2015. sze 06.

F1 Hamilton simán nyert, Rosberg kiesett Monzában

írta: FormaNet
F1 Hamilton simán nyert, Rosberg kiesett Monzában

Lewis Hamilton könnyed rajt-cél győzelmet aratott Monzában, ezzel pályafutásának 40. diadalát ünnepelhette a szériában. A ferrarisok közül Sebastian Vettelnek sikerült felérnie a dobogó második fokára, a harmadik hely pedig Felipe Massáé lett, miután Nico Rosberg autója elfüstölt a futam hajrájában.

olasz_gp_2015.JPG

 

Szombaton Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót a két Ferrari előtt, míg csapattársa, Nico Rosberg csak a negyedik lett. Rosberg új fejlesztésű motorjával problémák adódtak, így visszakapta a Spában használt erőforrást, és Hamilton autójának motorját is megvizsgálta a csapat, de a brit megnyugodhatott.

A harmadik rajtsorból a két Williams várhatta a rajtot, a top 10-ből pedig még a két Force India és a Lotusok indulhattak. A mezőny második felében kissé felborult a sorrend az időmérő után, hiszen három alakulat (McLaren, Red Bull, Toro Rosso) hat versenyzője is motorcserék miatt kapott rajtbüntetést, illetve az egyébként 10. rajthelyet megszerző sauberes Marcus Ericssont egy feltartás miatt három hellyel hátrasorolták.

Négy versenyző (Fernando Alonso, Carlos Sainz, Danyiil Kvjat és Daniel Ricciardo rajtolt a keményebb (közepes) gumikon, a többiek a lágy keverék mellett döntöttek. A Pirelli szerint egyébként egy kiállással lehet teljesíteni az Olasz Nagydíjat.

A rajtnál Hamilton és a harmadik helyről induló Sebastian Vettel jól kezdett, az első sorból startoló Kimi Räikkönen viszont nagyon beragadt, és egészen a mezőny végére esett vissza. Rosberget a két Williams és Sergio Pérez is megelőzte, így a két élmenő mögött Massa, Bottas és Pérez sorrend alakult ki a top5-ben. Rosberg még az első körben átugrotta a Force Indiát, mögöttük Romain Grosjean volt a hetedik, de a francia pillanatokon belül füstölgő autóval félre állt és fel is adta a versenyt. Csapattársa, Pastor Maldonado sem volt szerencsésebb – neki is be kellett parkolnia a garázsba.

A hetedik hely így Nico Hülkenbergé lett, majd Marcus Ericsson, Jenson Button és Carlos Sainz autózott még pontszerző helyen. Közben Räikkönen megkezdte a felzárkózást, és a 6. kör végén Sainz és Button megelőzésével már a kilencedik helyen állt.

Vettel az élen nem igazán tudott lépést tartani a brit Mercedesével – a 10 körben Hamilton már több mint öt másodperces előnyt szedett össze előtte. Rosberg ugyan nem szakadt le Bottasról, de komoly támadást nem tudott véghez vinni. A top10-ben sokáig csak annyi volt a változás, hogy Button visszacsúszott a 13. helyig, miután egy Toro Rosso és két Red Bull is megelőzte. Az egy pontot érő 10. helyért immár Sainz és Daniel Ricciardo csatázott, de az ausztrálnak nem volt nehéz dolga, mert az újonc egy öt másodperces büntetést kapott pályaelhagyás miatt, így a 11 körben be is hajtott a boxutcába.

A 19. körben Hamilton már több mint 10 másodperces előnyben volt üldözőjéhez képest, miközben csapattársa az ötödik helyről egy korai kiállással próbált a Williamsek elé vágni, ami sikerült is. A következő körökben a többiek is megkezdték a kerékcseréket. Az első két helyezett a 26-27. körig húzta boxlátogatását, ekkor Hamiltonnak már 18 másodperc körül volt az előnye Vettellel szemben.

A kiállások után Rosberg autózott a harmadik helyen, majd Massa és Bottas követte. Mögöttük a más gumitaktikán lévő Ricciardo védekezett a hatodik helyért csatázó Pérezzel szemben, de a frissebb abroncsokon a Force India volt a nyerő.

