2013. jún 11.

F1 Beszédes számok a Kanadai Nagydíjról

írta: FormaNet
F1 Beszédes számok a Kanadai Nagydíjról

A Red Bull Racing Sebastian Vettel vezetésével történelmének első kanadai futamgyőzelmét ünnepelhette, ezzel együtt a versenynaptárban lévő nagydíjak tekintetében a csapat győzelmi listája majdnem hiánytalan. Egyetlen egy kivétel van, a tavaly debütáló austini Amerikai Nagydíj.

2013 kanada gp.jpg

A Red Bullnak a Circuit of the Americas mellett ugyan még a Hockenheimringen sem sikerült győzelmet aratnia, de a Nürburgringen igen, így a Német Nagydíj már ott sorakozik a csapat győzelmi statisztikájában.

Ami a futamgyőztes, Sebastian Vettel illeti, a montreáli helyszínnel együtt a regnáló bajnok immár 18 különböző nagydíjon léphetett fel a pódium legfelső fokára, és ezzel az öröranglistán a második helyen áll, Alain Prosttal együtt. A rekorder Michael Schumacher, aki F1-es pályafutása során 22 különböző nagydíjon is nyerni tudott. Ahhoz, hogy a 25 esztendős német tehetség beérje honfitársát, meg kell nyernie a Német-, a Magyar-, és az Amerikai Nagydíjat, illetve még egy új helyszínre várnia kell minimum 2014-ig.

Vettel az elmúlt hétvégén F1-es pályafutásának 39. pole-ját gyűjtötte be, majd vasárnap 29. futamgyőzelmét ünnepelhette. Az örökranglistán az előbbivel továbbra is harmadik helyen áll Michael Schumacher (68) és Ayrton Senna (65) mögött, míg az utóbbival a hatodik helyet bérli, és már csak két győzelem választja el Nigel Manselltől, illetve további egy győzelem Fernando Alonsótól.

Mindössze 3 kör hiányzott ahhoz, hogy a címvédő rajt-cél győzelmet arasson, hiszen erre a rövid időre Lewis Hamilton vette át az uralmat, ami egyben azt is jelenti, hogy a Mercedes zsinórban 10. nagydíján vezette a versenyt hosszabb-rövidebb ideig.

A tökéletes hétvégét teljesítő német a verseny leggyorsabb körét is szerette volna behúzni, ám ez végül csapattársának, Mark Webbernek sikerült. Az ausztrálnak ez volt a 15. F1-es futamon megfutott leggyorsabb köre, mellyel az összesítésben beérte a 18. helyen álló Jackie Stewartot és Clay Regazzonit.

Miután Montreálban Kimi Räikkönen lekörözöttként ért célba, így már csak Vettel mondhatja el magáról, hogy a szezon eddigi hét nagydíjának minden egyes körét (összesen 441) teljesítette. Räikkönen és Hamilton 440 körrel a második helyen áll, az első ötben pedig még Valtteri Bottas (438) és Jenson Button (437) foglal helyet.

Arctica sportnapszemüveg

Fernando Alonso vasárnapi második helyével 90. F1-es dobogós helyezését szerezte meg, míg a harmadik helyen célba érő Lewis Hamiltonnak ez volt az első alkalom, hogy Kanadában az első helynél rosszabb pozícióban ért célba. A brit eddig mindannyiszor, amikor meglátta a kockás zászlót Montreálban (2007,2010,2012), akkor a mezőnyből elsőként tette ezt (további két kanadai versenyén kiesett, azaz célba sem ért).

Ez volt a második alkalom, hogy a három nagy rivális, Vettel-Alonso-Hamilton trió együtt ünnepelhetett a dobogón. Az első a tavalyi Amerikai Nagydíjon volt, azaz szintén Észak-Amerikában.

A Toro Rosso francia pilótája, a hatodikként célba érő Jean-Eric Vergne eddigi legjobb eredményét érte el a szériában, és Vettel 2008-as interlagosi negyedik helye óta a csapatnak is ez volt a legjobb helyezése. Vergne csak a harmadik toro rossós versenyző, aki valaha az első hatban végzett egy nagydíjon. Vettel nyolc alkalommal volt erre képes (beleértve 2008-as monzai győzelmét), illetve egyszer Vitantonio Liuzzi, a 2007-es Kínai Nagydíjon.

A Williams továbbra sem tudta megszakítani pont nélküli sorozatát, miután Valtteri Bottasnak nem sikerült a szombaton megszerzett harmadik rajtkockát eredményes versenyre váltania. A 70 körös Kanadai Nagydíjon a finn mindössze 13 kört töltött a top10-ben. A Williamsnek eddigi F1-es történelme során még sosem kezdett ennyire siralmasan egy szezont. 

Kimi Räikkönen montreáli 9. helyével ugyan cseppet sem elégedett, hiszen a világbajnoki pontversenyben elvesztette második helyét Alonsóval szemben, de egy rekord beállítással azért vigasztalódhat. A finn bajnok ugyanis Kanadában zsinórban 24. alkalommal ért célba az első 10-ben, és ezzel beérte Michael Schumacher rekordját a sorozatos pontszerzések statisztikájában. Ami a német legenda 2001-es Magyar Nagydíjtól a 2003-as Maláj Nagydíjig tartó sikersorozatának helyezéseit illeti, átlagolva 1.79-re jön ki, míg a Jégember 2012-es Bahreini Nagydíj óta tartó pontszerző sorozatán belül a helyezések átlaga 4.83.

A McLarennek Kanadában megszakadt a 2010-es szezonnyitó óta a tartó pontszerző sorozata, miután rekord számú, pontosan 64 verseny után most először egyik autóval sem tudtak az első 10 között célba érni. A kérdés most az lesz, hogy a Ferrari be tudja-e érni ezt a rekordot, ugyanis a maranellóiak jelenleg 55-nél járnak, azaz a 2010-es Német Nagydíj óta legalább egy tűzpiros versenyautó mindig szerez pontot F1-es futamon. 

Jenson Button immár zsinórban hetedik alkalommal nem tudott dobogóra állni, ami a brit királykategóriás pályafutásában a legínségesebb időszak 2008 óta, amikor a Honda utolsó évében mindössze három pontot szerzett a csapattal a Spanyol Nagydíjon elért hatodik helyének köszönhetően. 

000 facebook_banner.jpg

Sergio Pérez Kanadában eddigi F1-es karrierének tizenegyedik 11. helyét szerezte meg. A mexikói eddig 44 nagydíjon indult, vagyis a futamainak 25 százalékában mindig 11. lett. 

Felipe Massa lett a Formula-1 történelmének 11. versenyzője, aki a nagydíjakon megtett körök számával átlépte a tízezres álomhatárt.

              Versenyző                    Körök

1             Michael Schumacher   16825

2             Rubens Barrichello       16631

3             Jenson Button              12445

4             David Coulthard            12394

5             Jarno Trulli                    12368

6             Giancarlo Fisichella       11509

7             Riccardo Patrese           11346

8             Fernando Alonso            11311

9             Alain Prost                    10540

10           Mark Webber                 10327

11           Felipe Massa                 10005

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

statisztika forma-1 montreal formula-1 kanadai nagydíj