményen és nagyon jól versenyeztek, és a nehéz körülmények között sem hibáztak, így csak azt tudom mondani nekik, hogy ’bravo’. Mint mindig, Jenson most is remekül szembeszállt a gumik túlzott kopásának problémájával, és kilencedik helyével átlépte az ezres határt eddigi karrierje során gyűjtött világbajnoki pontjainak statisztikájában, ami igazán figyelemreméltó mérföldkőnek számít. Checo a 15. helyről rajtolva fergetegesen kezdett, és sikerült túlélnie az igen forgalmas első néhány kanyart. És debütáló futamán végül éppen csak lecsúszott a pontot érő 10. helyről” – méltatta versenyzőit a szakember, de mindez persze nem jelenti azt, hogy a csapat elégedetten hagyja el Melbourne-t. 

„Mindazonáltal, egy 9. és egy 11. hely nem jelent nagy eredményt számunkra, így összességében a 2013-as Ausztrál Nagydíj hétvégéje mindannyiunknak csalódás volt. Az autónk egészen egyszerűen nem volt elég gyors, annak ellenére, hogy pilótáink és mérnökeink a maximumot nyújtották ma délután, és nem is kérhetnénk tőlük ennél többet. Az előttünk álló feladatot most nagyon egyszerű megfogalmazni, még ha nem is lesz könnyű véghezvinni: hihetetlenül keményen kell dolgoznunk azon, hogy nagyobb teljesítményt hozzunk ki az MP4-28-ból. Mérnökeink a legjobbak a szakmában, így biztos vagyok benne, hogy meg is fogjuk csinálni” – zárta értékelését Martin Whitmarsh. 

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 perez mclaren button melbourne formula-1 ausztrál nagydíj