2013. sze 13.

F1 Schumacher szerint a Ferrari 2014-es felállása robbanásveszélyes

írta: FormaNet
F1 Schumacher szerint a Ferrari 2014-es felállása robbanásveszélyes

Az elmúlt két napban sok ellentétes vélemény fogalmazódott meg a Ferrari jövő évi pilótafelállásával kapcsolatban, és ugyan mindenki egyetért abban, hogy Fernando Alonso és Kimi Räikkönen igen ütős párosítás lesz 2014-re, ám többen úgy vélik, hogy legalább ennyire veszélyes is. Többek között a maranellóiak legsikeresebb versenyzője, Michael Schumacher, valamint a négyszeres világbajnok, Alain Prost is ezt a tábort erősíti, sőt a német legenda szerint jövőre egy robbanásveszélyes övezet lesz a csapat.

alonso - kimi.JPG

A Michael Schumacher nevével fémjelzett ferraris évek a Ferrari történelmének legsikeresebb korszaka volt, és Fernando Alonso 2010-es érkezésekor sokan úgy látták, hogy a spanyol talán elfoglalhatja Schumacher helyét, azaz ugyanolyan központi szerepet kap majd a csapatban, mint anno a német pilóta, nem mellesleg eredményesség szempontjából is méltó utódja lesz majd a Ferrarinál zsinórban öt vb címet bezsebelő Schumachernek. Az átütő sikerek azonban egyelőre váratnak magukra, és a "Number one" szerep is egyre inkább feledésbe merül Alonso számára, vagy legalábbis jövőre minden bizonnyal keményen meg kell küzdenie csapaton belüli elsőségéért, ami Schumacher szerint kissé veszélyes helyzetet teremthet az olaszoknál. 

„A motorsport rajongóknak minden bizonnyal egy nagy durranás lesz, az ellenfeleknek pedig nagy érvágás, és izgalmas lesz végignézni. De a Ferrari Fernando-Kimi párosítása egy robbanásveszélyes egyvelegnek tűnik” – mondta az 44 esztendős bajnok a Bildnek.

A négyszeres világbajnok, Alain Prost - aki 1990-ben és 1991-ben szintén a maranellóiak kötelékében versenyzett – szintén úgy véli, hogy a tüzes latin vér és a kissé furcsa finn egy kockázatos párosítás lesz. 

„Rajongóként azt mondanám, hogy jó dolog két elsőszámú versenyzőt együtt látni. Azt hiszem ez a döntés egy bizonyos feszültségből született meg, mely az év során nyilvánvalóan láthatóvá vált Fernando és a Scuderia között. Most már vitathatatlan, hogy Fernando nem annyira elsőszámú, legalábbis a kezdetekhez képest, és nem vagyok biztos abban, hogy Stefano Domenicali képes lesz úgy kezelni egy ilyen helyzetet, mint mondjuk egy Jean Todt, vagy egy Ross Brawn. Olaszországban a média nagy nyomást gyakorol, éppen ezért is gondolom, hogy előbb-utóbb baj lesz” – vélekedett a francia.

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmars mindkét pilótát jól ismeri, sőt nemrégiben elárulta, hogy tavaly ők is felvették a kapcsolatot egykori pilótájukkal, Räikkönennel, ám idén nem került képbe a finn szerződtetése. A brit szakember egyelőre nem tudja elképzelni, hogy ez a páros jól működhet együtt.

"Nem tudom elképzelni, hogy boldogok lesznek együtt. Kimit általában nem érdekli, hogy ki vezeti a másik autót, és Fernando sem foglalkozik vele. Természetesen mindketten egyértelműen a legjobb versenyzők között vannak, így a Ferrarinál ez egy hihetetlenül erős felállás lesz, ugyanakkor nehéz helyzetbe kerülhet a csapat.”

Arctica sportnapszemüveg

A ferrari egykori sportigazgatója, Cesare Fiorio is rossz választásnak tartja a Jégembert: „Nem rajongok ezért az új felállásért. Csodálom Räikkönen tehetségét, de nem értek egyet az életmódjával és a technikai hozzáállásával. Véleményem szerint ez egy konzervatív választás volt, én inkább egy feltörekvő tehetséget választottam volna egy olyan pilóta helyett, aki már karrierének végéhez közeledik. Räikkönen nem úgy éli az életét, mint egy sportoló, és az F1-ben a bajnoki címhez manapság már nem elég, hogy tehetséges. Ehhez fizikai, pszichológiai és technikai erőfeszítések kellenek, és abból amit én láttam, ő egy olyan srác, aki rögtön az edzések után szedi a cuccait és távozik”- mondta el nem éppen pozitív véleményét a Ferrari 2007-es bajnokáról, ugyanakkor hozzátette, hogy a párosítás szempontjából még mindig jobb két világbajnok versenyzővel harcolni, mint egy erős és egy gyenge duóval.

 "Úgy gondolom jobb, ha két bajnokod van - és azok rivalizálásával kell foglalkoznod, miközben jól tudod, hogy mindketten képesek versenyeket, vagy akár bajnokságot nyerni - , mintha van egy haszontalan kettes számú pilótád. Massa sokat gyengült az elmúlt négy évben. Az időmérőkön sokszor nagyon erős volt egy körön, a versenyeken azonban elvesztette a ritmust, és sokszor beleszürkült a mezőnybe.”

A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali természetesen már jó előre megnyugtatni igyekszik a kétkedőket: „Bárki aki úgy gondolja, hogy Kimi szerződtetése bármilyen formában negatív lesz Alonso számára, azt mindenképpen nyugalomra inteném, hiszen a Ferrarinál mindenki tisztában van azzal, hogy a legfontosabb a csapat, és csak utána következik az egyén. Fernando kulcsfontosságú szerepet játszik csapatunkban, és még sokáig velünk lesz. Biztos vagyok benne, hogy örül a csapat döntésének, mert ezzel erősebbek leszünk. Elég intelligens ahhoz, hogy észrevegye, egy erősebb csapat csak előnyt jelenthet”- nyilatkozta a minap Domenicali. 

 000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

ferrari forma-1 alonso raikkonen formula-1