2017. ápr 12.

F1 Alonso Indy 500-on indul a Monacói Nagydíj helyett

írta: FormaNet
F1 Alonso Indy 500-on indul a Monacói Nagydíj helyett

Szerdán délelőtt Fernando Alonso bejelentette, idén kihagyja a Monacói Nagydíjat, helyette indul az  Indianapolisi 500 mérföldes versenyen.  A spanyol klasszis a McLaren támogatásával az Andretti Autosport színeiben teszi próbára magát az IndyCarban.

alonso_1.JPG

A Formula-1 legpatinásabb versenyét, a Monacói Nagydíjat hagyja ki idén Fernando Alonso, ám csak azért, hogy egy legalább ennyire legendás versenyen, az Indy 500-on rajthoz álljon. Az elmúlt hetekben titkos tárgyalások zajlottak a Honda, a McLaren és Alonso között, végül a megállapodás megszületett, és a spanyol az egykori mclarenes versenyző, Michael Andretti csapatával vág neki az új kalandnak, Honda motorral és a McLaren támogatásával.

„Mérhetetlenül izgatott vagyok, hogy az Indy 500-on versenyezhetek a McLaren, a Honda és az Andretti Autosport képviseletében. Az Indy 500 az egyik leghíresebb verseny az autósport világában, csak a Le Mans-i 24 órás és a Monacói Nagydíj vetekedhet vele. Természetesen sajnálom, hogy az idén nem leszek ott Monacóban, de ez lesz az egyetlen 2017-es nagydíj, amiről hiányozni fogok, és június elején, a Kanadai Nagydíjon már visszaülök a McLaren-Honda MCL32 pilótafülkéjébe”- mondta a 35 esztendős világbajnok, akinek ugyan még nincs tapasztalata az oválpályás versenyzésben, de biztos benne, hogy gyorsan felveszi majd a ritmust.

Alonso egyik álma, hogy mindhárom legendás versenyen győzelmet szerezzen. Az autósport történelmében ezt eddig csak a kétszeres F1-es világbajnoknak, Graham Hillnek sikerült elérnie. Hill nem kevesebb, mint öt alkalommal nyert Monacói Nagydíjat, illetve 1966-ban Indianapolisban, 1972-ben pedig Le Mans-ban győzedelmeskedett.

A McLaren ügyvezető igazgatója, Zak Brown már azt is elárulta, hogy Alonso autójának papaya-narancssárga színe lesz – éppen olyan, mint amivel Johnny Rutherford 1974-ben és 1976-ban megnyerte az Indy 500-at a McLarennek.

Az IndyCar vezérigazgatója, Mark Miles nagy örömmel fogadta a hírt: „Az egész IndyCar közösség - a versenytársak, a rajongók, a média, szóval mindenki – örül, és izgatottan várjuk, hogy egy olyan kiváló versenyző debütáljon ebben a sorozatban, mint Fernando Alonso. Még jobb, hogy az év legnagyobb versenyén debütál, a világhírű Indy 500-on. És melyik autót fogja vezetni Fernando idén? Egy Honda motoros Andretti Autosport autót. Ugyanazt a csomagot, ami a tavalyi versenyt megnyerte. Lehetséges, hogy a történelem ismétli önmagát? Furcsább dolgok is történtek már. De függetlenül attól, hogy Fernando nyer idén vagy sem, nagyon izgatott vagyok, hogy a McLaren visszatér Indianapolisba.”

A wokingiak egyelőre még nem jelentették be, ki indul Alonso helyett Monacóban.

Szólj hozzá

f1 forma-1 mclaren alonso formula-1 indy500