2011. júl 01.

Whitmarsh: Amerikának nincs szüksége ránk, nekünk kell meghódítani

írta: FormaNet
Whitmarsh: Amerikának nincs szüksége ránk, nekünk kell meghódítani

A száguldó cirkusz még vissza sem tért Amerikába, egyes sportvezetők máris annak lehetőségét keresik, hogy a világ leggazdagabb országában hogyan lenne lehetséges két futamot is rendezni. Tegnap a csapatok érdekvédelmi szövetsége, a FOTA rajongói fórumot tartott a McLaren technológiai főhadiszállásán, ahol sok érdekes dolog elhangzott arról, az istállók hogyan képzelik el a Formula-1 jövőjét.

A beszélgetésen a FOTA elnöke, a McLaren csapatfőnöke Martin Whitmarsh többek között kijelentette, a király-kategóriának vissza kell hódítani az Egyesült Államokat, hiszen nem Amerikának van igazán szüksége az F1-re, hanem leginkább a száguldó cirkusznak Amerikára.
Whitmarsh szerint a világ leggazdagabb országában 300 millió potenciális rajongó él, ezért keményen kell dolgozni, hogy visszaszerezzék az érdeklődést a sport iránt. A brit szakember egyenesen úgy fogalmazott, hogy a legjobb az lenne, ha rövidesen két futamnak is otthont adna az ország.
 
„Amerikának nincs szüksége ránk, ezért nekünk kell meghódítani az országot. A múltban ennek nem tettünk eleget. Azt hiszem akár két futamot is rendezhetnénk ott évente. Megfelelő marketing programra lenne szükség, ami újból felkeltheti az érdeklődést a sport iránt.”
 
Whitmarsh elismerően nyilatkozott a texasi pálya építéséről, ahol a jövő évtől ismét Amerikai Nagydíjat rendeznek, de hozzá tette, nem lenne baj, ha mind a keleti, mind a nyugati parton futamot rendeznének a hatalmas országban, ahogy az a múltban is volt.
 
„Texasban a reményeink szerint sikeres versenyeket rendeznek majd, de jó lenne mind a keleti, mind pedig a nyugati oldalon futamokat rendezni, ez lenne számunkra a természetes. Ez egy nagy lehetőség lenne számunkra. Úgy vélem valóban jó lenne a két verseny évente, mert Amerika egy nagyon fontos piac. Long Beach, vagy New York lehetnének azok a helyek, ahol érdekes lehetne Formula-1-es futamot rendezni.”
 
A fórumon, ahol részt vett a Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn, Graeme Lowdon, a Marussia Virgin sportigazgatója, és Bob Fernley a Force India csapatfőnök helyettese, számtalan, a száguldó cirkusz jövőjét érintő kérdésről is szó volt, az új motorszabálytól egészen a FOTA jövőbeli érdekvédelmi elképzelésekig.    

 

Szöveg: FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá a fórumon  

Szólj hozzá

f1 forma1 formula1 fota martin whitmarsh amerikai nagydíj