2015. máj 08.

F1 Alonso agresszív versenyzést ígér hazai közönségének

írta: FormaNet
F1 Alonso agresszív versenyzést ígér hazai közönségének

Fernando Alonso idén egy kissé szokatlan helyzetben találta magát, hiszen új autójával egyelőre nem tud beleszólni a nagyok játékába, és jelenleg nem úgy tűnik, hogy a közeljövőben ez megváltozik. A széria hivatalos oldalán megjelent interjúban a hazai versenyére készülő spanyol bajnok nem tagadta, hogy rajongói valószínűleg nem fognak Barcelonában kiemelkedő eredményt látni tőle, ugyanakkor úgy véli, a McLaren sokat fejlődött a szezon kezdete óta, és a csapatnál mindenki sokat vár ettől a hétvégétől. A maga részéről egy agresszív versenyzéssel szeretné kompenzálni autója gyengébb teljesítményét, és reméli, élvezetes futamot láthat majd hazai közönsége...

fernando_alonso_barcelona.jpg

 

Mostanában sokan spekulálnak arról, hogy vajon milyen lehet a hangulatod, és Eric (Boullier) illetve Ron (Dennis) is azt mondja, az emberek egyszerűen nem hiszik el nekik azt, hogy elégedett vagy és jó a hangulat. Maga Fernando Alonso mondana valami hivatalosat a mostani hangulatáról?

Fernando Alonso: Ha! Tessék: Nagyon jól vagyok. A körülöttem lévő emberek a csapatnál mind azt mondják, hogy jól érzem magam. Ezt újra és újra elmondják, de a kívülállók – ex versenyzők, ex csapatfőnökök ex ex ex-ek megpróbálják bonyolítani a dolgokat. De itt így mennek a dolgok. Mindig vannak akik úgy csinálnak, mintha ismernének. Látnak a tévében egy karaktert – hiszen ez mindössze egy karakter, egy csapatruházatban -, de nem ez az igazi Fernando. Én csak egy karakter vagyok ezekben a filmekben. Részemről ez olyan, mint egy színészi játék. Szóval vannak akik azt hiszik, hogy azért mert láttak 30 másodpercig a tévében, már mindent tudnak is rólam. De valójában semmit sem tudnak!

Eric Boullier azt mondta, hogy lenyűgöző fejlődésen ment eddig is keresztül a Honda. Mennyi varázslatot vártok még, és mennyire intenzív, vagy mennyire időigényes ez a fejlődés?

FA: Nos, soha nem voltak egyértelmű elvárások abban a tekintetben, hogy hogyan fogjuk megkezdeni a szezont. Tény, hogy a nehézségek kicsit nagyobbak, mint amire előzőleg számítottunk, ugyanakkor a fejlődés is jobb, mint gondoltuk. Amikor Ausztráliában négy másodperces hátrányban találtuk magunkat, akkor azt hittük, hogy a felzárkózásunk örökké fog tartani, aztán három futammal később teljesen megváltoztak a dolgok. Szóval igen, vannak még elvárásaink a fejlődés terén.

McLaren-Honda neve óriási múltra tekint vissza, és szinte garancia a sikerre. Akkor is leszerződtél volna, ha McLaren-Mercedes maradt volna?

FA: Nem.

Szóval az új McLaren-Honda projekt csábított?

FA: Igen, egyértelműen.

Két bajnoki cím és számos győzelem után szükséged volt valami új technikai kihívásra?

FA: Igen.  A Ferrarinál belekóstolhattam egy mítoszba, rendszeresen dobogóra állhattam és kényelmesen éreztem magam. De eleget nyertem már ahhoz, hogy új kihívásokat keressek és vállaljak némi kockázatot – a saját boldogságom és saját kihívásaim miatt. A Honda visszatérése, és a McLaren-Honda egyesülése óriási kihívást jelentett. Legalulról kezdeni egy olyan céllal, hogy bajnoki címig jussunk, az olyasmi, amire valószínűleg szükségem van ahhoz, hogy motivált maradjak.

Mikor voltál utoljára igazán elégedett egy versenyautóban ülve? Mikor érezted azt, hogy ez a legjobb autó, amit valaha vezettél?

