2015. aug 23.

F1 A Belga Nagydíj rajtrácsa a büntetések után

írta: FormaNet
F1 A Belga Nagydíj rajtrácsa a büntetések után

A Belga Nagydíj szombati napja hatalmas Mercedes fölénnyel zárult, ezen belül pedig Lewis Hamilton a hajrában hatalmas kört rakott össze, és közel fél másodperccel verte csapattársát, a túlkormányzottsággal küzdő Nico Rosberget. A német kicsit csalódottan nyilatkozott a leintést követően, de mivel ezen a pályán nem nehéz előzni, így most abban bízik, hogy egy jó rajt után az Eau Rouge-nál meg tudja majd fogni a címvédőt.

hamiltone_a_pole_spaban.JPG

Mögöttük alaposan megkeveredett a mezőny, és bár a harmadik szabadedzésen még úgy tűnt, hogy a Ferrari a második legerősebb csapat, végül a Mercedes mögött Valtteri Bottas Williamse lett a legjobb, míg a 900. nagydíjukra készülő maranellóiak legjobb eredménye Sebastian Vettel 9. helye lett. Kimi Räikkönen már a Q2-ben kiesett technikai hiba miatt. Vettel saját elmondása szerint az utolsó gyorskörének utolsó kanyarját nagyon elrontotta, ami sokba került.

Negyedik helyen kisebb meglepetésre Romain Grosjean Lotusa zárt, de a franciára öt rajthelyes büntetés vár, aminek legjobban a force indiás Sergio Pérez örülhet, hiszen így felléphet a második sorba.

A hatodik leggyorsabb kört futó Daniel Ricciardo szintén örült, hogy egy hellyel feljebb léphet, hiszen tavalyi az ötödik rajtkockából nyerte meg a Belga Nagydíjat. Kollégája Danyiil Kvjat viszont a középső etapnál tovább nem jutott, és hasonlóan alakult a Force India házon belüli csatája is. Míg Pérez bekerült a top5-be, addig Nico Hülkenberg a kvalifikáció középső részében, az 1-es kanyarban véttet hibájának köszönhetően csak 11. lett.

Ricciardo mögött Felipe Massa végzett, a top10 további sorrendje pedig Pastor Maldonado, Sebastian Vettel, és Carlos Sainz volt. Sainz csapattársára, a hazai közönség kedvence, Max Verstappen 10 helyes rajtbüntetése miatt inkább spórolt a gumikkal, így a Q2-ből nem lépett tovább.

A mezőny hátsó részében nagyjából jött a papírforma – A McLaren egyébként sem számított erős hétvégére a nagy sebességű pályán, végül - nagyjából négy másodperces hátrányban a Mercedesektől – ismét csak a Manort tudták legyűrni. (Rekord-büntetésük miatt persze mögéjük kerülnek majd a rajtrácson.) Mindkét bajnokuk csalódottan ment a kötelező nyilatkozatokra, és Button kissé ironikusan meg is jegyezte, hogy az ellenfeleket maximum csak a lekörözéseknél fogják látni.

Sokan bíznak a pálya által nyújtott előzési lehetőségekben, és még az eső is bezavarhat, amire mondjuk egyre kevesebb az esély. Vasárnapra ugyan jósoltak csapadékot, de a legfrissebb előrejelzések szerint ez csak délután öt óra tájban érkezik.

A Belga Nagydíj rajtrácsa a büntetések után:

 

2. N. ROSBERG
Mercedes
1'47''655

1L. HAMILTON
Mercedes
1'47''197

 

4. S. PEREZ
Force India Mercedes
1'48''599

3. V. BOTTAS
Williams Mercedes
1'48''537

 

6. F. MASSA
Williams Mercedes
1'48''685

5. D. RICCIARDO
Red Bull Renault
1'48''639

 

8. S. VETTEL
Ferrari
1'48''825

7. P. MALDONADO
Lotus Mercedes
1'48''754

 

10. C. SAINZ
Toro Rosso Renault
1'49''771

9. R. GROSJEAN
Lotus Mercedes
1'48''561

 

12. D. KVYAT
Red Bull Renault
1'49''228

11. N. HULKENBERG
Force India Mercedes
1'49''121

 

14. K. RAIKKONEN
Ferrari
 

13. M. ERICSSON
Sauber Ferrari
1'49''586

 

16. W. STEVENS
Marussia Ferrari
1'52''948

15. F. NASR
Sauber Ferrari
1'49''952

 

18. M. VERSTAPPEN
Toro Rosso Renault
 

17. R. MERHI
Marussia Ferrari
1'53''099

 

20. F. ALONSO
McLaren Honda
1'51''420

19. J. BUTTON
McLaren Honda
1'50''978

Szólj hozzá

mercedes forma1 lewis hamilton formula1 rajtrács Spa-Francorchamps Belga Nagydíj