2014. feb 25.

F1 A Ferrari pilótái a héten már ráléphetnek a gázpedálra

írta: FormaNet
F1 A Ferrari pilótái a héten már ráléphetnek a gázpedálra

A Scuderia Ferrari szezon előtti felkészülése viszonylag zökkenőmentesen halad, és bár sebességéből eddig még nem mutatott túl sokat az F14 T, ám a csapat technikai igazgatója nagyon bizakodó. James Allison a Ferrari hivatalos oldalán összegezte a legutóbbi tesztprogramot, és elárulta, hogy a héten már a teljesítmény is bekerül a programba. A csapat visszatérő pilótája, Kimi Räikkönen szintén elégedett eddigi tapasztalataival, de a versenyképesség kapcsán még ő is bizonytalan. 

kimi - bahrein.jpg

 

A múlt heti négynapos teszthét pénteki napján  kisebb problémák (többek között a telemetriával) ugyan a Ferrarinál is felütötték a fejüket, ettől függetlenül a csapat ismét elégedett lehet. Ami a versenyképességet illeti, a relatív erősorrendben Fernando Alonso és Kimi Räikkönen az összetett lista hatodik-hetedik helyét szerezte meg Bahreinben, de a maranellóiak saját elmondásuk szerint még itt sem foglalkoztak a teljesítménnyel. Ami fontosabb, hogy mind Alonso, mind pedig Räikkönen bőven száz kör felett teljesített múlt heti programja alatt, pontosabban a Ferrari új konstrukciója négy nap alatt összesen 287 kört tett meg a bahreini létesítményben.  A csapat hivatalos oldalán a technikai igazgató, James Allison foglalta össze az első bahreini teszthét programját.

„Azzal a céllal jöttünk Szahírba, hogy folyamatosan dolgozzunk az általunk összeállított feladatok hatalmas listáján. Maximalizálni akartuk a pályán töltött időt, és módszeresen dolgoztunk azon, hogy Melbourne-re készen álljunk. Összességében elmondhatom, hogy a harmadik nap kivételével pontosan ez is történt.”

„Azon dolgoztunk, hogy megtanuljuk, hogyan lehet a lehető legtöbbet kihozni a 2014-es kuplungokból és az új fékrendszerből. Úgy tűnik, hogy hűtőfolyadékok hőmérséklete idén fontos szerepet kap. Mindemellett fokozatosan elkezdtük tesztelni az új energia-visszanyerő rendszerünk működését, és azt, hogy különböző beállításokra, hogyan reagálnak az abroncsok. Ezeket a munkákat folytatjuk tovább” – részletezte a technikai igazgató, majd hozzátette, hogy az utolsó kollektív teszthéten már az F14 T teljesítményéből is ízelítőt kaphatunk.

„Az utolsó négy napban megpróbáljuk egyre inkább úgy működtetni az autót, ahogy majd a versenyen is fog. Ez felbecsülhetetlen értékű gyakorlás lesz a versenyzőknek, a kocsinak és annak minden egyes rendszerének.”

 

James Allison szavait erősítette meg Kimi Räikkönen is, aki összességében elégedetten nyugtázta eddigi tapasztalatait, ugyanakkor az F14 T versenyképessége terén még elég bizonytalan a finn bajnok.

„Még nem mentünk igazán lenyűgöző köridőket, de majd meglátjuk, hogy állunk az első versenyhétvégén, Ausztráliában. Megbízhatóság szempontjából rendben mennek a dolgok, a sebességgel viszont még nem tudom hol állunk, de azt hiszem nem túl rossz a helyzet. Rengeteg dolgunk van még, és persze tisztában vagyok a saját helyzetünkkel, de azt nem tudom, hogy mit csinálnak a többiek. Folytatjuk a munkát, és reméljük, hogy többé-kevésbé ott leszünk, ahol lenni akarunk.”

„Van még javítanivaló, és megpróbáljuk jobban megérteni, hogy a változásokkal együtt hogyan viselkedik az autó. Eddig minden rendben ment, de szeretnénk fejlődni, és még hosszú utat kell megtennünk a szezonkezdés előtt. Nyilván ebben az évben minden teljesen más, ezért próbálunk tanulni”- idézi a finn bajnokot az Autosport.

A héten Bahreinben folytatódik a téli felkészülés. Csütörtöktől vasárnapig immár csak négy napjuk maradt a csapatoknak, ezt követően pedig legközelebb március 14-én, Ausztráliában a szezon első szabadedzésén már élesben megy a játék. 

 000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

ferrari forma-1 bahrein kimi raikkonen formula-1 james allison