2013. máj 30.

F1 Nyerni bármi áron, avagy a Formula-1 fenntarthatósága

írta: FormaNet
F1 Nyerni bármi áron, avagy a Formula-1 fenntarthatósága

A közép és kiscsapatok jelenléte az F1-ben ugyanannyira fontos, mint a Ferrari vagy a McLaren részvétele, és ha ezt a sport irányítói nem veszik figyelembe, úgy hamar néhány autó körözgetésévé válhat a cirkusz. Ehhez pedig sürgős változások szükségesek. Így gondolják ezt sokan, többek között a Force India csapatfőnöke, Vijay Mallya is.

Monaco.jpg

A Formula-1 legnagyobb kihívása mindig is a világbajnoki cím megszerzése volt - és lesz is - mind az egyéni versengésben, 1958-tól pedig a csapatok közötti rivalizálásban is. Ám a világ legdrágább sportja folyamatosan egy másik, hasonló mértékű kihívással is szembesül, ez pedig a fenntarthatóság, a száguldó cirkusz jövője. A Formula-1 izgalmainak jelentős részét természetesen az élen harcoló pilóták jelentik a rajongóknak, ám nem mindegy, hogy valaki 8-10 fős mezőnyben szerez futamgyőzelmet vagy világbajnoki címet, vagy olyan környezetben, ahol a rajtrácsra 20, vagy annál is több autó sorakozik fel.

A már annyiszor emlegetett globális gazdasági válság hatása mára az F1 csapatainak jelentős részét komoly pénzügyi megfontolásokra kényszeríti, melynek többek között egyértelmű jele, az egyre több fizetős pilóta. Ez ugyan nem új jelenség a sportban, ám az arány jelenleg egyre nyomasztóbb. Az eddigi támogatók, szponzorok nagyon meggondolják, mire adnak pénzt, hiszen nem tudható, meddig tart a jelenlegi válság, így a tartalékképzés fontosabb lehet, mint egy imázs építés a száguldó hirdetőoszlopokon.

Sokan még ma is úgy gondolják, hogy a Formula-1-nek nem a takarékosságról kell szólnia, hanem a csúcstechnológiák alkalmazásáról, és ha valakinek erre nincs pénze, annak nincs keresnivalója a király-kategóriában. Ez azonban kissé szűk látásmód, mert az autósportok csúcsa nem redukálódhat 3-4, most még elegendő pénzügyi háttérrel rendelkező cég, és az általuk fizetett istálló versengésére.

Az előző FIA elnök, Max Mosley által szorgalmazott költségcsökkentés bár túlzó volt, ám mégis a sport fenntarthatóságának irányába ment, hiszen a Red Bullon, a Ferrarin, a Mercedesen és a McLarenen kívül a többi közép, és kiscsapatra is nagy szükség van ahhoz, hogy nézők millióit vonzza a tv elé, vagy éppen csalja ki a pályákra. Mert nézők nélkül nincs show.

Replay napszemüveg

2013-ra oda jutott a széria, hogy a négy nagy csapaton kívül az összes istálló komoly anyagi gondokkal küzd. Ma még ugyan előteremtik a működéshez, fejlesztésekhez szükséges anyagi és egyéb forrásokat, ám nagy kérdés, hogy ezt meddig sikerül fenntartani. Ebben a veszélyes időszakban újabb terhet jelent a jövőre bevezetésre kerülő új motorok eddigieknél jóval magasabb ára, mely magában hordozza az évek óta tartó fejlesztési költségeket is.

