2015. feb 08.

F1 Miért nem fontos már Ecclestone-nak a Német Nagydíj

írta: FormaNet
F1 Miért nem fontos  már Ecclestone-nak a Német Nagydíj

Nem is volt még túl régen, amikor Bernie Ecclestone a német ügyészek vádjai alapján komoly eséllyel pályázott több éves börtönbüntetésre, ám úgy tűnik, a félelme elmúltával már a Német Nagydíj sem annyira fontos a fehér lovag számára. Az F1 teljhatalmú ura továbbra is próbálja pénzügyileg sarokba szorítani a nagy hagyományokkal rendelkező pályákat, és egyre inkább úgy tűnik, ennek a német futam lehet a következő áldozata.

nemet_gp_2014.jpg

 

Az európai gyökerekkel rendelkező Formula-1 Ecclestone üzletpolitikájának következtében tovább távolodik Európától, mivel az új helyszínek nagyjából a dupláját fizetik az öreg kontinensen fizetett díjaknak. Már aki fizetni tudja hosszútávon is.

Így fordulhat elő, hogy még jelenleg is veszélyben van Monza, mely pálya 6,7 milliót fizet csak, illetve Monaco, mivel a hercegség hagyományosan nem fizet a futamrendezésért. 

Nagy vehemenciával, ám meglehetősen furcsa gazdasági és földrajzi környezetben rendeztek futamot Indiában (az Indiai Nagydíj előzményeiről itt is olvashattok) és Dél-Koreában (a koreai pálya több órás útra van Szöultól), ám ezek a pályák és versenyek rövid életűnek bizonyultak, szembesülve azzal, hogy az Ecclestone által kért jogdíj már rövidtávon sem megfizethető számukra. A nagyúr azonban nem kímélte a szervezőket, így azok már nem szerepelnek a száguldó cirkusz naptárában. Megtehette, hiszen egyelőre akad még jelentkező, ám ha ez így folytatódik, rövidesen a Közel-Kelet lesz az F1 fellegvára, ahol még meg tudják fizetni, a 40 millió dollár körüli összeget.

2013-ban, amikor a német ügyészség sikkasztás miatt vádat emelt Ecclestone ellen, a fehér lovag igyekezett jó arcát mutatni, és elengedte, a hitelfelvétel miatt csődeljárás alá került Nürburgring 20 millió dolláros futamrendezési díját. Sőt az is felmerült, hogy esetleg megveszi a pályát, ám abból sem lett semmi. Ecclestone annyira komolyan vette a fenyegetést, hogy családi okokra hivatkozva még a futamra sem ment el, bár az a valószínűbb, hogy inkább attól tartott, nehogy valamelyik nyomozó ügyésznek eszébe jusson őrizetbe venni.. 

A pálya akkori vagyonkezelője, Jens Lieser természetesen örömmel üdvözölte  az adományt, és köszönetét fejezte ki Ecclestone-nak.

 „A Nürburgring iránti elkötelezettsége okán, Mr Ecclestone nagy szívességet tett a német F1 rajongóknak.”

 A helyzet azóta jelentősen megváltozott, hiszen Ecclestone 100 millió dollár megfizetésével megváltotta szabadságát, így míg bűntársa, a bankár Gerhard Gribkowsky 8 és féléves börtönbüntetését tölti, addig az F1 nagyura a vagyonához képest apró pénz elveszítésével továbbra is szabadon éli világát. Ezután már érthető, miért nem annyira fontos számára a Német Nagydíj.

A gazdasági válság kirobbanása miatt 2007-től a német futam felváltva került megrendezésre a  Hokkenheimringen és a Nürburgringen, mivel egyik pálya sem tudta bevállalni az évenkénti költségeket. A tavalyi futam után idén ismét a Hokkenheimring került be a versenynaptárba, mivel a Nürburgringnek nem sikerült rendezni a pénzügyi problémáit, ám így komoly kétségek vannak azzal kapcsolatban, hogy valóban lesz-e július 19-én verseny Németországban.

Sokan aggódnak a német futam miatt, hiszen 1951 óta csupán három alkalommal nem rendeztek Német Nagydíjat Európa gazdaságilag talán legerősebb országában. (1955, 1960, 2007) A Hokkenheimring 34, a Nürburgring 26 alkalommal fogadta a mezőnyt, míg egy alkalommal, 1959-ben az Avus-i pályán rendezték meg a versenyt. Ezen kívül a legendás nürburgringi pálya 12 Európa Nagydíjat is rendezett. 

Nico Rosberg, aki tavaly megnyerte a Német Nagydíjat úgy véli, a legendás verseny elveszítése komoly veszélyt jelenthet a sportra nézve.

Az eredeti tervek szerint a futam idén a Nürburgringen került volna megrendezésre, ám Bernie Ecclestone kijelentette, addig, amíg az új vezetéssel nem sikerül megegyezni, addig nem köt semmiféle megállapodást, és utalt arra is, komoly esélyt lát, hogy a pálya és akár a futam is végleg kiessen az F1 programjából.

„Mindig is úgy gondoltam, a Német Nagydíj hasonlóan legendás, mint a Brit GP, és így alapvető része az F1-es szezonnak. Így nagyon csalódott vagyok, hogy még nem biztos a helye a versenynaptárban"– vélekedett Rosberg.

Az Autosport úgy értesült, hogy folynak még tárgyalások a megállapodásra vonatkozóan, de egyelőre még nem világos, hogy milyenek a megegyezés esélyei. Az egyik fő indok ami a szerződés ellen szól, az a csökkenő nézőszám. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a 2014-es és a jelenlegi rajtrácson három német pilóta is található, a tavalyi második helyezet Nico Rosberg, a négyszeres világbajnok, Sebastian Vettel és a tehetséges Nico Hülkenberg személyében. Ráadásul a 2015-ös világbajnok csapatnak, a Mercedesnek is hazai versenye a Német Nagydíj.

000 facebook_banner.jpg

Rengeteg autóverseny rajongó van Németországban, és Németország igen nagy számban képviselteti magát ebben a sportban, velem, Sebastiannal, és a többi némettel, és ott van a Mercedes is.  Az F1-nek tehát egy egészen nagy része német, így remélem, hogy sikerül majd” – nyilatkozta Rosberg.

 

Szöveg: FormaNet

Szólj hozzá

mercedes nürburgring forma1 formula1 bernie ecclestone nico rosberg német nagydíj