2017. már 24.

F1 Hamilton duplázott pénteken Melbourne-ben

írta: FormaNet
F1 Hamilton duplázott pénteken Melbourne-ben

A szezonnyitó pénteki napján mindkét edzésen Lewis Hamilton Mercedes volt a leggyorsabb. Délelőtt a Red Bull volt a második legjobb csapat, míg a második tréningen már a Ferrari vette át a helyét.

hamilton_melbourne.jpg

Az Ausztrál Nagydíj pénteki szabadedzéseivel megkezdődött a 2017-es formula-1-es szezon. Mindkét alkalommal Lewis Hamilton zárt a tabella élén a Pirelli ultralágy abroncsaival. A Mercedes már az első gyakorláson kipróbálta a legpuhább keverékeket, míg a Red Bull és a Ferrari reggel még csak a szuperlágyakon körözött. Az első edzésen Valtteri Bottas, Daniel Ricciardo és Max Verstappen triója végzett a brit bajnok mögött, míg a Ferrarik nem vitték túlzásba a munkát, illetve megelégedtek az ötödik-hatodik hellyel.

Délután már Sebastian Vettel zárkózott fel közvetlenül Hamilton mögé, megelőzve a mezőny két finn versenyzőjét, Bottast és Räikkönent. Hamilton mindkét edzésen bő fél másodperccel volt gyorsabb közvetlen üldözőitől. Ezúttal a Red Bull csapata szorult vissza a harmadik helyre, a Mercedes és a Ferrari mögé.

Az első szabadedzés néhány kisebb műszaki problémán kívül viszonylag csendesen zajlott, a folytatás viszont nem volt ennyire sima. Jolyon Palmer addigi legjobb idejét futotta, amikor Renault-ja az utolsó kanyarban megcsúszott, és gumifalnak csapódott. Palmernek nem ez volt a szerencsenapja, délelőtt ugyanis váltóproblémák miatt kellett a garázsban vesztegelnie, végül a pénteki napon összesen 10 körig jutott.

Verstappen a 12-es kanyarban szintén bemutatott egy kicsúszást friss ultralágy gumikon, de ő csak időt veszített, a Red Bullja egyben maradt. Később elmondta, alulkormányzottsággal küzdött, és egyelőre nem volt elájulva a kocsitól. 

Délelőtt Felipe Massa volt a legjobb a három top csapat mögött, míg délután Carlos Sainz Toro Rossója. A szörnyű téli tesztek után a McLaren pilótái meglepően sok időt töltöttek a pályán, és Fernando Alonso a második edzésen a 12. helyen zárt, igaz közel három másodperces hátrányban a legjobb köridőhöz képest. A spanyol klasszis azért kicsit meglepődött, hogy ilyen pozitív napot zárt a barcelonai drámák után, és elismerte, hogy ez jó nap most tulajdonképpen a semmiből jött. Továbbá elmondta, több aerodinamikai fejlesztést is hoztak Melbourne-be, és természetesen dolgoznak a motor megbízhatóságán is. 

A nap legjobbja, Hamilton később rendkívül elégedetten nyilatkozott autójáról, és elmondta, szinte teljesen tökéletes programot futottak. Bár volt néhány kérdés a második kollektív teszthét után, ami miatt volt benne egy kis bizonytalanság, de a mai nap megnyugtató volt számára. Úgy véli, jelenleg pont úgy áll a csapat és az autó, ahogyan kell. Mind a rövid-, mind pedig a hosszú etapokon nagyon biztató a kocsi viselkedése, sőt még az abroncsokkal is meg volt elégedve.

A Ferrari pilótái egyelőre nem ilyen lelkesek, bár mindketten hangsúlyozták, még nem sokat számítanak a mostani köridők. Délelőtt a maranellóiaknál is voltak problémák, amik miatt kevesebb időt töltöttek a pályán, így leginkább ezt sajnálták. Összességében Vettel szerint van még hová fejlődni, és ma este lesz munkájuk bőven.

Hasonlóan értékeltek a Red Bull versenyzői is. Ricciardo szerint a mostani csomagjuk még nem teljesen állt össze, de ez még változhat holnapra. 