Az utóbbi években egyre több a figyelmeztető jel, amit semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagyni. Az egyik legendás csapat, a Williams évek óta küzd anyagi problémákkal, szponzorai jelentős részét elveszítette, és ha a csapat múltjára tekintettel Bernie Ecclestone nem segítené a grove-i alakulatot a Concorde Egyezményben biztosított prémiumokkal, illetve ha a venezuelai olajóriás, a PDVSA nem támogatná Pastor Maldonado F1-es karrierjét, ki tudja, hol tartana az istálló. A HRT-re sokan rálegyintettek már akkor is, amikor a szériában versenyzett, ám az anyagi problémák miatt történő kivonulásuk jelzi, hogy a rajtrács vége idén is az életben maradásért küzd. A tavalyi évben komoly eredményeket felmutató, és idén is remekül kezdő Lotus, 2012-ben az F1 történelmének egyik legnagyobb veszteségét könyvelte el, és bár a Gerard Lopez vezette Genii Capital komoly anyagi hátteret jelent az istálló számára, nem szabad megfeledkezni arról, hogy egy befektető cég az anyagi haszonért tevékenykedik, így a részvényesek torkán hosszú távon nehéz lesz lenyomni a veszteségeket. A Lotus tulajdonosai nem véletlenül keresnek befektetőket a csapathoz, ami már jelentősen túlmutat a szponzori együttműködésen.

A Caterham és a Marussia idei harca nem feltétlenül csak az önfeledt és természetesen eredményorientált versenyzésről szól, bár az eredmények a két alakulat jövője szempontjából nagyon is lényegesek. A tét az életben maradás.

Még egy olyan, rendkívül komoly háttérrel rendelkező istálló, mint a Mercedes is jelentős gazdasági megfontolásokra kényszerült az elmúlt években, hiszen a részvényesek egy része már két éve is annak a véleményének adott hangot, hogy az istállóra fordított összeg, csak ablakon kidobott pénz, ráadásul az addigi eredmények inkább rontják, mintsem emelik a márka ázsióját. Az istálló most még az előremenekülést választotta, ám ha az eredmények az elkövetkező években is elmaradnak, úgy Concorde Egyezmény ide, megállapodás oda, egyáltalán nem biztos, hogy 2020-ban még a szériában lesznek az ezüst nyilak.  

Saubernél egyelőre nem jelentkeznek komoly anyagi problémák, ám a csapatfőnök, Monisha Kaltenborn több nyilatkozatában is jelezte, az új motorformula jelentősen felborítja a csapat költségvetését, sőt idővel finanszírozhatatlanná válhat az istálló működése.

Fontos, sőt kihagyhatatlan megemlíteni a Formula-1 első, és egyetlen indiai alakulatát, a Force Indiát. Az istálló anyagi helyzete egyelőre nem mutat különösebb problémát, ám figyelemreméltó, az alapító csapatfőnök, mára már társtulajdonos Vijay Mallya üzleti mélyrepülése, hatalmasra duzzadt adóssága, mely minden bizonnyal már rövidtávon is kihathat a csapat finanszírozására. (Erről itt, és itt olvashattok)

000 facebook_banner.jpg

Az indiai üzletember egyértelműen a költségek csökkentésében látja az F1 jövőjét, és úgy gondolja, ezt azoknak a szervezeteknek kell kikényszeríteni, akik befolyással bírnak a sportra.

„Az FIA-nak és a FOTA-nak egy kézbe tartva, közös erővel kell elhatároznia a Formula-1-ben a költségcsökkentést. Ám ahelyett, hogy csökkennének a költségek, egy-két csapat úgy döntött, hogy fontosabb győzni bármi áron is, mint a sport fenntarthatósága, így a források korlátozását nem hajtják végre, sőt ellenkezőleg, egyre nőnek a költségek.”

Mallya fontosnak tartja az érintettek közötti mielőbbi párbeszédet és találkozókat, mert úgy véli, amennyiben ez az állapot nem változik, rövidesen csak egy maroknyi alakulat marad, aki megengedheti magának, hogy a száguldó cirkuszban versenyezzen.

„Azt gondolom, mind a kereskedelmi jogok tulajdonosa, mind az FIA, mind pedig a csapatok és minden érintett számára nélkülözhetetlen, hogy asztalhoz üljünk, és találjunk egy életképes megoldást. Ha ez így megy tovább, három-négy csapat csapatonként három autóval fog körözgetni. Szerintem a Formula-1-nek szüksége van a kisebb, független csapatokra, ezért az egyéni érdekek mellett mindenkinek figyelembe kell vennie a közös érdeket – vélekedett a Force India csapatfőnöke.

FormaNet, Varga Viktória  

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma1 motorsport autosport költségcsökkentés formula-1 f1 pénzügyek