2015. aug 26.

F1 Belga Nagydíj hétvégéje, ahogy a FormaNet látta

írta: FormaNet
F1 Belga Nagydíj hétvégéje, ahogy a FormaNet látta

A Belga Nagydíj egy papírforma Mercedes kettős diadalt hozott, ennek ellenére bőven volt esemény a 43 körös futam alatt és az azt megelőző napokban is... Mi most egy rendhagyó beszámolóval összegezzük a nyári szünet utáni első versenyhétvégét, ami leginkább a helyszíni tapasztalatokról szól...

img_3908.JPG

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kimi Räikkönen szerződéshosszabbításának hírével indult a Belga Nagydíj hétvégéje, és a továbbiakban sem volt hiány beszédtémából. Pénteken Nico Rosberg szétdurrant Pirelli abroncsa és a sauberes Marcus Ericsson bukása, majd a McLaren rekord-büntetése, több elrontott gyorskör az időmérőn, és hasonló események színesítették az egyébként szokatlanul meleg, napos hétvégét. Ezek után a verseny napjára többen is reménykedtek az előre jósolt esőben, ami persze a leintés követő órában érkezett meg. A körmünket ugyan nem rágtuk le a 43 körös Belga Nagydíj alatt, de azért a magabiztosan vezető Hamilton mögött volt némi kavarodás. Végül a rajtot elrontó Nico Rosbergnek sikerült visszatornáznia magát a második helyre, így ő is boldogan pezsgőzött csapattársával, és a lotusos Romain Grosjeannal, aki megörökölte a harmadik helyet, és akit rengeteg rajongó ünnepelt Spában. Grosjean utolsó körében el is sírta magát, hiszen két év után (2013, USA Nagydíj) ünnepelt újra a pódiumon.

img_3301.JPG

A kissé gyengén szereplő Ferrari egykiállásos taktikájával Sebastian Vettel az utolsó előtti körben még dobogós helyen autózott, ám a deffekt után csak a 12. lett. Az incidensből kisebb botrány kerekedett, miután a négyszeres bajnok kemény kritikával illette a Pirelli abroncsait. A másik Ferrarival Kimi Räikkönen csak a hetedik helyig tudta feltornázni magát, a 4. és 5. helyen célba érő Danyiil Kvjat és Sergio Pérez viszont nagyszerű versenyt futott. Kvjat a hajrában több előzést is bemutatott, és ezzel övé lett a legjobb Renault motoros eredmény, miután csapattársa, Daniel Ricciardo alatt a 23. körben megadta magát a Red Bull. Pérez egy remek rajt után körökön keresztül Hamilton mögött haladt a második helyen, végül ötödikként intette le a kockás zászló, ami idei legjobb helyezése.

A Williamsek is jobb eredményben reménykedtek, ám egy meglepő baki miatt Valtteri Bottas áthajtásos büntetést kapott. Első bokszkiállásánál a szerelők ugyanis három lágy és egy közepes gumit raktak fel a kocsijára, végül csak 9. lett, csapattársa, Felipe Massa pedig hatodikként ért célba.

A McLarenek egy újabb kínos hétvégén vannak túl, hiszen két bajnokuk csak a Manorokat tudta megelőzni.

Összességében ha nem is izgalmakkal teli, de eseménydús hétvégével indult a szezon második fele, ami pedig a körítést illeti, az is igencsak felemásnak mondható.

Szurkolóként a helyszínen átélni egy versenyhétvégét természetesen felejthetetlen élmény,, és Spa-Francorchamps egyedülálló természeti adottságai, valamint történelme egyértelműen megér egy látogatást, még ha az nem is zökkenőmentes.

Már a csütörtöki boxutca-látogatásnál is nagy tömeg volt, és ez a hétvége további részében csak fokozódott, de a hatalmas területen ez nem volt zavaró, maximum a büféknél kialakult kígyózó soroknál. Az árakra nagyon nem csodálkoztunk rá, hiszen a Hungaroringen sem olcsóbb mulatság a vásárlás, az ételek viszont emberes adagok és finomak voltak.

11909538_905876496124775_1289116603699087409_n.jpg

Nyárson forgatott csülök tál (kis adag) 14 euro, Hamburger (szép nagy) 10 euro, hot dog 6 euro, sült krumpli (választott öntettel) 5 euro, gofri 4 euro, kávé (filteres hosszú kávé) 3 euro, dobozos Coca Cola 3.5 euro, kis üveges ásványvíz (3dl) 3 euro...

Szinte a pálya bármelyik részén feltűnt egy-egy gofri- vagy hod-dog/hamburger/sültkrumpli árus, a sorban állást azonban sehol nem lehetett megúszni.

