2013. sze 05.

F1 Tudtad ezt az Olasz Nagydíjról?

írta: FormaNet
F1 Tudtad ezt az Olasz Nagydíjról?

A Belga Nagydíj után ismét egy legendás helyszínre, Monzába látogat a Formula-1-es mezőny, és ezzel együtt erre az évre búcsút int Európának. A legendás pálya már a kezdetek óta jelen van a széria programjában, így több rekordnak is otthont adott eddigi történelme során. Formula-1 hivatalos weboldala számos érdekes statisztikát és mérföldkövet gyűjtött össze az Olasz Nagydíjak történelméből.

monza 1950.JPG

 

Az eddigi 63 Olasz Nagydíj egy kivétellel mind Monzában került megrendezésre. Az egy kivétel 1980-ban volt, amikor Imola adott otthont a versenynek.

Monza egyike azon hét pályának, mely a Formula-1 első évében, 1950-ben helyet kapott a programban. Ezek közül további három létesítmény jelenleg is szerepel a versenynaptárban: Silverstone, Monaco és Spa-Francorchamps.

1950-ben az első monzai versenyen a sikánok kivételével nagyjából ugyanaz volt a pálya vonalvezetése, mint jelenleg. Négy alkalommal viszont (1955,1956,1960,1961) a 10 kilométeres szakaszon zajlott a küzdelem, ami magába foglalta a döntött ovál részt is. A sikánok 1972-ben kerültek beépítésre, az autók lassítása érdekében.

Az Olasz Nagydíjak történelmében Michael Schumacher a legsikeresebb öt futamgyőzelemmel, majd őt követi Nelson Piquet, aki a Brabhammel és a Williamsszel is két-két alkalommal diadalmaskodott ezen a pályán. A jelenlegi mezőnyből Fernando Alonso és Sebastian Vettel a legsikeresebb Monzában, mindketten kétszer nyertek, és ez utóbbi versenyző 2008-ban a Toro Rosso színeiben az F1 történelmének legfiatalabb pole pozíciós pilótája lett, majd egy nappal később, 21 évesen, 2 hónaposan és 11 naposan élete első F1-es győzelmével a legfiatalabb futamgyőztes. Addig a hétvégéig egyébként Alonsóé volt mindkét rekord.

schumacher 2006 monza.JPG               Michael Schumacher utolsó monzai győzelmét 2006-ban szerezte 

A tifosi nagy örömére a Ferrari a legsikeresebb csapat az Olasz Nagydíjak történelmében. A tűzpiros autók eddig 18 győzelmet, 45 dobogós helyezést és 19 rajtelsőséget szereztek a hazai pályán. Utoljára 2010-ben ünnepelhettek futamgyőzelmet, Fernando Alonsóval. A maranellóiak dominanciájával szemben a Red Bull kissé mumusként tekinthet a monzai létesítményre, hiszen 2005-ös indulása óta mindössze egy dobogós helyezést sikerült szereznie, 2011-ben Vettel győzelmével. Ezalatt az időszak alatt a Ferrari hét-, a McLaren nyolc dobogós helyezést ért el Monzában.

A 2005-ös Olasz Nagydíj arról emlékezetes, hogy egyike azon négy világbajnoki futamnak, melynek egyetlen egy kiesője sem volt. 20 versenyautó kezdte meg a futamot, és ugyanennyi ért célba.

Azt mindenki tudja, hogy Monza gyors pálya, így nem meglepő, hogy a széria történelmében itt volt a leggyorsabb nagydíj még 2003-ban, amikor a ferraris Michael Schumacher 247,585 km / órás átlagsebességgel teljesítette az 53 körös versenytávot. Ugyanez volt az F1 történelmének legrövidebb versenye - mindössze 1 óra 14 perc és 19,838 másodperc után intette le a német bajnokot a kockás zászló. A leggyorsabb pole pozíciós kör is ehhez a helyszínhez, és a Ferrarihoz kötődik: Rubens Barrichello 2004-ben 260,395 km/órás átlagsebességgel szerezte meg az első rajtkockát.

