2014. sze 22.

F1 A megbízhatóság döntheti el a bajnoki cím sorsát

írta: FormaNet
F1 A megbízhatóság döntheti el a bajnoki cím sorsát

Lewis Hamilton május óta először vezeti a bajnoki pontversenyt, miután vasárnap poleból rajtolva futamgyőzelmet aratott a Szingapúri Nagydíjon, és közben a 22 ponttal vezető csapattárs, Nico Rosberg műszaki hiba miatt feladta versenyét. Mindkét versenyzőnek volt már része önhibáján kívüli nullázásban, és az elmúlt hétvgén ez az arány nagyjából kiegyenlítődött. A hátralévő öt futamon a Mercedes szeretné elkerülni, hogy további kiesések keserítsék meg a bajnoki küzdelmet, de elismerik, hogy jelenleg a megbízhatóság a csapat sebezhető pontja. 

hamilton - rosberg - szingapúr.JPG

A Mercedes csapatnak idén ez volt a negyedik kiesése műszaki gondok miatt. Lewis Hamilton és Nico Rosberg kettő-kettő arányban osztozott a szerencsétlenségen, illetve a brit emellett még két időmérőn is nehéz helyzetbe került különböző technikai problémák miatt. Ezúttal Rosberg a kormányoszlopban lévő kábelköteg meghibásodása miatt esett ki, és ezzel elvesztette vezető helyét a bajnoki küzdelemben. A német nem tagadta, hogy rendkívül bosszús volt, de haragja szép lassan elszállt.

„Ezt volt idei legnehezebb versenyem, és csak annyit tudok mondani, hogy ez most nagyon fájdalmas, és kétségbeesetten próbálok logikus magyarázatot találni a dologra. A pilótafülkébe még nagyon bosszús voltam, de azóta már a gyógyulás útjára léptem. Legtöbb haragomat otthagytam a sisak alatt”- nyilatkozta szerencsétlensége után Rosberg.

„Tudom, hogy a csapat mindent megpróbált, többek között két kormánykereket is, de az sem segített, mert nyilvánvalóan nem a kormány romlott el, hanem a kormányoszloppal volt gond, ami összeköti a kormányt a kocsival. Összességében egy kis hiba okozta ezt a drámát, de abban a helyzetben nem tehettem semmit. Vicces, hogy még egy Caterhamet sem tudtam megelőzni. Ki fogjuk elemezni a dolgokat, de úgy vélem, hogy az ilyen esetek elkerülhetők kell, hogy legyenek. Nagyon rossz érzés teljesen tehetetlenül ülni és tudni, hogy a versenyed mehet a kukába. Ez igazán nehéz.”

Bár a 22 pontos előnyből egy csapásra három pont hátránya lett, Rosberg természetesen nem akar azzal foglalkozni, hogy esetleg ezen úszhat el első bajnoki címe, de tudja, hogy a megbízhatóság kulcsfontosságú szerepet játszik majd a végelszámolásban.

„A megbízhatóság a gyengeségünk, úgyhogy végére kell járnunk a dolgoknak. A bajnoki címért zajló versenyben a megbízhatóság lesz a legfőbb tényező, de a gondolat, hogy ez a kiesés a bajnoki címembe kerülhet, az nagyon pesszimista, én pedig optimista vagyok. A csapat nagyon sok időt tölt a megbízhatóság javításával, és ezután is együtt próbálunk meg javítani ezen.”

A bajnokság jelenlegi éllovasa, Lewis Hamilton nyilván nagyon örült a plusz pontoknak és a tökéletes hétvégének, de az öröm mellett ő sem hagyta szó nélkül a szerencsétlen kieséseket. 

„Mindkét autónknak több kiesése volt már. Kettős győzelmekre hajtunk, így a csapat nem lehet teljesen elégedett, hiszen együtt akarunk nyerni. Valamit ki kell találnunk, mert egyesek kezdenek egyre megbízhatóbbak lenni. Szóval ezen a területen javulnunk kell”- mondta a brit bajnok.

A Mercedes főnöke, Toto Wolff a kiesést követően rögtön bocsánatot kért német pilótájától, később pedig egyértelművé tette, hogy a csapat minden erejével a hasonló szituációk elkerüléséért küzd a szezon hátralévő részében is. 

„Nem akarjuk, hogy az döntse el a bajnokságot, hogy egyik versenyzőnket cserbenhagyja az autója, úgyhogy kézben kell tartanunk az irányítást, folyamatosan arra kell koncentrálnunk, hogy megoldjuk a megbízhatósági problémákat és megakadályozzuk ezeket a kieséseket. Egy nagyon megbízható és elkötelezett csapatunk van, akikre nagyon büszke vagyok, ezért is ennyire megdöbbentő, hogy ilyen dolgok történnek. A megoldás időigényes, de addig nem nyugszunk, míg meg nem szabadulunk ezektől a kiesésektől” – nyilatkozta Wolff, majd a csapat ügyvezető igazgatója, Paddy Lowe hozzátette, hogy reményei szerint nem lesz több ilyen eset.

„Egész évben problémáink voltak ezen a területen, de van egy olyan érzésem, hogy lassan elhagyjuk a megbízhatósági gondokat, úgyhogy reméljük ez volt az utolsó alkalom.”

 000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

mercedes forma-1 rosberg hamilton formula-1 szingapúri nagydíj