2013. aug 04.

F1 Montezemolo: Pilóták jönnek-mennek, de a Ferrari marad

írta: FormaNet
F1 Montezemolo: Pilóták jönnek-mennek, de a Ferrari marad

A Ferrari elnökének, Luca di Montezemolónak nem kell a szomszédba mennie kritikus szavakért, ha a csapata jelenlegi helyzetét kell értékelnie. Az elnök számára teljesen egyértelműek a prioritások. Ezekről és sok másról is beszélt szombaton, az olasz Corriere della Serának adott interjúban.

montezemolo - alonso.jpg

Montezemolo, mint már eddig is annyiszor, kiemelten fontosnak nevezte a maranellói csapat népes szurkolótáborát, ami nem véletlen, hiszen a száguldó cirkusz legnagyobb rajongótáboráról van szó.

„Rajongóinkról sohasem szabad megfeledkezni, megérdemlik a tiszteletet, éppen ezért joguk van arra, hogy elégedettek legyenek. A Ferrariért és értük is kell dolgoznunk. Had tegyem világossá, hogy a Ferrari az, ami engem elsősorban érdekel. Pilótából volt már nálunk rengeteg, voltak nagyon jók, voltak kiválóak közöttük, de a pilóták jönnek, mennek, ám a Ferrari marad.”

Az elnök nem finomkodott a szavakkal, amikor a csalódást keltő Magyar Nagydíjat követően a csapat jelenlegi formáját értékelte, és spanyol klasszisuk, Fernando Alonso egyre bonyolultabbá váló csalódottságáról beszélt.

„Fernando egy kiváló pilóta, és megértem, hiszen ő is egy kicsit olyan, mint én vagyok: győzni akar. De emlékeznie kell arra, hogy ha nyerünk, akkor együtt nyerünk, mint ahogy veszíteni is együtt veszítünk, és a magunk részéről egy olyan autót kell biztosítanunk a számára, mellyel az első két sorból tud rajtolni. Kényelmetlen számomra  azt látni, hogy az autónk nem versenyképes.”

„Ez az, ami miatt közbe kell lépnem, még ha nem is szeretnék visszaélni a hatalmammal. De ezt most meg kell tennem. És hogyan? Igen jól indultunk, egy versenyképes autóval kezdtük meg a világbajnokságot, talán az is lehet, hogy a legjobbal. De azután valami történt, és ahelyett hogy előre mozdultunk volna, inkább visszaléptünk. Éppen ezért mostantól az egyetlen megfelelő hozzáállás a következő: Megérteni a hibákat, kijavítani azokat, és ezt követően alapos vizsgálatok alá vetni az autót, és úgy fejleszteni a helyes irányba. Törni kell a fejünket a visszavágó miatt, így írnám le a szezon második részét, nyári szünetet követő időszakot. A szünetet ugyan nem szeretem, de tudomásul kell vennünk.”

Montezemolo a jelenlegi igen nehéz helyzetben is megőrizte a legendás istállóra jellemző örök optimizmust, és úgy érzi, még nincs elveszve minden az idei lehetőségeket illetően. Az elnök szerint két fontos tényező is szerepet játszik abban, hogy visszatérjenek a világbajnoki csatába.

„Először is a Ferrarira jellemző az a szellemiség, hogy sohasem adjuk fel. Vissza kell térnünk arra az útra, amelyen egészen Barcelonáig voltunk. Meg tudjuk csinálni. Másodszor, Spa és Monza két olyan pálya, melyekhez jól illeszkedik az autóink karakterisztikája. Igen, a feltételek adottak a fellendüléshez, mindezek felett eredményeket várok a mérnökeinktől, akik most bizonyíthatják rátermettségüket. És azt se felejtsük el, hogy tavaly Alonso a verseny utolsó pár körében virtuálisan bajnok volt, és egy Ferrari volánjánál, nem pedig más autóban. Ez is bizonyítja, ez a csapat tudja, hogyan legyen versenyképes.”

A Ferrarinak jelenleg mindkét versenyzője körül vannak gondjai, hiszen Fernando Alonso kritikái mellett FelipeMassa az elmúlt néhány versenyhétvégén ismét hanyatló formát mutatott, míg a csapat eredményeinek hullámzása miatt a csapatfőnök, Stefano Domenicali is újra meg újra célkeresztbe kerül. Az elnök mindhárom érintettről beszélt az interjúban:

"Fernando nagyon sokat adott nekünk az elmúlt években, és ismétlem, érthető a csalódottsága, főleg Silverstone után, ahol mindannyian versenyképesebb autót vártunk. De nem kedvelek bizonyos hozzáállást, elejtett szavakat, és kirohanásokat. Csak azt tudom mondani, hogy mindenkit emlékeztetek arra, hogy a Ferrari mint csapat, mindennél fontosabb.”

„Felipe egy gyors versenyző, és egy nagyszerű srác. De az elmúlt napokban vele is világosan tisztáztuk, hogy szükség van az eredményekre. Aztán a szezon bizonyos pontján majd leülünk, és megbeszéljük mit tegyünk.”

"Stefano (Domenicali) ide született, és velünk együtt nőtt fel, minden szempontból. De sportemberként jól tudja, hogy szükség van az eredményekre. Ha róla beszélünk, akkor a legfőbb igazság az, hogy vezetése alatt nyertünk egy konstruktőri címet, és háromszor is nagyon közel kerültünk ez egyéni bajnoki címhez. Ha ezek közül kettőt megnyertünk volna, akkor az emberek véleménye most egészen más lenne Domanicaliról. Van egy dolog, amire nagyon gyakran emlékeztetem őt: minden egyes emberből a legtöbbet kell kihozni, sosem szabad elégedettnek lenni, és ha szükséges, akár drasztikus és fájdalmas döntéseket kell hozni.”

