2014. sze 14.

F1 A kezdetek - Sergio Pérezzel

írta: FormaNet
F1 A kezdetek - Sergio Pérezzel

A 24 esztendős Sergio Pérez negyedik F1-es szezonját teljesíti, és eddig három csapatnál is bizonyíthatta tehetségét. A legsikeresebb 2012-ben a Sauberrel volt, de jelenlegi alakulatának, a Force Indiának is begyűjtött már egy dobogós helyezést az idei Bahreini Nagydíjon. Pérez a széria hivatalos oldalának legújabb sorozatában most életének néhány „legelső” momentumára tekint vissza - többek között az első komolyabb balesetére, az első trófeára, vagy éppen az első romantikus csókra…

sergio pérez_1.JPG

 

Ki volt az első hősöd gyermekkorodban?

Sergio Pérez: Ayrton Senna. Igazán csodáltam, hogy mire képes. Még túl fiatal voltam ahhoz, hogy láthassam őt versenyezni, de amikor idősebb lettem, megnéztem az összes felvételt róla, így ezeken keresztül láthattam és tanulhattam tőle.

Melyik volt az a nagydíj amit először láttál és emlékszel is rá?

SP: Igazából az 1994-es San Marinói Nagydíj Imolában. Édesapámmal néztem otthon, és bár kicsivel több mint négy évesen még nem teljesen értettem, hogy mi történik, de a körülöttem lévők reakciójából azt azért tudtam, hogy valami tragédia történt.

Hány évesen döntöttél úgy, hogy F1-es pilóta akarsz lenni?

SP: Nagyjából 12 évesen – és nagyon elszánt voltam!

Mikor volt az első nagy baleseted egy versenyautóval?

SP: Még a Formula-BMW-ben, 2006-ban egy teszten. Átfordultam egyszer-kétszer, és senki nem volt körülöttem, hogy segítsen. Azon kaptam magam, hogy teljesen egyedül vagyok. Nem volt túl kellemes élmény.

Milyen színű volt az első sisakod?

SP: Teljesen fehér.

Mikor nyerted meg első trófeádat, és hogyan nézett ki?

SP: Egy nagyon kicsi trófea volt. Az a fajta "arany", ami ha hozzáértél, akkor az arany eltűnt és fehér színű lett. 2001-ben nyertem gokartban.

Milyen autót vezettél először?

SP: Édesapám kocsiját. Egy Lexus volt, és engem és a testvéremet is azon tanított vezetni Mexikó utcáin.  Amikor valamit elrontottunk, kaptunk egy taslit - ekkor értettem meg, hogy jobb nem hibázni. (Nevet)

Hol volt az első ház, amiben éltél?

SP: Ez a családom háza volt Guadalajarában, de nem emlékszem rá, mert még nagyon kicsi voltam amikor elköltöztünk onnan, majd nyolc éves koromban megint máshová költöztünk.

Ideges voltál első nap az iskolában?

SP: Elég félénk voltam amikor találkoztam az osztálytársaimmal. A játszótér az jó volt, de az iskola az furcsa volt, mert hirtelen teljesen másként kellett viselkedni.  Az viszont jó volt, hogy a bátyám is oda járt.

Mi volt az első étel, amit főztél?

SP: Ez egy japán rizs étel volt, amit még a Formula BMW-s időkben tanultam meg elkészíteni japán csapattársamtól. Nagyon finom volt és olcsó – egy tökéletes étel volt, amikor egyedül éltem.

Mi volt az első dolgod ma reggel?

SP: Mindig küldök egy üzenetet a barátnőmnek.

Mi volt az első dolgod, amikor legelőször ülést kaptál az F1-ben?

SP: Hazamentem Mexikóba bejelenteni a hírt, és közben a tudtom nélkül Carlos Slim meghívta a családomat, így nála találkoztunk. Ez nem egy parti volt, hiszen az egész napom tele volt interjúkkal, de fantasztikus volt látni, hogy a családom és a támogatóim mennyire büszkék rám.

Mi volt az első lemez amit vásároltál?

SP: Igazából nem tudok ilyet mondani, hiszen már az új generációhoz tartozok, szóval inkább letöltöm az internetről. Hogy mit töltöttem le először? Talán Alejandro Fernandez néhány dalát – ő egy híres mexikói énekes, aki szintén Guadalajarából származik, és akinek csillaga is van Hollywoodban, a Hírességek Utcáján.

Mit sportoltál először gyermekkorodban?

SP: Fociztam - természetesen.

Mikor volt az első romantikus csókod?

SP: Az első barátnőmmel, 15 évesen.

Mikor kértek tőled először autogramot?

SP: Egészen fiatalon, még a gokartos időkben. Egy srác odajött hozzám, és kért egy autogramot, én pedig egyszerűen csak leírtam a nevemet a papírra, hirtelen nem tudtam mi mást tegyek.

Mikor kóstoltad meg először a pezsgőt?

SP: Amikor a Skip Barber versenyzői iskolába jártam, mindig amikor dobogón álltunk az „osztálytársakkal”, akkor kaptunk egy korty pezsgőt, csak, hogy szokjuk. (Nevet)

Melyiket kívánod meg először - a gyümölcsöt vagy egy szelet csokit?

SP: Csokoládét.

Mi volt az első szavad kisgyerekként?

SP: Nagyon későn kezdtem beszélni – a családom aggódott is. Sosem beszéltem sokat gyerekként, és talán ez még ma is bennem van egy kicsit. Sajnos nem emlékszem, hogy mi volt az első szó, amit kimondtam.

000 facebook_banner.jpg

Kezdetek - Jules Binachi

A kezdetek - Esteban Gutiérrez

A kezdetek - Daniel Ricciardo

A kezdetek - Kevin Magnussen

A kezdetek - Max Chilton

A kezdetek - Adrian Sutil

A kezdetek - Pastor Maldonado

A kezdetek - Felipe Massa

A kezdetek - Sebastian Vettel

A kezdetek - Romain Grosjean

A kezdetek - Nico Rosberg

A kezdetek - Kobajasi Kamui

 

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

f1 forma-1 kezdetek formula-1 sergio pérez