2016. már 24.

A F1 irányítása megérett a változásra - Villámhírek

írta: FormaNet
A F1 irányítása megérett a változásra - Villámhírek

Marad a bukott kvalifikációs rendszer - Nyílt levél a jobb F1-ért - Minden versenyző támogatta a nyílt levelet - Ecclestone egyetért a versenyzőkkel, de...

f1_mezony.JPG

Marad a bukott kvalifikációs rendszer 

Bár Melbourne-ben úgy tűnt, hogy nagy egyetértésben, mindenki elfogadja, hogy az új időmérős rendszer nem működik, és Bahreinre máris visszatér a régi rendszer, ám az Autosport szerint egyelőre marad a kieséses ötlet, a döntéshozók ugyanis jobban meg szeretnék érteni ezt a verziót. Erről a mai napon az F1 Bizottság döntött, melyben a csapatok irányítói, illetve az FIA, a FOM, a szponzorok és a versenypályák küldöttei is képviseltetik magukat. Bernie Ecclestone szintén egyetért abban, hogy Bahreinre még kapjon egy esélyt az új rendszer, és ezután már jobban átlátható lesz, hogy mi az ami működik benne, mi az ami nem, hol kellene javítani rajta, vagy esetleg az egészet el kell-e vetni.

Nyílt levél egy jobb F1-ért

Az elmúlt hetekben számos kritika fogalmazódott meg a királykategóriával kapcsolatban, többek között maguktól a versenyzőktől is. Például Sebastian Vettel, Fernando Alonso és Lewis Hamilton is utalt arra, hogy az F1 rossz útra tévedt, mindez odáig jutott, hogy a versenyzők érdekvédelmi szövetsége (GPDA) egy nyílt levélben hívta fel a figyelmet arra, hogy ideje cselekedni és változtatni. A pilóták szerint a jelenlegi Formula-1 elavult, és a rosszul strukturált szabályozás rossz irányba viszi a sportot. 

„A versenyzők arra a következtetésre jutottak, hogy a sport döntéshozatali folyamata elavult és rosszul szervezett, ami megakadályozza a fejlődést. Sőt olykor éppen az ellenkezője-, visszalépés történik. Ez rossz fényt vet a sportra, megakadályozza, hogy a rajongók következő generációjának felkeltse a figyelmét, és megakadályozza a további globális fejlődést. Szeretnénk kérni, és egyben sürgetni a tulajdonosokat és az összes érdekelt felet, hogy vegyék fontolóra saját vezetésük megváltoztatását. Gondoskodnunk kell arról, hogy az F1 továbbra is egy olyan sport legyen, ahol szoros csaták folynak a legjobb csapatok, versenyzők között, rendkívüli versenygépekkel, a legjobb pályákon, a legjobb partnerekkel és beszállítókkal. Ilyennek kell lennie egy elit bajnokságnak” – állt a nyílt levélben, melyet a szervezet vezetői, Sebastian Vettel, Jenson Button és Alexander Wurz írtak alá.

Minden versenyző támogatta a nyílt levelet

A GPDA elnöke, Alexander Wurz elárulta, hogy a szervezetben egyszerű többségi döntés van, ebben az ügyben azonban nagyon egyöntetű döntés született. Hozzátette, hogy bár a szezonnyitón megbukott időmérő volt a hab a tortán, és tulajdonképpen ez szülte a mostani nyílt levelet, de az elégedetlenség már nem új keletű a versenyzők körében.

„A GPDA '60-as évekbeli megalakulása óta egyszerű többséggel dönt, ami jól működik. Ebben az esetben viszont egyértelmű lett az eredmény, hiszen a többségünknek ez a véleménye. Mivel a versenyzők a sport igazi sztárjai és főszereplői, ezért a szurkolók felindultsága, és a paddockban történt beszélgetések után úgy gondolták, itt az ideje annak, hogy kifejezzék a közös véleményüket. De ez nem egy elhamarkodott dolog volt, már jó ideje fontolgatták a versenyzők."

Ecclestone támogatja a versenyzőket, de

Bernie Ecclestone válaszolt a GPDA nyílt levelére, és bár egyetért abban, hogy a döntéshozatal elavult, ugyanakkor a kritikák helyett konkrét javaslatokat is várna a résztvevőktől.

„Kedves Uraim! Nem mindig könnyű veletek egyetérteni, de abban igazatok van, hogy a sport döntéshozatali folyamata rosszul felépített és elavult. Ahogy írjátok, arra kell buzdítanunk a Formula-1 tulajdonosait és minden részvényest, hogy vegyék fontolóra az irányító testület átformálását. Könnyű azt kielemezni, hogy mi a probléma. Miért nem gondolkodtok kicsit tovább, és tértek vissza válaszokkal? Jobb, ha az ember előbb gondolkodik, mielőtt kíván valamit. Közel ötven éve dolgozom aktívan a Formula-1-ben, és már ezt megelőzően is 18 évig kötődtem valamilyen formába a sporthoz. Azt állítjátok, hogy minden egyén a lehető legjobb szándékkal cselekszik. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt nem gépeltétek-e el, de ha nem, akkor úgy kellett volna írni, hogy mindenki a legjobb önös szándékai szerint cselekszik.”

Nem mellesleg Charlie Whiting versenyigazgató is úgy reagált a versenyzők egyöntetű kritikájára, hogy elég érdekes, mert bár mindig minden technikai megbeszélésre vagy munkacsoport ülésre meghívást kapnak a pilóták, de a többség nem él ezzel a lehetőséggel. 

 

FormaNet, Varga Viktória
000 facebook_banner.jpg

 

Szólj hozzá

f1 forma-1 kvalifikáció formula-1 gdpa f1-hírek