2014. aug 22.

F1 Rosberg vezetésével a Mercedes kezdett legjobban Spában

írta: FormaNet
F1 Rosberg vezetésével a Mercedes kezdett legjobban Spában

Az egyhónapos nyári szünet egyelőre semmi meglepetést nem hozott az erőviszonyok tekintetében, legalábbis a Belga Nagydíj első szabadedzésén kialakult sorrendből ezt láthattuk. A két mercedeses versenyző közül Nico Rosberg bizonyult a leggyorsabbnak, csapattársa, Lewis Hamilton, valamint a ferraris Fernando Alonso előtt. A top három versenyző nagyjából  egy-egy tizedmásodperccel kapott ki az előtte lévőtől, mögöttük azonbann már sokkal nagyobbak voltak a különbségek. 

nico rosberg - spa.JPG

 

Viszonylag hűvös időben - 12 fokban -  kezdődött meg a 2014-es szezon második fele, a legendás belgiumi létesítményben. A Pirelli erre a hétvégére a lágy és a közepes abroncsait bocsájtotta a csapatok rendelkezésére, melyekből az első gyakorláson mindig csak a keményebbik keveréket használják a versenyzők.

A legutóbbi nagydíjhoz képest a nyári szünetben történt némi változás a mezőny névsorában - a két kiscsapat, a Caterham és a Marussia a napokban bejelentette, hogy egy versenyhétvégére, a Belga Nagydíjra pilótát cserél, nyilván anyagi okok miatt. A Caterham a 32 esztendős, háromszoros Le Mans-i győztes André Lotterernek adott lehetőséget Kobajasi Kamui helyén, míg a Marussiánál Max Chilton mondott le önként egy verseny erejéig az üléséről, mégpedig az amerikai Alexander Rossi kedvéért. Ez utóbbi csapatnál ugyanakkor az utolsó pillanatokban meggondolták magukat, és Rossi mindössze az első edzésen vezethetett. A Marussia közölte, hogy az amerikai mégsem ezen a nagydíjon debütál a királykategóriában.

Ami a tesztpilótákat illeti, Giedo Van der Garde a Saubernél Esteban Gutiérrez autóját kapta meg az első tréningre Spában.

Az erőviszonyok tekintetében a nagycsapatok közül a Red Bull és a Ferrari Spában (és Monzában) nem számít nagy áttörésre, hiszen a pálya adottságai nem túl kedvezőek az autóik számára, viszont a szakértők a Mercedesek mellett a Williamseknek is erős hétvégét jósolnak. Ez utóbbi csapat egyelőre nem erőltette meg magát, bár az első edzés eredményei nyilván még nem sokat láttatnak a hétvége további alakukásából. 

Az edzés elején elsőként a két Caterham kezdte meg a munkát, az utolsók között pedig a két Lotus és a ferraris Kimi Räikkönen csatlakozott a versenytársakhoz. Az első félórában szinte mindenki kihasználta az extra szett elsődleges abroncsokat, az élen pedig Nico Rosberg állt, két tizeddel megelőzve Fernando Alonso Ferrariját. A harmadik hely ekkor Valtteri Bottasé volt.

Ezt követően bő negyedórás pihenő következett az élmenőknél, miközben a két Lotus és a „kicsik” zavartalanul rótták a köröket. A második félóra végéhez közeledve aztán újra benépesedett a belga pálya, és hamarosan Lewis Hamilton vette át a vezető helyet 1:51.674-es idővel. A következő pillanatokban a csapattárs visszavágott, és egy tizedes előnnyel visszavette elsőségét. Mögöttük Alonso – Rosberghez képest – bő két tizedet hátránnyal a harmadik helyen állt.

Negyed órával a leintés előtt Rosberg, Hamilton és Alonso mögött Button és Räikkönen sorakozott még a top5-ben, de ez utóbbi már bőven egy másodpercen kívül volt a Mercedesek idejéhez képest, sőt saját csapattársától is nagyjából egy másodpercet kapott. A legjobb tíz második felét Sergio Pérez, Kevin Magnussen, Nico Hülkenberg, Daniel Ricciardo és Valtteri Bottas alkotta, és ez a leintésig így is maradt. Sebastian Vettel csak a 11. helyet kaparintotta meg, míg az erősnek várt Williams brazil pilótája, Felipe Massa a 15. legjobb időt autózta.

A Red Bull négyszeres bajnoka mindössze 11 kört tudott megtenni, majd az edzés második felét a boxban kellett töltenie, helyszíni beszámolók szerint valamilyen motorprobléma miatt. A legtöbb kört (25) egyébként az élen záró Nico Rosberg tette meg.

000 facebook_banner.jpg

Az első szabadedzés végeredménye: 

         Pilóta                                                  Csapat                      Köridő              Hátrány               Kör 

 1. Nico Rosberg          Mercedes      1m51.577s           25    
 2. Lewis Hamilton        Mercedes      1m51.674s  +0.097s  24    
 3. Fernando Alonso       Ferrari       1m51.805s  +0.228s  16    
 4. Jenson Button         McLaren       1m52.404s  +0.827s  21    
 5. Kimi Raikkonen        Ferrari       1m52.818s  +1.241s  17    
 6. Sergio Perez          Force India   1m52.903s  +1.326s  24    
 7. Kevin Magnussen       McLaren       1m52.922s  +1.345s  23    
 8. Nico Hulkenberg       Force India   1m52.937s  +1.360s  22    
 9. Daniel Ricciardo      Red Bull      1m52.972s  +1.395s  19    
10. Valtteri Bottas       Williams      1m53.172s  +1.595s  20    
11. Sebastian Vettel      Red Bull      1m53.369s  +1.792s  11    
12. Daniil Kvyat          Toro Rosso    1m53.594s  +2.017s  21    
13. Romain Grosjean       Lotus         1m53.597s  +2.020s  20    
14. Adrian Sutil          Sauber        1m53.703s  +2.126s  14    
15. Felipe Massa          Williams      1m53.968s  +2.391s  20    
16. Jean-Eric Vergne      Toro Rosso    1m54.189s  +2.612s  20    
17. Giedo van der Garde   Sauber        1m54.335s  +2.758s  16    
18. Pastor Maldonado      Lotus         1m55.336s  +3.759s  21    
19. Jules Bianchi         Marussia      1m55.782s  +4.205s  19    
20. Alexander Rossi       Marussia      1m57.232s  +5.655s  20    
21. Andre Lotterer        Caterham      1m57.886s  +6.309s  24    
22. Marcus Ericsson       Caterham      1m57.977s  +6.400s  24 

 001_fórum logo.png

 

FormaNet, Varga Viktória

 

Szólj hozzá

mercedes forma-1 szabadedzés spa belga nagydíj nico rosberg formula-1 F1