2016. júl 31.

F1 Így látta a FormaNet - Német Nagydíj szombat - fotógalériával

írta: FormaNet
F1 Így látta a FormaNet - Német Nagydíj szombat - fotógalériával

A szombati kvalifikáción Nico Rosberg műszaki gondok ellenére is megszerezte idei ötödik rajtelsőségét. A német pilótának első Q3-as gyorskörét meg kellett szakítania egy elektronikai probléma miatt, azaz egyetlen egy lehetősége maradt a hajrában.

nico_rosberg_nemet_nagydij.jpg

A múlt heti Magyar Nagydíj rajtrácsához hasonlóan, Rosberg mögött csapattársa, Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, míg a második sor ismét a két Red Bullé lett, Daniel Ricciardo és Max Verstappen sorrendben. A Ferrari nem tudta felvenni a versenyt két ellenfelével, illetve a hazai közönség nagy kedvence, Sebastian Vettel egész idő alatt küszködött, és végül egy hatodik helyet tudott összevarázsolni, Kimi Räikkönen mögött. Vettel a leintés után nem titkolta, nem érezte magát komfortosan a kocsiba. Kiminek nem volt különösebb problémája autójával, ő úgy véli, egyszerűen ennyi volt  a Ferrariban.  A három élcsapat mögött a Force Indiák és a Williamsek csatázhatnak majd a középmezőnyben.

Fotógaléria 

13866831_1353599651336739_385763153_n.jpg

Ha már Magyar Nagydíj – aki volt kint múlt héten a mogyoródi létesítményben, az össze tudja hasonlítani az otthoni árakkal azt, amit a Hockenheimringen tapasztaltunk. A vendéglátós szekciók és környékük egyébként kulturáltabb volt mint itthon, és a sorok ellenére gyorsan hozzájutottunk mindenhez. Szemét nem volt a környéken – még cigi csikket is elvétve láttunk eldobva - valamiért mindenki használja az erre kihelyezett tárolókat. Nem mellesleg a sörös dobozok és a 0.5-ös üdítős palackok visszaválthatók, és az emberek vissza is váltják. 

Üdítők, ásványvíz 0.5l – 3.60 euro

Red Bull – 2.75 euro

Sör – 4 euro

Hotdog, hamburger, kolbászok – 3.5 – 4.5 euro

Sült krumpli – 2.7 euro

Schnitzel – 4.9 euro

Perec (mérettől függően) – 1-3 euro

Crepes (francia palacsinta, extráktól függően) – 2.5 – 4.5 euro

cats.jpg

 

Pénteken így láttuk:

FormaNet, Varga Viktória

Fotó: FormaNet

 

Szólj hozzá

f1 forma-1 hockenheim németgp hockenheimring német nagydíj formula-1