2013. aug 02.

F1 Brawn szerint Hamilton még nem százas

írta: FormaNet
F1 Brawn szerint Hamilton még nem százas

Hungaroringi meglepetés győzelme után sokan úgy vélik, hogy Lewis Hamilton egy újabb dimenzióba lépett a bajnokság reményeit illetően, ráadásul a Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn szerint a brit jelenlegi formája még mindig nem érte el a maximumot, és reményei szerint a szezon második felében tovább erősít a csapat.

hamilton - hungaroring.jpg

Lewis Hamilton a szezon első felében bizonyította kritikusainak, hogy a csapatváltás jó döntésnek bizonyult, hiszen a Spanyol Nagydíj kivételével mindannyiszor a top5-ben szelte át a célvonalat, és eddig összesen hétszer rajtolhatott az első sorból. Zsinórban három pole pozíció után Magyarországon végül senkitől sem zavartatva megszerezte első mercedeses győzelmét.

A szezon elején ugyan kicsit küzdött még az új autóval, ettől függetlenül a csapaton belüli párharcban nem csak pontok tekintetében áll jobban, de a kvalifikációs eredményekben is 7:3-ra vezet Nico Rosberggel szemben. Ross Brawn csapatfőnök szerint azonban ez még mindig nem a legjobb formában lévő Hamilton, de nagyon jól halad a tanulás és a beilleszkedés útján.

„Amikor egy olyan kaliberű versenyző csatlakozik egy csapathoz, mint Lewis, akkor hatalmasak lesznek az elvárások, de minden pilótának szüksége van egy kis időre, hogy beilleszkedjen, és megértse a változásokat. Ez némi időbe telik, de nagyon ígéretes jeleket látok, különösen az elmúlt néhány versenyt nézve.”

„Kezd lendületbe kerülni, és a helyes irányban fejlődik. Szóval őszintén nem tudom, hogy hol lesz a határ, mert még úton vagyunk Lewisszal, és nem tudjuk még, hogy hol van a teljesítményünk határa.”

Az utóbbi öt versenyen négy rajtelsőséget és három győzelmet könyvelt el a Mercedes, Lewis Hamilton pedig az elmúlt három nagydíjon több pontot gyűjtött (47), mint bárki a mezőnyben. Már csak kilenc egység választja el a Ferrari sztárpilótájától, és tíz pontra van a második helyen álló Kimi Räikkönentől, így ennek tükrében nem meglepő, hogy sokak szerint belépett a Sebastian Vettelt üldözők elit csoportjába, és a világbajnoki cím is elérhető távolságba került számára. A 2008-as bajnok azért egyelőre még óvatosan fogalmaz ezzel kapcsolatban.

„Még túl korai a világbajnoki címről beszélni, de természetesen megfordult a fejemben"- válaszolt arra a kérdésre, hogy idén megszerezheti-e második vb trófeáját. Azt azonban nem titkolta, hogy úgy érzi, félelmetesen jó autója van, és sok versenyt szeretne még nyerni a szezon második felében.

A csapatfőnök erre jó esélyt lát, és cél, hogy az utóbbi versenyhétvégék lendülete kitartson a második félidőre is.

„A nagy kihívás az, hogy megtartsuk ezt a lendületet. A fejlesztések sikereit tekintve elég jó aránnyal rendelkezünk idén, hiszen azok a frissítéseink általában jól működtek, és van még néhány újítás, amivel készülünk, és amik további lendületet adhatnak az év során”- bizakodott Brawn. 

Jelenleg 208 ponttal a második helyen áll a Mercedes, míg tavaly 10 futam után majdnem fele ennyi ponttal (105) a konstruktőri bajnokság ötödik helyét foglalta el. A rendkívüli fejlődésen még a 2012-es szezon végén visszavonuló Michael Schumacher is igencsak meglepődött.

Arctica sportnapszemüveg

„Ha figyelembe vesszük, hogy az előző szezonban hol végeztünk, akkor a jelenlegi helyzet egy meglepetés. Nem is gondoltam volna. Nagyon örülök neki, de ezt előre nem lehetett látni” – nyilatkozta a napokban Schumacher az Eurosportnak.

Ex alakulata sikerei ellenére, a hétszeres bajnok nem bánta meg döntését: „Nekem nem lett volna elegendő az, hogy néhány versenyt megnyerjek. A küldetésem célja az volt, hogy a világbajnoki címért harcoljak, és bár az idén ezt még elérhetik, de részemről kétségeim voltak, hogy idén elérhetem-e ezt a célt. A jövőben ők biztosan elérik még, de ez már egy másik történet.”

„A három év annyi energiát felemésztett, hogy nem voltam biztos benne, hogy olyan szinten tudnám folytatni, amihez mérni akarom magam.”

„Nem szabad elfelejteni, hogy ebben a sportban nem csak 20 futamról van szó, hanem a szezon során olykor nagyon keményen kell dolgozni a csapattal együtt – mindemellett feladatot kell még ellátnod, és ezekre készen kell állni.”

000 facebook_banner.jpg

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

mercedes forma-1 lewis hamilton ross brawn formula-1