2014. máj 10.

F1 Rosberg zárt az élen a harmadik szabadedzésen Barcelonában

írta: FormaNet
F1 Rosberg zárt az élen a harmadik szabadedzésen Barcelonában

A Mercedes dominanciája továbbra is töretlen, ám ezúttal Nico Rosberg végzett az élen, bár a német kicsivel elmaradt Lewis Hamilton pénteki legjobbjától. A brit bajnoknak a második hely jutott, Fernando Alonso és Felipe Massa előtt. 

rosberg_1.jpg

 

A barcelonai versenyhétvége első napján egyértelműen kiderült, hogy a Mercedes cseppet sem veszített lendületéből, és - a pénteki két gyakorláson látottak alapján - mind egy körön, mind pedig hosszú etapon nagyon erősnek tűnik. A Red Bull-lal Daniel Ricciardo mindkét alkalommal a harmadik helyet kaparintotta meg, csapattársa, Sebastian Vettel azonban elektronikai hiba miatt mindössze négy kört tudott megtenni pénteken, így a német bajnoknak bőven volt mit behoznia a kvalifikáció előtti egyórás programon. A Ferrarik úgy tűnik előreléptek, a McLarennél azonban Jenson Button is elismerte, hogy a péntek délelőtti második helye nem a valós teljesítményt tükrözi, és jelenleg a középmezőny környékén állhatnak.

10 perc elteltével még csak Kevin Magnussen 1:29.115-ös körideje árválkodott a tabellán, majd a következő tíz percben további 12 versenyző követte a McLaren újoncának példáját. A Mercedesek ekkor még nem rendelkeztek mért körrel, így a lista élén Kimi Räikkönen és Fernando Alonso állt Magnussen előtt. Az egyórás edzés feléhez közeledve Nico Rosberg és Lewis Hamilton is elhagyta a garázst, és nem meglepő módon - egymást felül licitálva - perceken belül 1:26-os időket produkáltak a lista élén. Utoljára a két Williams és a Red Bull ausztrál versenyzője csatlakozott a mezőnyhöz.

A Pirelli lágyabb abroncsain (ezen a hétvégén a kemény és a közepes gumik kaptak szerepet) Vettel egy kis ideig a harmadik helyen állt, de még nem tudta 1:28 alá faragni idejét, azaz közel másfél másodperccel maradt el a még kemény gumikon futó Mercedesektől. Ez a különbség még tovább nőt, amikor Rosberg és Hamilton is megkapta az opciós abroncsokat, és a német rögtön 1:25-ös körrel indított, és megdöntötte pénteki legjobbját.

Az utolsó tíz perc mozgalmasan telt, hiszen sokan időmérő szimulációba kezdtek, így a sorrend folyamatosan változott, de a Mercedes helye nem volt veszélyben. Hamilton és Rosberg „csatájában” ezúttal a német kerekedett felül, és végül 1:25.887-nél állította meg az órát, ami még bő három tizeddel maradt el a 2008-as bajnok pénteki legjobbjától.

Hamitonnak most bő nyolc tizedes lemaradásban a második hely jutott, mögé pedig Alonso és Massa duója zárkózott fel. Kettőjük között nagyon kicsi volt a különbség, Rosbergtől viszont jóval több mint egy másodpercet kaptak. Alonso finn csapattársa csak a 14. legjobb időt autózta, míg a Red Bulloknak a hetedik és a 10. helyet szerezték meg, Ricciardo és Vettel sorrendben. 

Többen is küzdöttek az autó hátsó tapadásával, köztük a Ferrari spanyol bajnoka is, vagy éppen Max Chilton, aki kavicságyban landolt, miután az 5-ös kanyarnál megcsúszott. 

000 facebook_banner.jpg

Harmadik szabadedzés végeredménye:

    Versenyző         Csapat         Köridő    Hátrány   Kör     
 1. Nico Rosberg       Mercedes      1m25.887s           16
 2. Lewis Hamilton     Mercedes      1m26.756s  +0.869s   9 
 3. Fernando Alonso    Ferrari       1m27.188s  +1.301s  15
 4. Felipe Massa       Williams      1m27.223s  +1.336s  10
 5. Romain Grosjean    Lotus         1m27.682s  +1.795s  18
 6. Kevin Magnussen    McLaren       1m27.806s  +1.919s  16
 7. Daniel Ricciardo   Red Bull      1m27.808s  +1.921s  12
 8. Jenson Button      McLaren       1m28.006s  +2.119s  11
 9. Pastor Maldonado   Lotus         1m28.076s  +2.189s  19
10. Sebastian Vettel   Red Bull      1m28.085s  +2.198s  20
11. Valtteri Bottas    Williams      1m28.101s  +2.214s  12
12. Jean-Eric Vergne   Toro Rosso    1m28.242s  +2.355s  16
13. Danyiil Kvjat      Toro Rosso    1m28.298s  +2.411s  16
14. Kimi Räikkönen     Ferrari       1m28.419s  +2.532s  16
15. Sergio Pérez       Force India   1m28.571s  +2.684s  13
16. Nico Hülkenberg    Force India   1m28.668s  +2.781s  13
17. Adrian Sutil       Sauber        1m28.715s  +2.828s  16
18. Esteban Gutierrez  Sauber        1m28.865s  +2.978s  18
19. Max Chilton        Marussia      1m30.169s  +4.282s  15
20. Jules Bianchi      Marussia      1m30.670s  +4.783s  12
21. Kobajasi Kamui     Caterham      1m30.712s  +4.825s  18
22. Marcus Ericsson    Caterham      1m31.559s  +5.672s  19

 

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

barcelona mercedes forma-1 rosberg szabadedzés formula-1