Saját versenyzői mellett az elnök a legfőbb riválisról, a címvédő Sebastian Vettelről sem feledkezett meg, azaz leginkább a német ferraris jövőjéről szóló pletykákra reagált.

„Előbb utóbb minden versenyző üzen valamilyen formában, hogy minden bajnoknak valóra kell váltania ferraris álmait. Még Ayrton Senna is így tett. Ugyanakkor, még ha nagyon sok gondom is van, az nem tartozik közéjük, hogy versenyzőt találjak a jövőre. Ahogy már említettem, Fernando Alonso kiváló pilóta. Ezt már bizonyította, és hamarosan újra be fogja bizonyítani.”

Arctica sportnapszemüveg

Montezemolo köztudottan nem kedveli túlzottan a jelenlegi formulát, melyben az aerodinamika hangsúlyosabb szerepet kap, a motorok teljesítményénél. Az olasz már nem egyszer kifejtette véleményét arról, hogy a Red Bull ennek köszönheti elsöprő sikereit, de most bízik abban, hogy a jövő évtől kicsit átíródnak az erőviszonyok.

„Egy ideje – a ’70-es évek óta – már itt vagyok a Formula-1-ben, szóval nem irigylek senkitől semmit. A jelenlegi szabályozás kedvez az aerodinamikának, és a Red Bullnak volt egy okos húzása, amikor leszerződtette a nagy tervezető, Adrian Newey-t, aki a lehető legtöbbet ki tudja hozni ezekből a szabályokból.”

„A szabályok terén most kicsit elkalandoznék, mert úgy vélem, sok a hiba bennük, ezért változásokra van szükség. Szerencsére jönnek a remélt változások. Mi nem italokat gyártunk, és mindezt maximális tisztelettel mondom azoknak is, akik igen. És nem vagyunk szponzorok sem, mi autókat tervezünk és építünk a legmagasabb szinten. Mindaddig az F1-ben maradunk, amíg az tesztként szolgálhat a csúcstechnológiákra irányuló kutatásainkban és fejlesztéseinkben, és amíg értéket képvisel egy olyan-, egész világon elismert cég számára, mint a Ferrari.”

„A Formula-1-nek tiszta sportnak kellene lennie, mindenféle hülyeség nélkül, amikbe az elmúlt években beletörődtünk. A következő évben egy teljesen más F1-es világ jön, ahol kevésbé lesz fontos az aerodinamika. Mi nem repülőket, hanem autókat építünk. Újra lehet majd tesztelni, így nem lesznek olyan komikus helyzetek, amiket idén is láthattunk például az egyik csapatnál, mely illegálisan tesztelt, és még méltó büntetést sem kapott érte. Ebben az esetben egyrészt nagyobb bátorságot vártam volna az FIA-tól, és egy egyértelműbb helyzetet. Másrészt pedig mindenki láthatja, hogy milyen előnykel járt az a titkos teszt, hiszen a csapat addig egyetlen nagydíjat sem nyert, a teszt után pedig öt nagydíjból hármat is. Az ilyen fajta súlyos incidensek azok, amik hatással vannak az F1 hitelességére, és megváltoztatják a bajnokságot.”

Természetesen a problémás Pirelliről is beszélt Motezemolo: „Való igaz, hogy manapság kicsit túlzott szerepet kapnak a gumik, ugyanakkor tudnunk kell azt is, hogy a Pirelli bizonyította bátorságát, és azt, hogy képest helytállni az F1-ben. Nem is szeretnék vitát, csak nem érzem úgy, hogy a szezon közbeni változtatások jogosak lennének, hiszen ezek is – az autó egyéb elemeivel együtt befolyásolhatják az erőviszonyokat. Ezen a területen is világos szabályokra van szükségünk.”

Luca-di-Montezemolo-and-Bernie-Ecclestone.jpgAmi a királykategória jövőjét illeti, Montezemolo emlékeztetett arra, hogy már csak az évek számát tekintve is egyre közelebb van Bernie Ecclestone visszavonulása, és nagyvonalakban felvázolt egy optimális folytatást.

„Előbb vagy utóbb mindenhol elkerülhetetlen a generációváltás. És a statisztika is azt mutatja, hogy már nem sok idő van hátra ahhoz, hogy egy Ecclestone nélküli korszak kezdődjön. Ami a többi dolgot illeti, nem szeretnék beszélni róluk. Elő kell készítenünk egy új ciklust arra az időre, és egy új F1-re lesz szükség. Úgy hiszem, hogy a sportág irányításához egy menedzsmentre van szükség, hiszen ez nem csak egy show. Olyan csoportot kell megbíznunk, ahol az emberek nyitottak az új ötletekre, ismerik a versenyzést, mindemellett a marketingben és a kommunikációban is jártasak, és érzékenyek a szurkolók reakcióira, hiszen ők azok akik kijönnek a pályára, fizetnek a jegyekért, és akik leülnek a tévé elé, ezáltal pedig bevonzák a sportágba a szponzorokat.”

000 facebook_banner.jpg

„De azért legyünk óvatosak, mert nem akarok vitába keveredni Ecclestone-nal. A közelmúltban néhányszor volt már benne részem, mivel a Ferrarival kapcsolatban túlságosan beszédes volt, miközben a Mercedes illegális tesztjével kapcsolatban meglepően csendes.  Ismerem már Bernie erősségeit és gyengeségeit is, de egyvalamivel legyünk tisztában: soha, senki nem fogja megtenni a Formula-1-ért azt, amit Ecclestone tett.”

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

ferrari f1 forma-1 autosport luca di montezemolo formula-1