2015. máj 13.

F1 65 évvel ezelőtt indult útjára az F1-es világbajnokság

írta: FormaNet
F1 65 évvel ezelőtt indult útjára az F1-es világbajnokság

Pontosan 65 évvel ezelőtt, május 13-án, Silverstone-ban indult útjára a Formula-1-es világbajnokság. Ebből az alkalomból felidézzük a történelmi futamot…

1950_brit_gp.JPG 

A történet 1950. május 13-án kezdődött, amikor is – becslések szerint – nagyjából 120.000 néző gyűlt össze egy volt katonai repülőtéren Silverstone mellett, hogy megtekintse a 70 körös versenyt, melyen összesen 21 pilóta állt rajthoz. A Nagydíjat Európai Nagydíjnak is nevezték, mely versenyre a Királyi Ház tagjai is kíváncsiak voltak.

A Formula-1 történelme során egyébként mindössze hét alkalommal fordult elő, hogy májusban kezdődött a bajnokság: 1950 (május 13.), 1951 (május 27.), 1952 (május 18.), 1961 (május 14.), 1962 (május 20.), 1963 (május 26.) és 1966 (május 22.).

Az akkori 4.649 kilométer hosszú silverstone-i versenypálya ma már jócskán megváltozott, hiszen a évtizedek alatt rengeteg átalakításon ment keresztül. Jelenleg 5.891 kilométeres pályán 52 kört tesz meg a mezőny a Brit Nagydíjon.

A történelmi verseny főszereplője az Alfa Romeo csapata volt. Az időmérőn négy 158-as kódjelű Alfetta bérelte ki az első sort, Giuseppe Farina, Juan Manuel Fango, Luigi Faggioli és Reg Parnell sorrendben. A 350 lóerős, nyolchengeres, soros motorokkal felszerelt 158-asok mellett még két gyári csapat, a Maserati és a Talbot versenygépei sorakoztak fel az első F1-es nagydíjra, rajtuk kívül pedig helyi gyártók versenyautói: négy ERA (Englis Racing Automobile) és két Alta, valamint privát Maseratik alkották a 21 fős mezőnyt.

A mezőnybe ott volt egy thai herceg, Prince Birabongse Bhanudej Bhanubandh - vagy közismertebb nevén Bira Herceg -, és egy svájci báró, Emmanuel de Graffenried. Mindketten Maseratit vezettek, Bira az ötödik-, míg De Graffenried a nyolcadik helyre kvalifikálta magát, ám végül egyikőjük sem látta meg a kockás zászlót műszaki probléma miatt.

A mezőny átlagéletkora 39 év volt (idén a szezonnyitón 26 év). Köztük hárman is már az ötvenes éveiket taposták: Luigi Fagioli, 51, Louis Chiron, 50, és Philippe Etancelin, 53), és további öt versenyző pedig a negyvenes éveiben járt, köztük a futamgyőztes, Giuseppe Farina (43 ).

A Ferrari még nem vett részt a legelső versenyen, hiszen csak a nyolc nap múlva megrendezésre kerülő Monacói Nagydíjra készült el a versenyautó, de a következő évben a maranellói gárda éppen Silverstone-ban ünnepelhette legelső futamgyőzelmét, José Froilán Gonzáleznek köszönhetően.

A pole-ból induló Farina a rajt után megőrizte első helyét, sőt a mögötte lévő csapattársak sorrendjében sem történt változás egészen a kilencedik körig, amikor egy rövid időre az 52 éves Fagioli, majd egy kör erejéig Fangio is átvette a vezetést.

Ekkorra már egyértelművé vált, hogy a silverstone-i versenypályát az Alfetták uralják, akik egymással csatázva szórakoztatták a nagyérdeműt. Farina a 16. körben foglalta el újra az első helyét, melyet a leintésig meg is tartott.

A második helyen száguldó Fangio a 62. körben műszaki probléma miatt kénytelen volt feladni versenyét, ám így is három Alfa Romeo szelte át elsőként a célvonalat Farina, Fagioli és Parnell sorrendben.

A mögöttük érkező két Talbot versenyző, Yves Giraud-Cabantous és Louis Rosier már két körös hátrányban érkezett be az utolsó két pontszerző helyre.

Ekkor az első öt versenyző kapott pontokat (8 6 4 3 2), + 1 pont járt a leggyorsabb körért, ami ez esetben Farina nyolc pontját növelte eggyel.

Összesen 11 versenyző teljesítette a több mint két órás futamot, és az utolsó célba érő, Johnny Claes (Talbot Lago) már hat kört kapott az Alfa Romeo ászaitól.

 A szezon további részében sem tört meg az Alfa Romeo egyeduralma, és végül nagyon szoros küzdelemben, az első Formula-1-es nagydíj győztesének Giuseppe Farinának kezébe került a bajnoki trófea. 

FormaNet, Varga Viktória

 000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

történelem f1 forma-1 1950 silverstone brit nagydíj formula-1