2015. sze 21.

F1 Hivatalos: Maldonado jövőre is a Lotus versenyzője lesz

írta: FormaNet
F1 Hivatalos: Maldonado jövőre is a Lotus versenyzője lesz

A Szingapúri Nagydíjat követően a Lotus F1 Team hivatalosan is megerősítette, hogy Pastor Maldonado 2016-ban is a csapatnál marad.

 pastor_maldonao.JPG

 

 

 

 

 

 

 

 

Jövőre harmadik F1-es idényét kezdheti meg az enstone-i gárda színeiben Pastor Maldonado, aki három williamses szezont követően 2014-ben szerződött a Lotushoz. Az alakulat jövő éve még nem tisztázott, ugyanis elképzelhető, hogy a Renault gyári csapataként folytatják, a PDVSA támogatását élvező venezuelainak mindenesetre nem kell aggódnia, hiszen immár hivatalos, hogy kitöltheti a jövő év végéig szóló szerződését. 

„Nagyszerű, hogy a csapat megerősítette versenyzői pozíciómat a 2016-ra. Nyilvánvalóan nagyon sok spekuláció volt a jövőmmel kapcsolatban, miközben én csak a munkámra összpontosítottam, de persze jó dolog, hogy immár biztos a jövőm. Ez a szezon hozott néhány kihívást számunkra, de egyértelműen látni, hogy az enstone-i csapat milyen minőséget képvisel. Úgy érzem, Enstone-ban egy családhoz tartozom, és várom, hogy az idei munkára építve 2016-ban jobb eredményeket érjünk el ”- nyilatkozta a 30 esztendős pilóta.

Gerard Lopez, a Lotus elnöke: „Pozitív dolog a Lotus F1 Team számára, hogy végre nyilvánosan is megerősíthetjük, Pastor a következő szezonban is velünk marad. Pastor egy remek srác, és Enstone-ban mindenki tudja, hogy képes igazán jól teljesíteni a versenypályán. Eleve több éves szerződéssel csatlakozott hozzánk, és most megerősíthetjük bizalmunkat iránta."

Romain Grosjean jövőjéről ugyan még semmi hivatalos információ nincs, de Szingapúrban a francia elárulta, hogy már tudja hol folytatja 2016-ban a versenyzést. Természetesen a részletekről nem beszélt, viszont valószínűleg nem marad az enstone-i gárdánál, ugyanis a Renault F1-es programjának főnöke, Cyril Abiteboul egy tévécsatornának adott nyilatkozatában elszólta magát ennek kapcsán. A pletykák szerint Grosjean az újonc Haas csapathoz igazol. 

 konyvajanlo.jpg

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

f1 lotus szerződés forma-1 formula-1 pastor maldonado