2013. sze 21.

F1 Vettel elérhetetlen volt a Szingapúri Nagydíj időmérőjén

írta: FormaNet
F1 Vettel elérhetetlen volt a Szingapúri Nagydíj időmérőjén

Sebastian Vettelnek nem akadt komoly ellenfele a Szingapúri Nagydíj időmérő edzésén, ahol F1-es pályafutásának 41. pole pozícióját olyan könnyedén szerezte meg, hogy a kvalifikáció hajráját már a garázsban pihenve szemlélte. Nico Rosberg volt az, aki majdnem ráijesztett a címvédőre, de végül csak a második helyet tudta megcsípni. A két német mögül Romain Grosjean és Mark Webber rajtolhat a második sorból vasárnap. 

vettel szingapur.jpg

Száraz időjárási körülmények között, 30 fokos melegben, lámpafényes szingapúri utcai pályán kezdődött meg az idei szezon 13. időmérő edzése. A hétvége eddigi részében Sebastian Vettel  dominált, a Red Bullok mellett pedig a Mercedesek tűntek a legerősebbnek, illetve a 3. szabadedzésen még Romain Grosjean is villantott a Lotusszal. A Ferrarik viszont csak a top10 második felében kaptak helyet a szombat délelőtti tréningen, a nagy csapatok pilótái közül Kimi Räikkönen pedig nem is került be a legjobb tízbe. A finn komoly hátfájással küzd, és bár az orvosi vizsgálatok után úgy döntöttek, hogy részt vesz az időmérőn, de a biztonság kedvéért a csapat tesztpilótája, Davide Valsecchi is készenlétben állt. 

Q1

Pastor Maldonado „felvezetésével” a Pirelli közepes keverékein indult a kvalifikáció első etapja. A Red Bullok kényelmesen, csak az utolsó hat percben hajtottak ki a garázsból, és máris könnyedén a top3-ba kerültek. Webber 1:45.271-gyel vette át a vezetést, míg csapattársa a már szuperlágyon autózó sauberes Nico Hülkenberg mögé sorolt be harmadikként. Ekkor a többség már az opciós abroncsokon kezdte meg gyorskörét, és az energiaitalosokon kívül egyedül Grosjean nem élt ezzel a lehetőséggel. A lágyabb gumikon természetesen rengeteget javultak a köridők, így Webber és Vettel a hatodik-hetedik helyen jutott tovább. Hamilton 1:44.196-tal zárt az első helyen, mögötte Button és Alonso páros sorakozott fel, de a McLaren brit bajnoka már majdnem egy másodpercet kapott a Mercedestől. Massa az utolsó pillanatig veszélyben volt, ám végül a brazil továbbjutását Paul di Resta bánta, aki a williemses Pastor Maldonadóval,valamint a Caterham és Marussia versenyzőivel együtt búcsúzott.

Arctica sportnapszemüveg

Q2

A mezőny nagy része használ szuperlágy gumikon kezdte meg a 15 perces menetet. Kimi Räikkönen 1:44. 794-gyel nyitotta a sort, de perceken belül a két Mercedes már 1:43-mal vette át a top helyeket. Vettel négy perccel a leintés előtt vágott neki első gyorskörének, és mindhárom szektorban a legjobb időt autózva, közel egy másodpercet vert az addig élen álló Rosbergre. Webber szintén átlépte az ezüst nyilakat, de német csapattársától nagyjából nyolc tizedmásodperccel maradt el. A címvédő egyedüliként ment be 1:43 alá, így természetesen már nem kellett tovább erőlködnie. Räikkönen és a McLarenek viszont  bajban voltak, és közülük végül csak Button jutott tovább, éppen megcsípve a 10. helyet. A Red Bullok és a Mercedesek mögött Grosjean, Alonso, Gutierrez, Massa, Ricciardo és Button sorrend alakult ki. Kiesők: Hülkenberg, Vergne, Räikkönen, Pérez, Sutil, Bottas. Az időmérőt követően Räikkönen egyébként azt nyilatkozta, hogy fájdalmai ellenére vállalja a vasárnapi versenyt. 

Q3

Az utolsó tíz perc elején Vettel, Rosberg, Webber, Hamilton és Grosjean sorrend alakult ki, miközben a többiek még a garázsban pihentek. A német bajnok 1:42.841-es köre annyira meggyőző volt, hogy nyugodtan beparkolta kocsiját. Végül Rosbergnek majdnem sikerült meglepnie a Red Bull magabiztos pilótáját, és a Mercedes mindössze szűk egy tizeddel csúszott le a pole-ról. Romain Grosjean szintén remek utolsó gyorskört rakott össze, aminek köszönhetően Mark Webbert megelőzve, harmadikként kezdheti meg a vasárnapi versenyt. Lewis Hamiltonnak csak az ötödik rajtkockát sikerült megszereznie, a brit mögött pedig a két Ferrari sorakozhat fel, Massa, Alonso sorrendben. 

000 facebook_banner.jpg

Az időmérő végeredménye: 

időmérő - szingapúr.JPG

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 vettel red bull időmérő formula-1 szingapúri nagydíj