Räikkönen a 29. körben váltott közepes abroncsokra, ami után a 10. helyre ért vissza, de Ericsson előzése és Ricciardo késői kerékcseréje után a nyolcadik helyen folytatta, és hamarosan már Hülkenberg Force Indiáját támadta sikeresen.

Közben az élen Hamilton sorra futotta a leggyorsabb köröket, és a 35 körben már több mint húsz másodperces előnyben volt a mögötte haladó Vettellel szemben, akire viszont Rosberg kezdett felzárkózni.

Mögöttük Massa és Bottas tartotta a negyedik-ötödik helyet, a top10 második felét pedig Pérez, Räikkönen, Hülkenberg, Ericsson és Ricciardo alkotta.

Az utolsó körökre akadt azért némi izgalom, hiszen Rosberg folyamatosan faragta lemaradását Vettel mögött, a Williamsek házi versenybe kezdtek, Räikkönen üldözőbe vette Pérezt, eggyel hátrébb Ericsson támadta Hülkenberget, Ricciardo pedig a kilencedik helyért indult harcba a Sauber ellen.

Három körrel a leintés előtt Räikkönen a DRS segítségével megcsípte a hatodik helyet, Rosbegnek azonban végül nem sikerült megfognia ferraris honfitársát. Mercédesében ugyanis az 51. körben kigyulladt a motor, ezzel ki is esett a versenyből. Nem sokkal előtte egyébként Alonso is feladata futamát műszaki hiba miatt. 

A két Williams ezután a dobogós helyért csatázott, de végül Massát intette le előbb a kockás zászló. Räikkönen az ötödik helyen hozta be Ferrariját, mögötte a két Force India, illetve Ricciardo, Ericsson és Kvjat szerzett pontot.

Az utolsó körökben a Mercedes kissé ráijesztett brit bajnokára, és gyorsabb tempóra buzdította, mint később kiderült, a guminyomással voltak szabálytalanságok, amiért akár 25 másodperces időbüntetéssel is sújthatják, sőt a Williamsnél például úgy vélik, hogy ezért kizárás járna. A versenybíróság a leintés után alacsony guminyomás miatt mindenesetre vizsgálatot is indított. Hamilton egyébként 25.042 másodperces előnnyel ért célba Vettel előtt.

 Frissítés: Az FIA nem büntette meg a csapatot, így a végeredmény változatlan maradt.

lewis_hamilton_olasz_gp.JPG

A Mercedes bajnoka a verseny leggyorsabb körét is megfutotta, így F1-es pályafutásának második grand slam győzelmét zsebelte be, és idei hetedik futamgyőzelmével jelenleg 252 ponttal vezeti a bajnokságot. Mögötte a szerencsétlenül járt Rosberg már 53 egységgel van lemaradva, Vettel pedig 178 ponttal áll a harmadik helyen. 

Az Olasz Nagydíj végeredménye: 

Versenyző                Csapat                                  
1 Lewis Hamilton Mercedes 53
2 Sebastian Vettel Ferrari 53
3 Felipe Massa Williams/Mercedes 53
4 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 53
5 Kimi Raikkonen Ferrari 53
6 Sergio Perez Force India/Mercedes 53
7 Nico Hulkenberg Force India/Mercedes 52
8 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 52
9 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 52
10 Daniil Kvyat Red Bull/Renault 52
11 Carlos Sainz Toro Rosso/Renault 52
12 Max Verstappen Toro Rosso/Renault 52
13 Felipe Nasr Sauber/Ferrari 52
14 Jenson Button McLaren/Honda 52
15 Will Stevens Marussia/Ferrari 51
16 Roberto Merhi Marussia/Ferrari 51
17 Nico Rosberg Mercedes 50
18 Fernando Alonso McLaren/Honda 47
- Romain Grosjean Lotus/Mercedes 1
- Pastor Maldonado Lotus/Mercedes 1

 

FormaNet, Varga Viktória

 000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

verseny mercedes f1 forma-1 hamilton monza formula-1 olasz nagydíj