2014. júl 05.

F1 Vettel volt a leggyorsabb az esős harmadik szabadedzésen

írta: FormaNet
F1 Vettel volt a leggyorsabb az esős harmadik szabadedzésen

Esős feltételek mellett Sebastian Vettel Red Bullja végzett az élen az időmérő előtti utolsó edzésen, Silverstone-ban. Mögötte csapattársa, Daniel Ricciardo valamint a két Lotus sorakozott fel. A Mercedeseknek illetve Fernando Alonsónak nem volt mért köre. 

vettel - silverstone.jpg

 

Ahogy azt az előrejelzések jósolták, a hétvége utolsó szabadedzése nedves időjárási feltételek mellett kezdődött meg. A csapatok nem is igyekeztek pályára küldeni az autókat – az első húsz percben mindössze öt versenyző futott mért kört. Közülük a két toro rossós pilóta, Jean-Eric Vergne és Danyiil Kvjat foglalta el a tabella legjobb helyeit, intermediate abroncsokon futott 1:54-es időkkel. Közben a Marussiánál közölték, hogy Max Chilton autójában váltott kell cserélni, így ötrajthelyes büntetéssel kell számolnia, és mellesleg ki sem hajthatott az utolsó gyakorláson. 

A szemerkélő eső időközben kissé erőteljesebb lett, de félidőhöz közeledve egyre többen merészkedtek ki a garázsból. Volt aki maradt a köztes gumikon, míg egyesek inkább az esős Pirelli mellett döntöttek.

30 perc elteltével 12 név szerepelt a listán, melynek élén ekkor Daniel Ricciardo, majd a két McLaren tartózkodott. Az ausztrál 1:52.631-es körrel kezdett, amivel bő egy másodpercert vert az addig élen álló McLarenekre. Hiányzók között voltak még többek között a Mercedesek, a Williamsek, valamint Fernando Alonso és Sebastian Vettel is.

bianchi - silverstone.JPGAz utolsó kanyar több pilótát is megtréfált, köztük Ricciardót és Romain Grosjent. Ez utóbbi a célegyenesre ráfordulva rácsúszott a műfűre, aminek egy piruett lett a vége, sőt éppen csak elkerülte a szemközti falat. Vettel is hibázott  a Becketts-nél, Hamilton első mért körén szintén megcsúszott, így a legjobb első szektor után elvette a gázról a lábát és vissza is tért a bokszba. Az első autótörés is megtörtént Jules Bianchinak köszönhetően. A Marussia francia versenyzője a Stowe kanyarnál a kavicságyon átszánkázva gumifalnak csapdott.

A 40. perc végén Sebastian Vettel 1:52.522-es idővel vezetett csapattársa, Ricciardo előtt, de a Mercedesek továbbra sem rendelkeztek mért körrel.

Az utolsó percekben Hamilton, Rosberg és Alonso még mindig hiányzott a listáról, és ez a leintésig nem is változott. A köridők már nem nagyon javultak az élen - a két McLarent ugyan többen is megelőzték, de Buttonék nagyjából 10 perccel az edzés vége előtt befejezték programjukat.

Délután az időmérőre heves esőzést ugyan nem jósolnak, de némi csapadék bezavarhat a csapatoknak. 

000 facebook_banner.jpg

Harmadik szabadedzés végeredménye:

        Versenyző                       Csapat                      Köridő           Hátrány           Kör

 1.  Sebastian Vettel  Red Bull     1m52.522s              6
 2.  Daniel Ricciardo  Red Bull     1m52.631s  +0.109s     6
 3.  Pastor Maldonado  Lotus        1m53.044s  +0.522s    10
 4.  Romain Grosjean   Lotus        1m53.566s  +1.044s     6
 5.  Adrian Sutil      Sauber       1m53.585s  +1.063s    12
 6.  Daniil Kvyat      Toro Rosso   1m53.654s  +1.132s    15
 7.  Kevin Magnussen   McLaren      1m53.911s  +1.389s     5
 8.  Jenson Button     McLaren      1m54.041s  +1.519s     6
 9.  Valtteri Bottas   Williams     1m54.217s  +1.695s     4
10.  Kimi Raikkonen    Ferrari      1m54.558s  +2.036s     5
11.  Jean-Eric Vergne  Toro Rosso   1m54.602s  +2.080s     6
12.  Esteban Gutierrez Sauber       1m54.761s  +2.239s    13
13.  Felipe Massa      Williams     1m55.003s  +2.481s     4
14.  Nico Hulkenberg   Force India  1m55.688s  +3.166s     6
15.  Sergio Perez      Force India  1m56.918s  +4.396s     7
16.  Marcus Ericsson   Caterham     1m57.091s  +4.569s    10
17.  Jules Bianchi     Marussia     1m57.566s  +5.044s     6
18.  Kamui Kobayashi   Caterham     1m57.914s  +5.392s    10
19.  Max Chilton       Marussia                            1
20.  Fernando Alonso   Ferrari                             4
21.  Nico Rosberg      Mercedes                            4
22.  Lewis Hamilton    Mercedes                            5

Első szabadedzés eredménye

Második szabadedzés eredménye

 

FormaNet, Varga Viktória

Arctica sportnapszemüveg

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 vettel red bull szabadedzés silverstone formula-1