Első szabadedzés végeredménye:

 

Versenyző

Csapat 

Köridő

Hátrány 

Kör 

1

Lewis Hamilton

 

Mercedes

1m24.220s

-

22

2

Valtteri Bottas

 

Mercedes

1m24.803s

0.583s

25

3

Daniel Ricciardo

 

Red Bull/Renault

1m24.886s

0.666s

19

4

Max Verstappen

 

Red Bull/Renault

1m25.246s

1.026s

19

5

Kimi Raikkonen

 

Ferrari

1m25.372s

1.152s

16

6

Sebastian Vettel

 

Ferrari

1m25.464s

1.244s

10

7

Felipe Massa

 

Williams/Mercedes

1m26.142s

1.922s

28

8

Romain Grosjean

 

Haas/Ferrari

1m26.168s

1.948s

20

9

Nico Hulkenberg

 

Renault

1m26.183s

1.963s

15

10

Sergio Perez

 

Force India/Mercedes

1m26.276s

2.056s

29

11

Carlos Sainz

 

Toro Rosso/Renault

1m26.450s

2.230s

24

12

Danyiil Kvjat

 

Toro Rosso/Renault

1m26.514s

2.294s

25

13

Lance Stroll

 

Williams/Mercedes

1m26.734s

2.514s

29

14

Fernando Alonso

 

McLaren/Honda

1m27.116s

2.896s

18

15

Marcus Ericsson

 

Sauber/Ferrari

1m27.348s

3.128s

30

16

Esteban Ocon

 

Force India/Mercedes

1m27.656s

3.436s

23

17

Kevin Magnussen

 

Haas/Ferrari

1m27.667s

3.447s

20

18

Pascal Wehrlein

 

Sauber/Ferrari

1m28.539s

4.319s

22

19

Jolyon Palmer

 

Renault

1m28.585s

4.365s

6

20

Stoffel Vandoorne

 

McLaren/Honda

1m28.695s

4.475s

14

 

Második szabadedzés végeredménye: 

Versenyző 

Csapat

Köridő

Hátrány

Kör

1

Lewis Hamilton

 

Mercedes

1m23.620s

-

34

2

Sebastian Vettel

 

Ferrari

1m24.167s

0.547s

35

3

Valtteri Bottas

 

Mercedes

1m24.176s

0.556s

34

4

Kimi Raikkonen

 

Ferrari

1m24.525s

0.905s

30

5

Daniel Ricciardo

 

Red Bull/Renault

1m24.650s

1.030s

27

6

Max Verstappen

 

Red Bull/Renault

1m25.013s

1.393s

8

7

Carlos Sainz

 

Toro Rosso/Renault

1m25.084s

1.464s

34

8

Romain Grosjean

 

Haas/Ferrari

1m25.436s

1.816s

29

9

Nico Hulkenberg

 

Renault

1m25.478s

1.858s

36

10

Danyiil Kvjat

 

Toro Rosso/Renault

1m25.493s

1.873s

39

11

Sergio Perez

 

Force India/Mercedes

1m25.591s

1.971s

35

12

Fernando Alonso

 

McLaren/Honda

1m26.000s

2.380s

19

13

Esteban Ocon

 

Force India/Mercedes

1m26.145s

2.525s

37

14

Felipe Massa

 

Williams/Mercedes

1m26.331s

2.711s

6

15

Marcus Ericsson

 

Sauber/Ferrari

1m26.498s

2.878s

29

16

Lance Stroll

 

Williams/Mercedes

1m26.525s

2.905s

27

17

Stoffel Vandoorne

 

McLaren/Honda

1m26.608s

2.988s

33

18

Pascal Wehrlein

 

Sauber/Ferrari

1m26.919s

3.299s

30

19

Kevin Magnussen

 

Haas/Ferrari

1m27.279s

3.659s

8

20

Jolyon Palmer

 

Renault

1m27.549s

3.929s

4

 

Szólj hozzá

mercedes f1 forma-1 lewis hamilton szabadedzés melbourne formula-1 ausztrál nagydíj