Ezt a Red Bull Ringen csinálták jól, ahol a pályán kívül nagyon hangulatos vendéglátó egységekben lehetett nagyobb kínálatból válogatni, a pályán belül viszont nem bonyolították túl a dolgot: virsli és perec volt, azt viszont villámgyorsan megkapta a vendég, ha előtte megvásárolta az étel jegyet, amit fiatalok árultak mindenhol, amerre csak néztünk. (Ugyanez volt a rendszer az italoknál is)

A Red Bull Ringnél maradva, ott egyedül a vasárnapi hazajutás volt hajmeresztő, mert a füves területekre beterelt kocsik irányítás nélkül igen nehezen tudtak kivergődni az útra, hiszen akik már kijutottak, nagyon nem akarták maguk elé engedni a „kitolakodókat”. Ezt a rendszert itthon is nagyon jól ismerjük, például amikor egy kétsávos út egyszercsak egyre szűkül, és még mi érezzük magunkat kellemetlenül, hogy be akarunk sorolni…

A füves parkolás itt is megvolt, a kijutás viszont sokkal barátságosabban zajlott, itt ugyanis a KRESZ része a „cipzárelv”, amit mindenki be is tartott, holott itt sem volt irányító ember. Minden sofőr beengedett egy kocsit maga elé, így legalább mindenki haladt. (Nem mellesleg az autópályán a belső sávot is csak előzésre használják, még a legflancosabb autó is betartja a kötelező jobbra tartást, szóval van még hová fejlődnünk közlekedés terén.)

Persze a fent említett „haladás” nem szó szerint értendő, mert így is röpke 3 óránkba telt, mire a kb 40km-re lévő szállásunkra vasárnap délután visszajutottunk. Az autópálya felhajtók le voltak zárva, így vagy három hegyi falut meglátogattunk sokad magunkkal, mire végre szabad utat kaptunk a pályára, ahol egy fokkal jobb lett a helyzet. A Belga Nagydíjnak nem egy nagyváros melletti létesítmény ad otthon, ezért nem volt, ami „szétrobbantsa” a rengeteg autóst, Úgyhogy aki ide készül, annak bele kell kalkulálnia ezeket a nehézségeket. Cserébe türelmes és rendkívül udvarias autósokkal találkozhat.

A pálya környezeti adottságainak köszönhetően gyalogosan is nagy és fárasztó túrára kell felkészülni. A nagy szintkülönbségektől valószínűleg még Bridget Jones „mászólábai” is elfüstöltek volna a nap végére, és bizony edzésbe kell lenni, ha körbe akarjuk járni a varázslatos pályát, de még ha csak a tribününkig akarunk eljutni, akkor is.

img_3205.JPG

És ha már tribün, akkor nem mehetünk el szó nélkül az ultra ciki Gold 1 mellett. Ez a boxutcával szembeni (legdrágább) fedett tribün, ami az újratervezett célegyenes után nagyon magára lett hagyva. A régi célegyenes mögött maradt a teljes buli (azaz egy nagy vendéglátós tér a csapatok hivatalos ruházatának boltjaival stb.), míg ez egy lekerített nagyobbacska „kennel” volt három büfé kocsival, és egy wc konténerrel (70 centért legalább tiszta volt). Egy egyszerű beton tribün, lent mindenhol cementes, sóderes talaj, aminek köszönhetően a vasárnapi szélben egy hatalmas porfelhőben úszott a teljes Gold1 tribün közönsége. Ha valaki nem érzi szükségét annak, hogy a rajtrácsot, a kerékcseréket és a dobogós ceremóniát élőben nézze, az felejtse is el ezt a helyet, a pálya másik oldalán, az Eau Rouge környékén, és feljebb ugyanis sokkal hangulatosabb. Sőt az álló helyeken igazi piknik hangulat van, hiszen itt nem tilos az „egyszerű embernek” mindenféle kényelmi felszerelést bevinnie (kemping szék, hűtőtáska, napernyő stb). A jegyeken kívül semmit nem néztek a kapuknál.

Összességében, ha mindent összevetve az eddig meglátogatott pályákat értékeljük (Monza, Barcelona, Spielberg, Hungaroring és Spa), akkor nálunk egyelőre a belgák az utolsók, de ez csak egy szubjektív vélemény, és nyilván jövő ilyenkor már csak a szépre emlékezünk belőle. 

Addig is íme néhány kép a vasárnapi napról… (a képre kattintva elérhető a fotógaléria)

img_3671.JPG

Képgaléria a pénteki napról

Képgaléria a szombati napról

 

Fotók: FormaNet

000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

f1 forma-1 belga nagydíj formula-1 spa-francorchamps