2015. júl 22.

F1 Tudtad ezt a Magyar Nagydíjról?

írta: FormaNet
F1 Tudtad ezt a Magyar Nagydíjról?

Tudtad, hogy az elmúlt évtizedben mindössze három alkalommal nyert a pole-ból rajtoló versenyző a Hungaroringen? Vagy, hogy az utolsó pilóta, aki megnyerte a Magyar Nagydíjat, majd év végén bajnok lett, az Michael Schumacher volt még 2004-ben? A jubileumi Magyar GP előtt a széria hivatalos oldala összegyűjtött néhány érdekes statisztikát a mogyoródi létesítmény eddigi F1-es történelméből…

hungaroring.JPG

 

Idén zsinórban 30. alkalommal fogadja a Hungaroring a száguldó cirkusz mezőnyét, miután az első verseny (1986) óta állandó helye van az F1-es programban. Csak két helyszín, Monte Carlo és Monza büszkélkedhet azzal, hogy ennél többször rendezhetett nagydíjat megszakítás nélkül.

A 4,381 km-es Hungaroring bár 300 méterrel hosszabb, mint az eredeti vonalvezetés volt, de így is a versenynaptár egyik legrövidebb pályája. Csak Monte-Carlo, Montreal, Spielberg és Interlagos rendelkezik ennél rövidebb pályával.

A Magyar Nagydíjon eddig 16 különböző versenyző diadalmaskodott, közülük Michael Schumacher a legsikeresebb, négy győzelemmel, hét rajtelsőséggel, és összesen hét dobogós helyezéssel.

Lewis Hamilton azonban megelőzheti Schumachert a győzelmi listán, ha ezen a hétvégén feláll a dobogó tetejére. A brit ugyanis már négy futamgyőzelemmel büszkélkedhet (és további egy dobogós helyezéssel) eddigi nyolc mogyoródi futamából. 2010-es kiesésétől eltekintve eddigi legrosszabb eredménye egy ötödik hely volt. 

Ezzel szemben Sebastian Vettel még sosem tudott nyerni a Hungaroringen. Azon pályák közül, amiken Vettel versenyzett a szériában, mindössze három olyan van, ahol nem pezsgőzhetett a pódium tetején, és az egyik ilyen a magyarországi.

Egy másik érdekes statisztika, hogy több mint egy évtizede nem nyert az a versenyző a Hungaroringen, aki a szezon végén bajnok lett. Ez mindössze nyolcszor történt meg, legutóbb 2004-ben, Michael Schumachernek köszönhetően.

Ez volt egyben a Ferrari eddigi utolsó győzelme magyar földön. A Scuderia csak ötször tudott nyerni a Hungaroringen, ebből négyszer Schumacher, egyszer pedig Nigel Mansell vezetésével. 

schumacher_2004_hungaroring.JPG

A McLaren ugyanakkor 11 győzelmet számlál, míg a Williams hétszer nyert a Hungaroringen, és mellesleg az első két nagydíjat ez utóbbi alakulat nyerte meg (Nelson Piquet-vel), ám legutóbbi sikerükért egészen 1997-ig kell visszamenni, amikor Jacques Villeneuve szelte át elsőként a célvonalat.

Négy versenyző is hazánkban szerezte meg első F1-es győzelmét: Damon Hill (1993), Fernando Alonso (2003), Jenson Button (206), és Heikki Kovalainen (2008).

Ezen kívül három versenyző itt szerezte meg első F1-es dobogóját:  Jos Verstappen (1994-ben a harmadik helyről rajtolva), Pedro de la Rosa (2006-ban a második helyről rajtolva),  és Timo Glock (2008-ban a második helyről rajtolva).

Thierry Boutsen a Hungaroringen első- és egyetlen F1-es pole pozíciójának örülhetett még 1990-ben, majd megnyerte a versenyt, mindössze 288 ezreddel megelőzve Ayrton Sennát. Ez volt a Hungaroring eddigi történelmének legszorosabb befutója. A másik véglet Damon Hill 1993-as diadalához kötődik. A brit már az elejétől kezdve uralta a futamot, és végül majdnem 72 másodperccel üldözői előtt ért célba.

A Hungaroringre nem feltétlen jellemző, hogy a legdinamikusabban versenyeknek ad otthont, és számos pilóta aratott rajta rajt-cél győzelmet, de az utóbbi időkben ez a trend megváltozott. Tavaly és tavalyelőtt 9-9 alkalommal változott az élen álló versenyző kiléte, 2012-ben hatszor, 2011-ben pedig nem kevesebb, mint tíz alkalommal. Ez utóbbi futamot végül Jenson Button nyerte meg.

A 2004-es verseny nekünk, magyaroknak arról maradt emlékezetes, hogy magyar pilótának szurkolhattunk. Hazánk egyetlen F1-es versenyzője, Baumgartner Zsolt a 15. helyet szerezte meg hazai pályán.

Azon a versenyen Michael Schumacher pole-ból rajtolva győzött, ami egyébként furcsamód nem mondható gyakorinak a létesítményben. Az eddigi 29 Magyar Nagydíjon csak 13-szor nyertek az első helyről indulva. Az elmúlt évtizedben ez mindössze háromszor fordult elő, mindannyiszor Lewis Hamiltonnak (2007, 2012, 2013) köszönhetően.

Ezen statisztika másik végén két brit bajnok áll: Nigel Mansell 1989-ban a 12. helyről tudta megnyerni a futamot, míg Jenson Button 2006-ban a 14. rajtkockából tört előre, és szerezte meg első F1-es győzelmét.

A Magyar Nagydíj programja:

07.24. péntek

Első szabadedzés: 10.00-11.30

Második szabadedzés: 14.00-15.30

07.25. szombat

Harmadik szabadedzés: 11.00-12.00

Időmérő edzés: 14.00

07.26. vasárnap

Verseny: 14.00

 

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

statisztika f1 forma-1 hungaroring magyar nagydíj formula-1