2014. aug 10.

F1 A kezdetek - Daniel Ricciardóval

írta: FormaNet
F1 A kezdetek - Daniel Ricciardóval

A Red Bull Racing ausztrál pilótája, Daniel Ricciardo eddig talán az idei év legnagyobb meglepetése. A 25 esztendős versenyző már túl van első királykategóriás győzelmén, a széria hivatalos oldalának legújabb sorozatában pedig további „legelső” alkalmakra tekint vissza - többek között az első komolyabb balesetére, az első trófeára, vagy éppen az első romantikus csókra…

ricciardo hungaroring.JPG

 

Ki volt az első hősöd gyermekkorodban?

Daniel Ricciardo: Ayrton Senna.

Melyik volt az a nagydíj amin először ott voltál és emlékszel is rá?

DR: 1993, Adelaide. Négyévesen ott voltam.

Hány évesen döntöttél úgy, hogy F1-es pilóta akarsz lenni?

DR: Miután élőben láttam a ’93-as Adelaide-i versenyt, onnantól kezdve nagyon sokat álmodoztam róla. Aztán amikor már hittem, hogy meg is történhet, vagy tudtam, hogy ezt akarom csinálni, az nagyjából 16 éves koromban volt, szóval nem kellett rá sokat várni.

Mikor volt az első nagy baleseted egy versenyautóval?

DR: Valószínűleg 2010-ben, Silverstone-ban, a World Series by Renault-ban. Ez volt az első alkalom, hogy a levegőbe emelkedtem egy versenyautóval - beleértve a gokartot is -, úgyhogy egy új élmény volt.

Milyen színű volt az első sisakod?

DR: A gokartos időkben olyan volt a sisakom, mint egy motoros bukósisak. Talán volt benne egy kis rózsaszín és kék is – azt hiszem rózsaszín, kék és fehér színű… elég vagány volt!

Mikor nyerted meg első trófeádat, és hogyan nézett ki?

DR: Tulajdonképpen az első gokartversenyemen. Egy igazi meglepetés trófea volt, mivel akkor én voltam a legjobb a „P” kategóriában, ami azt jelentette, hogy a legjobb újonc. Talán négy versenyt kellett teljesíteni ebben a kategóriában. Igazából a verseny után haza mentem, és ott hagytam a pályán, de édesapám néhány barátjával még ott maradt, és amikor egy-két óra múlva hazaért, ahogy bejött az ajtón már szólított is. Azt hittem baj van, de aztán elővette a trófeát, én pedig meglepődtem. Szóval az első versenyemen kaptam – régi szép idők. Meglehet, hogy akkor én voltam az egyetlen „P” kategóriás, és ezért kaptam.

Milyen autót vezettél először?

DR: Egy régi Mini Cooper S volt, azt hiszem, 1970-es vagy '71-es. Ezen tanultam meg vezetni.

Hol volt az első ház, amiben éltél?

DR: Balcattában.

Ideges voltál első nap az iskolában?

DR: Nem tudom, még túl fiatal voltam ahhoz, hogy emlékezzek. Valószínűleg csak izgatott voltam, hogy milyenek lesznek az új iskolatársak. Szerettem a társaságot, a barátokat, szóval valószínűleg izgatott voltam.

Mi volt az első étel, amit főztél?

DR: A saláta nem számít? Akkor nyilván tészta volt.

Mi volt az első dolgod ma reggel?

DR: Megnéztem a telefonomat, a Twittert, majd az e-mailjeimet…

Mi volt az első dolgod, amikor legelőször ülést kaptál az F1-ben?

DR: Az első az volt, hogy elmondtam a szüleimnek.

Mi volt az első lemez amit vásároltál?

DR: Talán valami nagyon pop, szóval inkább mondjuk úgy, hogy semmi. A legutolsó amit vásároltam, a The Amity Affliction új albuma volt.

Mit sportoltál először gyermekkorodban? 

DR: Ausztrál focit.

Mikor volt az első romantikus csókod?

DR: Attól függ, mit nevezünk romantikusnak. Az első csókom az iskola egyik épülete mögött volt, talán hatodikban – nem tudom mennyire volt romantikus, de úgy 10-11 éves lehettem.

Mikor kértek tőled először autogramot?

DR: 2005-ben, amikor Melbourne-ben megnyertem egy gokartversenyt, és osztogattam néhány aláírást. Akkor csak egy „D” betűt írtam, majd szépen folyóírással a „Ricciardót”. Nem volt túl szép, így rájöttem, hogy alkotnom kell valamilyen aláírást.

Mikor ízlelted meg először a pezsgőt?

DR: Nagyon valószínű, hogy a gokartos időkben, 2002-ben vagy 2003-ban.

Melyiket kívánod meg először - a gyümölcsöt vagy egy szelet csokit?

DR: Ez könnyű kérdés. Ha a diétát figyelmen kívül hagyjuk, akkor csokoládét, a hét minden egyes napján!

Mi volt az első szavad kisgyerekként?

DR: Valószínűleg az „Apa” vagy az „Anya”. Vagy talán az, hogy „beteg vagyok, és F1-es pilóta leszek” (Nevet)

000 facebook_banner.jpg

A kezdetek - Kevin Magnussen

A kezdetek - Max Chilton

A kezdetek - Adrian Sutil

A kezdetek - Pastor Maldonado

A kezdetek - Felipe Massa

A kezdetek - Sebastian Vettel

A kezdetek - Romain Grosjean

A kezdetek - Nico Rosberg

A kezdetek - Kobajasi Kamui

 

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

forma-1 kezdetek daniel ricciardo Formula-1