Az 1966-os Grand Prix című filmen-, majd a nemrégiben készült Senna dokumentumfilmen kívül meglepően kevés kísérlet történt arra, hogy mozivászonra vigyék az F1-es versenyzés világát. Talán ezért is tekintünk hatalmas várakozással a szeptember végén mozikba kerülő Rush című film elé, mely az 1976-os szezont mutatja be, James Hunt és Niki Lauda rivalizálásával, és ez utóbbi versenyző szörnyű balesetével együtt. A Formula-1 hivatalos weboldalán a rendező, Ron Howard beszél többek között arról, hogyan tudta visszahozni ezt a történelmi időszakot a mozivászonra.

Ron, miután majdnem két évig dolgozott a Rush című filmen  - mely Niki Lauda és James Hunt egykori rivalizálását dolgozza fel - hogyan látja a Formula-1-es versenyzést?

Ron Howard: Már nagy rajongója vagyok, és nagyon érdekel. Azelőtt is néztem, de másként. Megnéztem a startot, majd néha verseny közben rápillantottam, aztán megnéztem a befutót. A futam közben általában máshol jártak a gondolataim, de most annyira leköt, hogy még WC-re sem megyek ki közben – mert most már elég jól értem.

Miután így megismerte Niki Lauda és James Hunt életét, mit gondol, ezek a versenyzők hősök vagy inkább őrültek?

RH: Azt hiszem még manapság is nagy bátorság kell ahhoz, hogy az ember ilyen módon tesztelje magát. És nem csak a halál vagy a súlyos sérülés kockázata miatt - bár ez még manapság is ott van az ember fejében -, hanem a kudarctól való félelem, ami a férfiaknak olykor minden másnál fontosabb. Folyamatosan ilyen teszteknek vetik alá magukat, és mindezt a nyilvánosság előtt készek megtenni. Persze el lehet mondani ezt sok sportról, de ez kicsit talán olyasmi, mint a golf vagy a tenisz. Ott, akkor egyedül vannak még akkor is, ha egy team áll mögöttük. Szóval lehet azon vitatkozni, hogy félig hősök, félig őrültek, de egy biztos - száz százalékban világklasszis sportolók.

Ön egy sikeres hollywoodi rendező. Kell, hogy legyen néhány ötlete arra, hogy az F1-nek milyen nehézségeket kellene áthidalnia ahhoz, hogy az USA-ban is tradicionálisan nagy sporttá váljon.

RH: Nos, azt hiszem, valóban nem volt sok versenyen az Egyesült Államokban. Amerikában nagyon fontos lenne, hogy legyen egy hazai csapat. Mint minden sportban, fontos lenne, hogy azt tudd mondani, itt van egy saját csapatod. Kicsit olyan, mint az európaiaknál a saját foci csapat. A Formula-1 egyfajta világjáró cirkusz – valamiféle vadon élő esemény. És szerintem az időeltolódás is hatással van, mert valahogy sosem lehet kényelmes időpontban megnézni a versenyeket.

Szóval az lenne a trükkje, hogy még több versenyt kellene ott rendezni?

RH: Igen, mondjuk Kanadában, majd egy-két verseny az USA-ban és Mexikóban – ha egy ideig ezen a kontinensen maradnának, hasonló időzónákban, az hatalmas változásokat hozhatna, és az amerikaiak is néznék a Formula-1-et.

Ott van az a mondás, hogy a Formula-1 túl bonyolult - technikailag és stratégiailag ...

RH: …de nagyon gyorsan felzárkóznának, mert ez valóban egy modern és izgalmas világ – és hamar megértenék. De egy esemény helyett több verseny kell ahhoz, hogy a kérdésekre választ kapjanak. Austin már itt van, jó lenne New Jersey is, és van már Montrealban is futam. Találni kellene még egy helyet a nyugati parton, meg talán Mexikó is szóba jöhetne – ezzel a felállással megfelelően be lehetne vezetni a Formula-1-et az Egyesült Államokba.

Formula-1-ről szóló film tekintetében az utolsó nagy hollywoodi kasszasiker John Frankenheimer Grand Prix című filmje volt 1966-ból. Miért tartott közel 50 évig, hogy egy másik hollywoodi rendező érdeklődését is felkeltse a téma?