A királykategória történelme során eddig 82 olasz versenyző volt, aki legalább egy nagydíjon rajthoz állt. Közülük ketten lettek világbajnokok: 1950-ben Nino Farina, majd 1952-ben és 1953-ban Alberto Ascari. Hazai nagydíjat három olasz versenyző nyert: Farina 1950-ben, Ascari ’51-ben és ’52-ben, majd Ludovico Scarfiotti 1966-ban. Az utolsó olasz versenyző, aki Monzában dobogóra állhatott, Giancarlo Fisichella volt 2005-ben. Jarno Trulli 2012-es távozása óta nincs olasz pilóta a mezőnyben.

Mindamellett, hogy az egyik legrégebbi nagydíj a Formula-1 naptárában, Olaszország büszkélkedhet a széria legidősebb futamgyőztesével. Luigi Fagioli 1951-ben 53 évesen és 22 naposan nyerte meg a Francia GP-t, és a második legidősebb ebben a statisztikába a szintén olasz Nino Farina, aki 1953-ban 46 évesen, 9 hónaposan és 3 naposan nyerte meg a Német Nagydíjat.  

A legutóbbi tíz Olasz Nagydíjon nyolcszor a pole-ból induló versenyző nyert, ugyanakkor a teljes történelmet nézve Monza nem kedvez az első rajtkockából induló versenyzőknek, hiszen az itt rendezett eddigi 62 futamon összesen 20 alkalommal nyert a legelőkelőbb helyről induló pilóta. 1974 és 1986 között például egyetlen egy alkalommal sem fordult elő, hogy az időmérő legjobbja ünnepelhetett volna a pódium tetején.

A 11. hely volt legalacsonyabb rajthely, ahonnan valaha is Olasz Nagydíjat nyertek: 1971-ben Peter Gethin innen szerezte meg első- és egyetlen F1-es diadalát, a BRM-mel.  Ezzel együtt Gethin is részese volt az F1 történelem legszorosabb  befutójának, ami történetesen ugyanez a verseny volt. A brit pilóta mindössze 0.01 másodperccel előzte meg a második helyen befutó Ronnie Petersont, és az első öt helyezett között is csak 0.61 másodperc volt a különbség.

1971-monza.JPG                  A nagy csatában itt még Ronnie Peterson (March) állt az élen

Az egyéni bajnoki cím sorsa eddig összesen 11-szer dőlt el Monzában, legutóbb 1979-ben, a ferraris Jody Scheckter javára. Idén nyilván ez matematikailag lehetetlen.

A Mercedes számításai szerint a pilóták egy kör 77 százalékát teljesítik padlógázon az 5.8 kilométeres versenypályán. A leghosszabb idő 16 másodperc, amit teljes gázon autózhatnak. Átlagosan 46-szor használják a váltót egy kör alatt, ami az 53 körös futamon összességében 2438 sebességváltást jelent.

Arctica sportnapszemüveg

Mérföldkövek az Olasz Nagydíjakon

Két csapat és hét versenyző is Olaszországban ünnepelhette első F1-es győzelmét: A Maserati 1963-ban Juan Manuel Fangiónak köszönhetően, míg a Toro Rosso 2008-ban Sebastian Vettellel. Mint ahogy az fentebb már kiderült, a német bajnok is a hét versenyző között van, rajta kívül pedig Phil Hill (1960), Jackie Stewart (1965), Ludovico Scarfiotti (1966), Clay Regazzoni (1970), Peter Gethin (1971), és Juan Pablo Montoya (2002) is itt diadalmaskodott először a szériában.

Első pole pozíciójuknak is többen örülhettek ezen a helyszínen: Phil Hill (1960), Wolfgang von Trips (1961), Mike Parkes (1966), a Honda (1968), Jacques Laffite és a Ligier (1976), Jean Alesi (1994), valamint Sebastian Vettel és a Toro Rosso (2008).

Mindemellett Graham Hill (1968), Jacky Ickx ( 1976), Elio de Angelis (1985), Michele Alboreto (1987) és Kimi Räikkönen (2006) itt futotta 100. nagydíját. Jacques Laffite (1984) és Thierry Boutsen (1992) 150. Formula-1-es versenyét kezdhette meg az olaszoknál, míg Nelson Piquet 1991-ben a 200-asok klubjába lépett be Monzában. 

000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

statisztika forma-1 monza formula-1 olasz nagydíj