2011. ápr 19.

Jó irányba halad-e a Ferrari a fejlesztésekkel?

írta: FormaNet
Jó irányba halad-e a Ferrari a fejlesztésekkel?

2009-ben nem kevesebb, mint hat futamnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a Ferrariban ülő Kimi Räikkönen végre belekortyolhasson a harmadik helyért járó pezsgőjébe, és jelenleg úgy tűnik, hogy a legendás alakulatnál megismétlődhet ez a kínkeserves korszak. A Ferrari számára nem indult túl bíztatóan a szezon, és a harmadik futam után már a kincstári optimizmus is halkulóban van, mind a csapat, mind a pilóták felől. A jelek szerint a téli tesztek eredményei, és a szélcsatornás vizsgálatok igen csak megvezették az olaszokat.

 
A Kínai Nagydíjon a brazil Felipe Massa úgy tűnt, végre régi formáját mutatja, és ezt igazolja, hogy ismét sikerült csapattársa, Fernando Alonso előtt végeznie. A rivális csapatok pilótái azonban igen határozottan jelezték, hogy a legendás alakulat egyelőre a dobogó közelébe sem tud férkőzni. Ráadásul már nem csak a Red Bullal és a McLarennel kell megküzdeniük, miután Nico Rosberg versenyzése egyértelművé tette, hogy a Mercedes is komolyan gondolja, hogy a fejlesztéseit előbb vagy utóbb siker koronázza.
 
A Ferrari három nagydíjat követően értetlenül áll az eredménytelenséggel szemben, és bár az elnök, Luca di Montezemolo többször is hangoztatta, hogy a legendás csapat ereje mindig is a motorokban rejlett, lassan rá kell ébredniük, hogy az erős motor csak egy lehetőség a jó szereplésre, de önmagában mit sem ér, ha nem egészül ki megfelelő aerodinamikai támogatással, és - a Pirelli gumiknak köszönhetően - egy jól megválasztott taktikával.
 
 
„Ilyen dolgok nem fordulhatnak elő, nem lehetségesek a mi csapatunk szintjén. Nagyon kényes pillanatokat élünk át. Én azt várom a mérnökeinktől, hogy meghatározzák, hogyan tovább, és hogy rövid időn belül cselekedjenek, az autó teljesítményének és kapacitásának javítása érdekében. Arra a szintre kell vinni az autót, amit mi és a szurkolók is elvárnak” – nyilatkozta Montezemolo a Kínai Nagydíjat követően.
 
Afelől nem lehet kétség, hogy jelenleg is gőzerővel folynak a vizsgálatok, és a fejlesztések az olasz istálló boszorkánykonyháján. Ezek hatékonyságáról majd az európai futamokon, talán már Törökországban képet kaphatunk. Az egyik ilyen fejlesztés a Red Bull - a többi csapat által csak flexibilisnek nevezett – első szárnyainak "Ferrari módra" történő kialakítása. Ez az irány azonban felvet egy komoly kérdést. Vajon egy koncepciójában és szellemiségében is egészen más típusú autónál milyen hatékonysága lehet ennek az egyébkén a Red Bullnál rendkívül hatékonyan működő, ám az energia italosok áltan nem flexibilisként aposztrofált aerodinamikai elemnek?
 
Még a Maláj Nagydíj hétvégéjén Christian Horner az újságírók előtt elárulta, hogy a lényeg az autó felépítésében van. Elsősorban az autó fenékmagassága, és az orrkúp szöge más, nagyobb, mint a riválisok versenygépeié. Ross Brawn véleménye egyértelműen az volt, hogy a Red Bull fejlesztése teljesen legális, és megértette a kialakítás lényegét. A maranellóiak azonban már a hét végén bejelentették, hogy nagy erőkkel kezdetek hozzá az új első szárnyak vizsgálatához és fejlesztéséhez, a fő kérdés azonban az, hogy mennyire lehet hatékony az új megoldás egy alapvetően konzervatív autón, a Red Bull innovatív versenyautójához képest.
 
„Ez a bajnokság nem úgy indult, ahogy az reméltük. Az autónk teljesítményén javítanunk kell, elsősorban az időmérő tekintetében. Kemény munka vár ránk a elkövetkező hetekben, elsősorban az aerodinamika terén. Tudjuk, hogy az összes problémánk nem oldódik meg varázsütésre, főleg, hogy a riválisaink sem pihennek, de komoly lépéseket teszünk a helyes irányba, már a következő versenyig is” – nyilatkozta a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali, aki nemrégiben még azon a véleményen volt, hogy az idei szezonban az időmérő eredményének nem lesz akkora jelentősége, mint akár az előző években.
 
Az eddig (a Ferrari szintjéhez mérten) nem túl eredményes csapatfőnök a keréktaktika kérdéseivel egyelőre felületesen foglalkozott, és véleményes szerint ne volt jelentősége a két kerékcserés stratégiának. Mások (pl. Lewis Hamilton) szerint azonban a Kínai Nagydíj egyértelműen igazolta ennek jelentőségét, többek között azzal, hogy a McLaren jobb stratégiája a Red Bull, és Sebastian Vettel győzelmébe került.
 
Fernando Alonso sem hagyta szó nélkül az elmúlt napok eseményeit, bár a kétszeres spanyol világbajnok továbbra is optimista a jövőt illetően.
 
 
„Ki tudjuk majd javítani az első részt, hogy ismét elől legyünk. A McLarennek és a Mercedesnek sikerült, nincs okom kételkedni abban, hogy nekünk ne sikerülne. Egyértelmű, hogy jelen pillanatban az aerodinamika a mi Achilles sarkunk, ezért leginkább ezen kell dolgoznunk. Pár napja Malajziában bíztató jeleket láthattunk, de most nem ez volt a helyzet. A kocsi semmit sem változott, míg a többiek fejlődtek” – nyilatkozta Fernando Alonso.
 
Maranellóban tehát gőzerővel folyik a munka, de a nyilatkozatokból úgy tűnik, sok mindent az alapoktól kezdenek, és ez valljuk be, rejt némi kockázatot magában. Hogy sikerül-e túllépni a legendás alakulatnak a kezdeti nehézségeken, hogy jó irányban indulnak-e tovább a fejlesztések tekintetében, azt talán már Törökországban megtapasztalhatjuk. Egy valami azonban biztos:  az újítások tekintetében mindenképpen nagyobb lépésben kell haladniuk riválisaiknál, mert ha ez nem sikerül, akkor csak szinten tarthatják az eddigi nem túl fényes eredményeket.
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória        
Szólj hozzá

ferrari f1 forma1 fernando alonso formula1 montezemolo maranello domenicali első szárny f1 fejlesztések