RH: Nos, John Frankenheimert megfertőzte az akkori Formula-1, és a valóságban megtörténő látványt fogták, és berakták a filmbe. Ma ez már sokkal nehezebb, és a sport nem teszi lehetővé. Túl sok a kockázat a szponzoroktól kezdve egészen a jogi kérdésekig. Minden túl bonyolult. Vagyis azt jelenti, hogy minden eszközt nekünk kell megalkotni, ami nagyon költséges volt egészen a közelmúltig. Most a digitális technológia lehetővé teszi, hogy archív felvételeket digitális technológiával meghosszabbítsunk. Történelmi autókból épített másolatok mellett használtunk digitálisan készített autókat, és minden elképzelhető eszközt bevetettünk. Egyfajta Forrest Gump trükköt alkalmaztunk, csak nem Tom Hanks mellé raktuk Richard Nixont, hanem Niki Lauda autója mellé egy csomó másik autót Monzába. Ezzel a dobással egy egész jó minőségű és használható manipulációt hoztunk össze, és nagyon izgalmas módon tudjuk bemutatni a történetet.

Az F1-es közösség mennyire volt a hasznos a projekt számára?

RH: Nagyon barátságosak voltak, de semmi közük nem volt a filmhez . Nem is kértünk túl sok mindent tőlük. A történelmi Formula-1-es emberek fantasztikusak voltak. Felajánlottak nekünk autókat, voltak akik régen versenyeztek, most pedig technikai tanácsadóként segítettek minket. Ez valóban nagyon sokat jelentett, és nem tették volna meg, ha nem érezték volna, hogy a Formula-1 szívesen lát minket.

Kicsit megváltoztatta történetet. Miért? 

RH: Nos, minden egyes alkalommal, amikor egy történetet mutatunk be, azt le kell tömöríteni két órába. Ezért vannak olyan dolgok, hogy mondjuk ami a valóságban 3-4 verseny alatt történt meg, addig a filmben egy futamon történik. Egy egész szezont kell 90 percben bemutatni a filmben. Ez olyasmi, mint a való életben is – egy történet mesélése közben az apró részletek nem fontosak, így a filmbe is kellenek kisebb kompromisszumok.

Niki Lauda elégedett volt az 1976-os tragédiájának bemutatásával?

RH: Nagyon elégedett volt. Hivatalosan ugyan nem volt befolyása rá, de régóta ismerem már a forgatókönyvírót, Peter Morgant, és minden bizonnyal Peter odafigyelt Niki véleményére és mondataira. És persze Niki is megbízott bennünk, és ránk hagyta ezeket a dolgokat. Ez egy nagyon bátor dolog volt, de jól ismerjük Niki bátorságát, így nem is olyan meglepő, hogy ilyen bátor döntést hozott.

A Német Nagydíj hétvégéjén egy VIP filmbemutató volt, melyen természetesen Niki Lauda és Bernie Ecclestone is a közönség soraiban ült. Mit mondtak, miután először látták a kész filmet? 

RH: Niki már másodjára látta, és azt mondta, hogy még élvezetesebb volt, és még jobban érezte magát. Ott ült mellette Lewis Hamilton, és nagy büszkeséggel töltötte el. Bernie azt mondta „Köszönöm, hogy megcsináltad ezt a filmet.”  Sok érzelem látszott rajta, és mindvégig nagyon kedves volt velem.

 Mennyire elégedett az eredménnyel? Olyan kasszasikereket készített már, mint az Apollo 13 , Egy csodálatos elme, a Da Vinci-kód , majd hirtelen belecsöppen egy Formula-1-es sztoriba, egy olyan sportba, ami nem is annyira népszerű az USA-ban…

RH: Ez a része nem annyira izgat engem. Mindössze tisztelegni akartam a történet előtt. Az volt a mantrám, hogy akik ismerik és szeretik a Formula-1-et, remélem úgy érzik majd, hogy ezeknek a sportembereknek tisztelet jár. És azok, akik nem ismerték, remélem rájönnek, mi az ami eddig hiányzott. Remélem ezt sikerült elérnünk. 

FormaNet, Varga Viktória