2015. júl 23.

F1 Hivatalos: A Sauber jövőre is megtartja jelenlegi versenyzőit

írta: FormaNet
F1 Hivatalos: A Sauber jövőre is megtartja jelenlegi versenyzőit

Néhány hete megkezdődtek a találgatások a jövő évi pilótafelállásokat illetően, az azonban biztos, hogy a Sauber csapat immár kimarad ezekből a pletykákból, ugyanis viszonylag korán, a mezőnyből elsőként jelentette be a szerződéshosszabbítást jelenlegi versenyzőivel.

11745554_868100816570719_5430223045583140337_n.jpg

 

Egy újonc, Felipe Nasr és a 2013-ban debütáló Marcus Ericsson kapott idén lehetőséget Peter Sauber alakulatától, és az elmúlt kilenc verseny alatt összesen 21 pontot gyűjtöttek csapatuknak. Volt néhány pletyka arról, hogy Nasr esetleg a Ferrarihoz szerződő Valtteri Bottast válthatja a Williamsnél, ez a híresztelés azonban valótlannak bizonyult. A házi versenyben jelenleg a brazil tehetség áll jobban – eddig három futamon sikerült pontszerző helyen célba érnie, és eddigi legjobb eredményét debütáló futamán, Melbourne-ben érte el. Akkor ötödik lett, azóta pedig összesen 16 egység áll a neve mellett a bajnoki pontversenyben, amivel (egy ponttal lemaradva Romain Grosjean mögött) a 11. helyet foglalja el.

„Nagyszerű, hogy egy újabb szezont versenyezhetek Sauberrel. A szerződéshosszabbítás egy fontos lépés a karrieremben. Már a szezon első felében is rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem mind versenyzői-, mind pedig személyes téren. Célom, hogy a legjobb tudásom szerint segítsem a csapatot, és ebbe az autó fejlesztése is bele tartozik” – nyilatkozta Nasr.

Ericcson szintén a szezonnyitón érte el F1-es pályafutásának eddigi legjobb eredményét, amikor a 15. helyről rajtolva végül nyolcadikként intette le a kockás zászló. Azóta még egy pontot szerzett Kínában.

"Nagyon örülök, hogy Sauber bízik bennem, és lehetőséget kaptam egy újabb évre. Nagyon jó élményeim vannak az idei első versenyekről ezzel a régóra fennálló svájci csapattal. Nagyszerűen kezdtünk, és rögtön a szezonnyitón meg is szereztem életem első F1-es pontjait. Egyre jobban ismerek mindenkit a csapatban, és úgy érzem, hogy értékes versenyzőnek tartanak. Megtiszteltetés számomra, hogy része lehetek a Sauber családjának, és továbbra is minden tőlem telhetőt megteszek a sikerükért” – fogalmazott a 24 esztendős svéd.

A csapatfőnök, Monisha Kaltenborn azzal indokolta a korai döntést, hogy fiatalságuk ellenére mindkét versenyzőjük nagyon profin dolgozik, és maximálisan építhetnek rájuk a jövő évi autó fejlesztésében is.

"Versenyzőink tehetségét és képességeit illetően jelenleg teljes a bizalom a csapatban. Mindketten jól teljesítenek, gyűjtik a tapasztalatokat és gyorsan tanulnak, ami nagy lökést ad a csapatnak. Noha még fiatalok, nagyon profin dolgoznak a pályán kívül is. Marcus és Felipe már most aktívan részt vesz a jövő évi Sauber C35-ös fejlesztésében.”

 

FormaNet, Varga Viktória

 000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

f1 forma-1 sauber formula-1 felipe nasr marcus ericsson