2017. feb 28.

F1 Räikkönen Ferrarija zárt az élen a második tesztnapon

írta: FormaNet
F1 Räikkönen Ferrarija zárt az élen a második tesztnapon

Kimi Räikkönen első idei tesztnapjának második felében lágy gumikon túlszárnyalta Lewis Hamilton délelőtti legjobbját, melyet a brit szuperlágyakon futott meg. Azért a Mercedes sem szomorkodhat, ugyanis délután Valtteri Bottas már versenyszimulációval foglalatoskodott. A McLaren viszont tovább szenved, és rajtuk kívül is volt egy-két alakulat, melynek mai programja nem volt túl hosszú. 

raikkonen.JPG

A második tesztnap jó pár csapat számára most sem ment gördülékenyen, a Mercedes és a Ferrari viszont ma is sok kilométert gyűjtött. A délelőtti program ugyanakkor náluk sem volt annyira sűrű, mint a hétfő, de mind köridőben, mind körök számában Lewis Hamilton és Kimi Räikkönen jeleskedett.

A McLarennél ma is motort kellett cserélni, a Saubernél szintén megadta magát a tavalyi Ferrari motor, a Renault csak délután állt munkába, míg a Williams (egy megpörgés után) hiányzó alkatrészek miatt ma nem sokat tesztelt. Késve kezdte meg a munkát a Force India is, ráadásul Esteban Ocon autója le is állt az ebédidő előtt.

Hamilton mindeközben szuperlágy gumikon az idei teszt eddigi legjobb időeredményével 1:20.983-mal zárta napját, délután pedig csapattársa vette át a stafétát. A Ferrarinál továbbra is maradtak a közepes keverékeknél, ezzel a finn a második helyet bérelte ki, mögöttük a Force India, a Red Bull és a Toro Rosso sorakozott fel a top5-ben a nap első felének végén.

Délután elsőként a Sauber gurult ki a garázsból motorcseréje után, majd Jolyon Palmer Renault-ja követte. 

renault_4.JPG

Valtteri Bottas leváltotta Hamilton, ráadásul a szezon második napján máris versenyszimulációba kezdett.

Räikkönennek felrakták a lágy gumikat, amikkel rögtön két tizedre megközelítette Hamilton délelőtti szuperlágyas köridejét, majd később két századmásodperccel túlszárnyalta, és a lista élén találta magát. Hamilton mögé Verstappen tornázta fel magát harmadiknak lágy keverékeken. 

Nagyjából egy órával a leintés előtt Bottas versenyszimulációja véget ért, hosszú pihenő után pedig végre a McLaren is előkerült, igaz csak néhány kör erejéig. Úgy tűnik a wokingi gárda hiába kezdett egy új korszakot, a teljes kép valahogy nem akar összeállni. Két napon belül már a harmadik motort tették be az MLC32-be és az a hír járja, hogy az olajtartályt lehet, hogy újra kell tervezni. Ráadásul a színösszeállítás sem nyerte el mindenki tetszését, a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner hétfőn kicsit be is szólt a csapatnak. Horner éppen azt ecsetelte az egyik riporternek, hogy a cápauszonyok mennyire elcsúfítják a kocsikat, majd végül megjegyezte, hogy a McLaren színén kívül egyébként minden más jól néz ki idén a kocsikon.

Negyedik helyre Kevin Magnussen jött fel (szuperlágy Pirelliken) nem sokkal a nap zárása előtt, megelőzve Ocon, Kvjat és Bottas trióját. Kilométerek tekintetében ma is az Ezüstnyíl nyert, de termékeny napot zárt a Ferrari és a Haas, illetve a tegnapi gondok után a Red Bull is elégedett lehet. Ez utóbbi csapat egyelőre nem fedte fel tempóját, ezt valószínűleg leghamarabb csak a jövő heti teszten várhatjuk, amikor az RB13-ra további aerodinamikai fejlesztések érkeznek. Daniel Ricciardo mindenesetre magabiztos, és úgy véli, idén meg tudják verni a Mercedes.

Második tesztnap eredménye:

         Versenyző Csapat  Köridő            Hátrány    Kör 
1. Kimi Räikkönen Ferrari 1m20.960s - 108
2. Lewis Hamilton Mercedes 1m20.983s 0.023s 66
3. Max Verstappen Red Bull/Renault 1m22.200s 1.240s 89
4. Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1m22.204s 1.244s 118
5. Esteban Ocon Force India/Mercedes 1m22.509s 1.549s 86
6. Danyiil Kvjat Toro Rosso/Renault 1m22.956s 1.996s 68
7. Valtteri Bottas Mercedes 1m22.986s 2.026s 102
8. Jolyon Palmer Renault 1m24.139s 3.179s 53
9. Antonio Giovinazzi Sauber/Ferrari 1m24.617s 3.657s 67
10. Stoffel Vandoorne McLaren/Honda 1m25.600s 4.640s 40
11. Lance Stroll Williams/Mercedes 1m26.040s 5.080s 12


 

 

Szólj hozzá

barcelona ferrari f1 forma-1 formula-1 kollektív teszt kimi raikkonan