FA: Azt hiszem, talán 2005-ben. Akkor úgy éreztem, hogy az egy kiváló autó. 2010-ben szintén, az első ferraris évemben. Kicsit meglepett az autó teljesítménye, és boldog voltam.

Mennyire fontos egy versenyző számára ez a fajta boldogság?

FA: Nagyon fontos. Nekünk pilótáknak sosem elég gyors egy autó. Még ha egy másodperccel mindenkinél gyorsabbak vagyunk, akkor is mindig panaszkodunk, hogy alulkormányzott, és nehéz vele bevenni egy kanyart. Ez totális katasztrófa! (Nevet) Szóval mindig többet akarunk. De idővel megtanulod, hogy az elégedettség és a motiváció is attól függ, hogyan állsz a dolgokhoz. Hiába csak a 12. helyről rajtolok, de ha reggel úgy ébredek, hogy jó irányba haladnak a dolgok, akkor boldog vagyok.

Ez az „érett Fernando” – ahogy Ron Dennis mondta?

FA: Valószínűleg igen. Meglepődött, amikor legutóbb amikor kiestem a Q1-ben, odamentem hozzá és megöleltem. Megkérdezte, hogy „Tisztában vagy azzal, hogy kiestél a Q1-ben?”

Barcelona lehet egy fordulat kezdete. Mi lenne a legjobb forgatókönyv számodra?

FA: A legjobb dolog az lenne, ha egyre jobbak lennénk. A Kínába és Bahreinbe szállított frissítések megfeleltek a várakozásainknak, és ha továbbra is így mennek a dolgok, akkor be kell jutnunk a Q3-ba, majd pontokat szerezhetünk.

Lehetséges, hogy a McLaren szezonja ezen a hétvégén kezdődik?

FA: Ha fel tudjuk venni más autókkal a versenyt, nem csak mögöttük autózunk, akkor igen. Eddig csak abban reménykedtünk, hogy célba érjünk, mostantól viszont elkezdhetünk számolni, és a lehetőségek egyre valószínűbbnek tűnnek.

Néhány hete itt Barcelonában volt a baleseted. Ott van még ez a fejedben?

FA: Nem, egyáltalán nincs semmi gond ezzel. Készen állok arra, hogy élvezzem a hétvégét, elvégre ez az én hazai pályám.

Mennyire nehéz azt tudni, hogy hazai közönségednek maximum egy Q2-be kerülést és esetleg egy pontot tudsz felmutatni?

FA: Nyilván nehéz, de ismerjük a korlátainkat és tudjuk, mire számíthatunk. A emberek néha elfelejtkeznek arról, hogy mi volt egy-egy versenyen. Úgy tűnik, mintha megfeledkeznének Kínáról vagy Bahreinről, és minden valószínűség ellenére abban reménykednek, hogy győzelemért harcolhatunk. Szóval nem magunk miatt, de miattuk egy kicsit szomorú vagyok, de megpróbálunk egy jó show-t nyújtani nekik. Egy agresszív versenyzéssel megpróbálom egyensúlyozni a gyenge teljesítményt, és remélem, egy jó show-t láthatnak majd. 

A szerződésed szerint három évig leszel a McLarennél. Milyen eredményekről álmodsz ebben az időszakban?

FA: Egy bajnoki győzelemről. Azért jöttem ide, hogy bajnokságot nyerjünk. Úgy éreztem, hogy nagyobb esélyem van itt nyerni, mint a Ferrarival. Volt ott egy érvényes szerződésem, de a távozás mellett döntöttem, mert valóban úgy gondoltam, hogy itt nagyobb esélyem lesz. Remélem három év múlva majd elmondhatom, hogy igazam volt. Egy McLaren-Hondával megszerzett bajnoki cím tökéletes befejezés lenne pályafutásomban.

A McLaren lesz az utolsó csapatod?

FA: Azt hiszem igen.

Van már terveid az F1 után?

FA: Van, de ez majd kiderül, ha eljön az ideje.

 

FormaNet, Varga Viktória

 000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

barcelona f1 forma-1 mclaren alonso formula-1