2014. jan 30.

F1 Kik tesztelnek a 3. nap Jerezben?

írta: FormaNet
F1 Kik tesztelnek a 3. nap Jerezben?

A jerezi teszthét második felében több versenyzőt is levált a csapattárs, többek között Kimi Räikkönen is befejezte tesztprogramját, és mától Fernando Alonso körözhet az F14 T-vel. Felipe Massa most próbálhatja ki először új autóját a Williamsnél, mint ahogy Daniel Ricciardo is ma kezdheti meg a munkát csapatánál, a Red Bullnál. 

jerez teszt.JPG

A teszthét második napján Jenson Button volt a leggyorsabb, és bár kedden egyáltalán nem gurulhatott pályára, de szerdán 43 kört sikerült megtennie az MP4-29-cel. Az eredeti terv az volt, hogy az utolsó két napon újonc csapattársa, Kevin Magnussen ül autóba, de az első tesztnap problémái miatt továbbra is a brit bajnok folytatja a munkát, és valamikor a nap folyamán sorra kerül a 21 esztendős dán pilóta is.

Sok versenytársához hasonlóan a tapasztalt Button is „trükkösnek” nevezte új munkaeszközét, ezzel együtt úgy véli, nagyon élvezetes lesz vezetni ezeket a versenygépeket. Button a nap végén elmondta, hogy jelenleg a legfontosabb az, hogy megbízható legyen az autó, és ha megvan egy jó alap, onnan megkezdhetik a fejlődést. A csapat tesztprogramja így nem más, mint az autó és a motor megbízhatóságának kiértékelése.

A McLarennél sajnos egy tragédia árnyékolja be a mai napot, ugyanis a csapat két munkatársa a főhadiszállásra menet halálos balesetet szenvedett. A személyzet két tagja egy Subaru Imprezával utazott, és Woking közelében egy Ford Transittal ütközött. 

A Ferrarinál Kimi Räikkönen átadja a stafétát spanyol kollégájának, Fernando Alonsónak, miután összesen 78 kört teljesített az F14 T-vel, viszonylag zökkenőmentesen.

„Minden alkalommal tanulunk valami újat, amikor kihajtunk a pályára. Most nem számítanak a köridők, az egyetlen fontos dolog az, hogy sok kört teljesítsünk, és ez mindkét napon sikerült. A csapat keményen dolgozik, és Bahreinben még többet fejlődünk majd” – értékelt röviden a finn versenyző, aki az első napon a tabella élén zárt, szerdán pedig Button mögött a második lett.

A Williams szintén ketté osztotta a teszthetet, és elsőként Valtteri Bottas tudta le feladatát. A finn versenyző két nap alatt 42 kört tudott megtenni, ennek nagy részét a szerdai nap folyamán. A hét második felében Felipe Massa kezdi meg a munkát új alakulatánál. A csapatnál elmondták, hogy szerdán a Pirelli esőgumijainak kipróbálása után a fékrendszer tesztelése volt a program, de az autó felfüggesztésének meghibásodása miatt korábban véget ért számukra a nap.

Nyilvánvaló, hogy egyelőre a köridők semmit nem jelentenek, a megtett táv sokkal inkább figyelemreméltó az előszezon ezen szakaszában. Ezen a téren szerdán a Mercedes magasan a legjobb volt, hiszen Nico Rosberg egymaga több kört tett meg, mint Button és Räikkönen összesen. Pedig délelőtt még alkatrészre várt a csapat, azaz viszonylag későn tudták megkezdeni programjukat. A németnek végül 97 kör után ért véget az első munkanapja, ma pedig ismét Lewis Hamiltoné a volán.

Rosberg természetesen nagyon elégedett volt: „Nagyon jó napunk volt, csak vezettem és vezettem, és jelenleg csakis erre van szükségünk. Úgy tűnik, jó úton haladunk, hiszen rengeteg kilométert tudtunk teljesíteni. Az autó még sokat változik majd az ausztrál futamig, és persze a teljesítmény is rengeteget javul még a következő hetekben. Most csak a tapasztalatszerzés és a megbízhatósági problémák kiküszöbölése a cél, és az első futamokon is az lesz a legfontosabb, hogy célba érjünk. Ezzel együtt persze folyamatosan fejlesztenünk kell az autót” – nyilatkozta Rosberg a nap végén.

Sergio Pérez force indiás bemutatkozása sem indult zökkenőmentesen, de végül két nap alatt 48 körig jutott. A mexikói is hangsúlyozta, hogy a teljesítmény javítására irányuló munkák majd Bahreinben kezdődnek, és jelenleg csak az a fontos, hogy a VJM07-be minél több kilométer kerüljön. A teszthét második felében ez Nico Hülkenberg feladata lesz.

A szerdai nap folyamán Rosberg után a sauberes Esteban Gutiérrez volt a legszorgalmasabb, 53 körével, így ő is nagyon pozitívan értékelt annak ellenére, hogy – saját elmondása szerint – találtak hibákat a különböző rendszerekben, ami ilyenkor persze teljesen normális. Gutiérrez két nap- és összesen 60 kör után adja át az autót Adrian Sutilnak.

A Renault motoros autók meglehetősen sok problémával kezdték a jerezi kollektív tesztet, sőt a Red Bull bajnoka, Sebastian Vettel már szerdán kora délután összecsomagolt és haza repült. A Toro Rosso elektromos problémák miatt ki sem tudott hajtani a pályára, és a Caterham újonca, Marcus Ericsson is mindössze 11 kört tett meg tegnap. A Renault erőforrásaival futó versenyautók (Red Bull, Toro Rosso, Caterham) egyébként  összesen 19 kört teljesítettek a nap folyamán, az eddigi kétnapos mérlegük pedig 38 kör, ami finoman szólva is igen gyengécske a Ferrari (Ferrari és Sauber) 138-, valamint a Mercedes (Mercedes, McLaren, Williams, Force India) 248 köréhez képest.

Mint kiderült, a problémát az ERS elemeinek hibája okozza, de a Renault motormérnöke, Rémi Taffin szerint csütörtökre megoldják a gondokat, és a csapatok elkezdhetik gyűjteni a kilométereket.

„Tudjuk, hogy nincs minden rendben, de már megtaláltuk a hiba forrását, és szeretnénk rövid időn belül orvosolni. Szerda délelőtt ezt nem tudtuk megoldani, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy csütörtökön reggel kilenckor gond nélkül pályára hajtsanak az autók” – mondta a Renault szakembere.

A Red Bullnál Daniel Ricciardo vezet a hátralévő két napban, a Toro Rossónál Jean-Eric Vergne folytatja a munkát, a Caterhamnél pedig az eredeti beosztás szerint ma a tesztpilóta, Robin Frijns kap lehetőséget, bár a kevés kilométer miatt nem lenne meglepő, ha ezen a felálláson változtatna a csapat, és inkább versenyzőit részesítené előnyben.

Ha minden jól megy, ma végre a Marrusia is megkezdi a munkát, az eredeti beosztás szerint Max Chiltonnal. 

000 facebook_banner.jpg

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 jerez formula-1 kollektív teszt