2013. ápr 26.

F1 Dzsungelharc a McLarennél

írta: FormaNet
F1 Dzsungelharc a McLarennél

Mindössze négy versenyhétvége telt el a 2012-es szezonból, és már három nagy csapatnál is láthattunk kisebb-nagyobb konfliktusokat a versenyzők között. A sorból már csak a Ferrari és a Lotus hiányzik, bár Kimi Räikkönenről elég nehéz elképzelni, hogy bárki is kihozná a sodrából. Bahrein előtt ugyanezt gondolhattuk Jenson Buttonról is, de ami Lewis Hamiltonnak három év alatt nem sikerült, azt Sergio Pérez első mclarenes versenyeinek egyikén rögtön megoldotta. A wokingiak egykori pilótája, John Watson ugyanakkor úgy véli, nem kell ezen csodálkozni, hiszen itt is a dzsungel törvényei uralkodnak, és mindenkinek meg kell vívnia benne, a saját harcát.

pérez - button mclaren.jpg

A 2007-es Alonso - Hamilton összecsapás után mindenki árgus szemekkel figyelte, hogy az aktuális címvédő, Jenson Button és honfitársa hogyan fér majd meg egymás mellett Wokingban. Az újabb csapaton belüli konfliktusokat jósolók végül elbuktak, hiszen három együtt töltött szezonjuk alatt ugyan volt egy-két összecsapás, ám összességében mindvégig szívélyes és tiszteletteljes maradt a kapcsolatuk. A legtöbben ezt Button higgadtságának tudták be, ám az új csapattársa, Sergio Pérez a legutóbbi versenyen igencsak kibillentette nyugalmából a mezőny legtapasztaltabb pilótáját.

A brit bajnok a szezon elején nem titkoltan arra készült, hogy ő veszi át az elsőszámú pilóta szerepét, hiszen eddig (ha soha nem is volt kimondva) érezhető volt, hogy a csapat saját nevelését, Lewis Hamiltont favorizálta. A wokingiak azonban történelmük során nem egyszer bebizonyították, hogy a pályán mindkét versenyzőjük szabad utat kap, még ha ez a felfogás egy vb címbe is kerül. A bahreini futam óta valószínűleg már Buttonnak is leesett a tantusz, és rá kellett jönnie, hogy a tapasztalat és a McLarennél töltött idő még nem automatikusan vonja maga után az elsőszámú pilóta szerepet.

Így gondolja ezt az 1979 és 1983 között a McLarennél versenyző John Watson is, aki nem igazán csodálkozik ezen az összecsapáson. Az ex pilóta szerint bár kicsit hülyeség volt a két versenyző agresszív párharca, ám ha egy tapasztalt pilóta mellé egy ifjú, vehemens és bizonyítani vágyó pilóta kerül, akkor többnyire megtörténnek az ilyen-, és ehhez hasonló esetek. Watson szerint Buttonnak a dzsungel törvényei szerint meg kell harcolnia fiatal kollégájával azért, hogy valóban elsőszámúként tekintsenek rá.

„Ha adott egy olyan fiatal kölyök, mint Pérez, valamint Button, aki jelenleg az F1 legtapasztaltabb versenyzője, és kerék-kerék elleni összecsapásra kerül sor, akkor gyakran megtörténik, hogy mindkettőjük számára fájdalmas véget érhet a verseny. Minden amit a csapatfőnök tehet az az, hogy emlékezteti őket arra, hogy a csapatért versenyeznek, nem pedig magukért, éppen ezért nem szabad beleállni egymásba. Persze van, amikor sikerül a dolog, de senki nem akarja, hogy ezt próbálgassák” – vélekedett az incidensről az ötszörös nagydíj győztes.

„Button nagyon tapasztalt, és ő az egyes számú, még ha a McLaren szerint náluk nincs egyes és kettes számú pilóta. Ő azonban ebben a helyzetben van, így célponttá vált, mivel Pérez úgy gondolja, hogy ha legyőzi, akkor ő veheti át a top pilóta szerepet a csapatnál. Ilyen törvények uralkodnak a dzsungelben is, meg kell jelölni a területeket. Ez az, amit minden versenyző igyekszik megtenni – mindenki arra törekszik, hogy ő vezesse a csapatot.”

 

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

forma-1 perez mclaren button formula-1