2013. okt 03.

F1 Tudtad ezt a Koreai Nagydíjról?

írta: FormaNet
F1 Tudtad ezt a Koreai Nagydíjról?

Hétvégén a Formula-1 történelmének negyedik Koreai Nagydíjára kerül sor, vagyis a jelenlegi versenynaptár harmadik legfiatalabb helyszíne értelemszerűen nem rendelkezik még túl sok mérföldkővel, ennek ellenére a Formula-1 hivatalos weboldala néhány érdekes statisztikát sorakoztatott fel az elmúlt három koreai versenyhétvégéről. 

koreai nagydíj.JPG

 

A Formula-1 történelme során eddig mindössze három Koreai Nagydíjat rendeztek, így Austin és Új-Delhi után ez a harmadik legújabb helyszín a versenynaptárban, és egyike azon öt jelenlegi pályának, ahol az óramutató járásával ellentétes irányba köröznek az autók. (a többi Szingapúr, Yas Marina, Austin és Sao Paulo)

Az első Koreai Nagydíjat - kaotikus időjárási körülmények között - Fernando Alonso nyerte a Ferrarival. A Red Bullnak nem sikerült fényesen a koreai debütálás, hiszen mindkét versenyautó kiesett. Ezt követően azonban Sebastian Vettel nem talált itt legyőzőre, és 2011-ben, majd 2012-ben is a dobogó legfelső fokán ünnepelhetett.

 

mark webber 2010 - korea.JPG                     Mark Webber összetört autója - 2010, Koreai Nagydíj

sebastian vettel - 2010 korea.JPG

                    Sebastian Vettelnek sem sikerült fényesen az első Koreai Nagydíj 

Mindamellett, hogy Vettel megnyerte a legutóbbi két jeongami versenyt, 12 kör kivételével eddig mindannyiszor az élen száguldott a Koreai Nagydíjakon, azaz 92.7 százalékos a mutatója. A fenn maradó 12 körben Alonso állt az élen: 2010-ben Vettel kiesése után az utolsó tíz körre vette át a top helyet, míg 2011-ben röpke két kör erejéig autózhatott az első helyen. 

Pole pozíció tekintetében mindhárom eddigi koreai időmérőn más más pilóta bizonyult a leggyorsabbnak: 2010-ben Sebastian Vettel, 2011-ben Lewis Hamilton, tavaly pedig  Mark Webber szerezte meg a rajtelsőséget. 

A Red Bull mondhatja magát a legsikeresebb csapatnak Dél-Koreában: a két pole pozíció mellett négy dobogós eredmény és két leggyorsabb kör szerepel a csapat statisztikájában. Az energiaitalosok kívül csak a Ferrari és a McLaren ért el itt dobogós eredményt.

A körrekordot Sebastian Vettel állította fel 2011-ben, 1: 39.605-ös idővel.  

Egyetlen egy koreai versenyző sem indult még F1-es nagydíjon.

A Koreai Nagydíjak eddigi rövidke történelme során még sosem nyert pole-ból rajtoló versenyző. A legtávolabbi rajtpozícióból Alonso tudott futamot nyerni 2010-ben, amikor a rajtrács harmadik helyéről vághatott neki az 55 körös megmérettetésnek.

Az eddigi három koreai versenyből kettőn is (2010, 2011) munkába állt a SafetyCar. A két futamon összesen hatszor gurult pályára.

A Mercedes számításai szerint a kör 62 százalékát teljesítik teljes gázon a pilóták. A leghosszabb padlógázas szakasz 14,4 másodpercig tart a 2-es és 3-as kanyar közötti hosszú egyenesben. Körönként átlagosan 54-szer kell sebességet váltani, így a pilóták az 55 körös futam alatt átlagosan 2970-szer használják a sebességváltót.

Mivel a nagydíj még igen fiatal, ezért csak néhány mérföldkőnek adott otthont: Pedro de la Rosa tavaly 100. nagydíját kezdte meg a jeongami létesítményben, Sebastian Vettel pedig ugyanekkor 25. futamgyőzelmét ünnepelhette a szériában. A Toro Rosso pilótája, Jean-Eric Vergne itt mutatkozott be a Formula-1-ben, amikor a pénteki első szabadedzésen kilenc kör erejéig vezethette Jaime Alguersuari kocsiját. 

000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Arctica sportnapszemüveg

Szólj hozzá

statisztika forma-1 formula-1 koreai nagydíj