2017. ápr 13.

F1 Hamilton szívesen viszontlátná Buttont Monacóban

írta: FormaNet
F1 Hamilton szívesen viszontlátná Buttont Monacóban

Miután Fernando Alonso az Indy 500 miatt kihagyja a Monacói Nagydíjat, kérdés, hogy a McLaren kit ültet be a helyére. Mivel Jenson Button még mindig szerződésben áll a csapattal, így kézenfekvő lenne, ha a tapasztalt brit bajnok egy verseny erejéig visszatérne. Ennek bizonyára sokan örülnének, többek között egykori csapattársa, Lewis Hamilton is azt reméli, Button helyettesíti majd Alonsót.

c7ba2859df39534dcb306f455ce8ddc7.jpg

A Formula-1-es versenynaptár legpatinásabb nagydíját, a monacói versenyhétvégét hagyja ki idén Fernando Alonso, ugyanis elindul a legendás indianapolisi 500 mérföldes versenyen. Addig már túl sok idő nincs, vagyis a McLarennek a napokban döntenie kell, kit ültet be addig Alonso helyére. Sokan már a tavalyi szezon végén visszavonuló Jenson Button visszatéréséről beszélnek, hiszen hatalmas tapasztalata miatt vele nem nagyon lehet mellélőni. Lewis Hamilton mindenesetre nagyon szeretné Buttont újra a pályán látni.

„Remélem, Jenson visszatér. Nagyon jó lenne a sport szempontjából. Még mindig úgy gondolom, hogy ő az egyik legjobb versenyző, és nagyon tapasztalt”- nyilatkozta Hamilton, aki 2010 és 2012 között versenyzett együtt Butonnal a McLarennél.

Ami Alonso „kalandját” illeti, a Mercedes brit bajnoka abszolút támogatja ezt az elképzelést, és úgy véli, több sorozatban is ki kellene magukat próbálniuk az F1-es pilótáknak, bár hozzátette, hogy ő nem hagyna ki egy nagydíjat sem.

„Először is remek dolog, hogy ha egy versenyző képes rá, akkor lehetősége adódhat arra, hogy ne csak egy sorozatban szerepeljen. Volt idő, amikor a pilóták több sorozatban is rajthoz álltak, szóval ez egy jó dolog. Én nem szeretnék egy futamot sem kihagyni az F1-ben, ott kell lennem minden versenyen. De szeretném a MotoGP-t kipróbálni, egyszer jó lenne vezetni egy olyan motort, vagy például elindulni egy NASCAR futamon, mondjuk a Daytona 500-on.”

Hamilton persze nagyon kíváncsi arra, hogyan boldogul majd spanyol versenytára egy teljesen új közegben, de szerinte biztosan feltalálja magát.

„Ez több tekintetben is egy teljesen másfajta versenyzés. A beállítások, a pálya, a gumik használata, szóval biztosan sok mindent kell megtanulni, ráadásul rövid idő alatt. De Fernando a világ egyik legjobb versenyzője. Ő lesz ott a legjobb versenyző, viszont nem neki lesz a legtöbb tapasztalata, így érdekes lesz látni, hogyan birkózik majd meg a feladattal tapasztalat nélkül.”

Szólj hozzá

f1 forma-1 lewis hamilton jenson button monacói nagydíj formula-1