2014. feb 20.

F1 Kik tesztelnek ma? - Bahreini teszthét 2. nap

írta: FormaNet
F1 Kik tesztelnek ma? - Bahreini teszthét 2. nap

A Bahreini teszthét második napján részben lecserélődik a mezőny. A nagy csapatok közül csak a Mercedes felállása változik a szerdai naphoz képest, rajtuk kívül pedig még öt alakulat, a Toro Rosso, a Sauber, a Williams, a Marussia és a Caterham pilótája adja át a helyét. 

bahrein.JPG

A szerdai névsorhoz képest hat alakulatnál változik a beosztás. A Mercedesnél már megszokhattuk a napi váltást, így Lewis Hamilton egy hatékony nap után átadja a feladatokat Nico Rosbergnek. A brit bajnok harmadik helyen zárt, de elmondta, hogy továbbra sem a teljesítményre, hanem a megbízhatóságra helyezték a hangsúlyt. A nap végén ugyan fékhiba miatt idő előtt be kellett fejeznie a munkát, ám 74 körével így is lenyűgözőnek nevezte a csapat munkáját.

Adrain Sutil szintén egy remek nap után adja át Sauberjét ifjú kollégájának, Esteban Gutiérreznek. A német versenyző 82 kört tett meg új autójával az bahreini teszt első napján, és összességében fejlődésről számolt be.

„Jobb lett az autónk, de még sok dolgunk van. Vannak még problémák például a fékekkel és a motor vezethetőségével, de a jó hír az, hogy fejlődünk. Jerezhez képest jobb napot zártam, és már sokkal magabiztosabban érzem magam. Az aerodinamika terén is sokkal jobb lett az autó, jobban tapad és vezethetőbb”- nyilatkozta Sutil, aki aerodinamikai tesztekkel foglalatoskodott, hiszen a svájci gárda már teljes aero csomagot elhozta Bahreinbe.  

Elégedetten összegezte napját a Caterham tesztpilótája, Robin Frijns is, aki a maga részéről lezárta a szezon előtti felkészülést, és innentől kezdve már a versenyzőké a pálya. Kobajasi Kamui és Marcus Ericsson közül ma a japán ülhet autóba.

„Sokat fejlődtünk a jerezi teszt óta. 68 körrel zártuk a napot, vagyis sokkal több kilométert tettünk meg, mint a többi Renault motoros csapat. Úgy vélem, hogy mindenki elégedett lehet a csapatnál. Azt nem tudom, hogy mennyire gyors az autó, mert nem hoztam ki belőle mindent, de összességében jónak tűnik. Eleinte az autó hátsó részén nem volt elég tapadás, de sokat változtattunk az aerodinamikai balanszon, és a nap végére - különösen a közepes keverékeken – nagyjából helyreálltak a dolgok. A szezon előtt nekem ez volt az utolsó napom, így nagyon boldog vagyok, hogy sok kört teljesíthettem”- ecsetelte Frijns a nap végén.

A Mercedesszel és a Caterhammel ellentétben a Toro Rosso, a Williams és a Marussia versenyzői közel sem voltak ennyire feldobva. A kisbikáknál az újonc Danyiil Kvjat csak délután tudta elhagyni a garázst, de műszaki hiba miatt mindössze öt körig jutott. Ma Jean-Eric Vergne pótolhatja az elvesztett kilométereket. Felipe Massának a Williams üzemanyagrendszerének meghibásodása miatt kellett szinte egész napos kényszerpihenőt tartania, és természetesen a cél az, hogy a sikertelen nap után ma Valtteri Bottas a lehető legtöbb kört teljesítse. A marussiás Jules Binachi egy szoftverhiba miatt szintén nem tudott érdemi munkát végezni, így ha a csapatnál jól alakulnak a dolgok, akkor Max Chiltonra különösen sűrű nap vár.

A többi alakulatnál változatlan maradt a beosztás, így Sebastian Vettel, Fernando Alonso, Romain Grosjean, Kevin Magnussen, és a szerdai nap leggyorsabb versenyzője, Nico Hülkenberg is folytatja a körözést. Közülük Vettel és Grosjean van óriási lemaradásban. A Red Bullnál megbízhatóság terén továbbra sem állnak össze a dolgok, hiszen német bajnok mindössze 14 kört tudott megtenni mielőtt az RB10 ismét füstfelhőbe borult. A Lotus francia pilótája is sok időt töltött a garázsban, de úgy véli, hogy nem vészes a helyzet. Az energiatároló egység adta fel a leckét a csapatnak, amit végül ki kellett cserélni.

000 facebook_banner.jpg

A második bahreini tesztnap beosztása: 

Red Bull – Sebastian Vettel

Mercedes – Nico Rosberg

Ferrari – Fernando Alonso

Lotus – Romain Grosjean

McLaren – Kevin Magnussen

Force India – Nico Hülkenberg

Sauber – Esteban Gutiérrez

Toro Rosso – Jean-Eric Vergne

Williams – Valtteri Bottas 

Marussia – Max Chilton

Caterham – Kobajasi Kamui

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

teszt forma-1 bahrein formula-1