FormaNet Magazin

Minden ami Formula-1


2011. júl 10.

Buttonnak ismét nem hozott szerencsét a hazai pálya

írta: FormaNet
Buttonnak ismét nem hozott szerencsét a hazai pálya

Jenson Button eddigi F1-es pályafutása során még egyszer sem állhatott dobogóra hazai futamán, így nem meglepő, hogy a 2009-es bajnok nagyon elszántan érkezett a Brit Nagydíj helyszínére, ám egy szerelői blama miatt nem, hogy a dobogós helyezések egyikét sem tudta megkaparintani,…

Tovább Szólj hozzá

f1 formula 1 kerékcsere silverstone jenson button

2011. júl 10.

Alonso idei első futamgyőzelmét ünnepelhette Silverstone-ban

írta: FormaNet
Alonso idei első futamgyőzelmét ünnepelhette Silverstone-ban

Fernando Alonso, és a Ferrari idei első futamgyőzelmét ünnepelhette Silverstone-ban, miután Sebastian Vettelt is elérte a bokszutcai balszerencse. A két Red Bull még így is a dobogón ünnepelhetett, és Vettel második helyével újabb értékes pontokat zsebelt be.  A Brit…

Tovább Szólj hozzá

ferrari f1 alonso formula 1 futam silverstone brit nagydíj

2011. júl 10.

Zűrös első futama volt Kiss Pál Tominak a Silverstone-i ringen

írta: FormaNet
Zűrös első futama volt Kiss Pál Tominak a Silverstone-i ringen

Szombaton a reggeli időmérő edzéssel, majd a délutáni első futammal folytatódott a Brit Nagydíj Silverstone-ban. A Right Guard Racing motorsport program versenyzője az időmérő edzésen a 13. rajtkockát szerezte meg, sajnos azonban a délutáni futamon többszörös balszerencse miatt…

Tovább Szólj hozzá

silverstone gp3 kiss pál tamás első futam

2011. júl 09.

Mark Webberé a pole Silverstone-ban

írta: FormaNet
Mark Webberé a pole Silverstone-ban

Silverstone-ban is a Red Bull bérelte ki az első sort, de ezúttal Mark Webber volt a gyorsabb. Az időmérő kezdetén és a legvégén is bezavart az eső, aminek több vesztese is lett, többek között Lewis Hamilton is, aki csak a 10. rajtkockából vághat neki hazai versenyének. A második…

Tovább Szólj hozzá

f1 webber formula 1 red bull silverstone brit nagydíj

2011. júl 09.

Száraz pályán Vettel volt az utolsó szabadedzés legjobbja Silverstone-ban

írta: FormaNet
Száraz pályán Vettel volt az utolsó szabadedzés legjobbja Silverstone-ban

Sebastian Vettel pénteken az esős körülmények miatt nem tudott érdemi munkát végezni, a kvalifikáció előtt azonban ismét visszavette idén már megszokott helyét, és ugyan nem óriási fölénnyel, de végül az élen zárta az egy órás szabadedzést. A Red Bullokhoz jelenleg a…

Tovább Szólj hozzá

f1 formula 1 vettel red bull szabadedzés silverstone brit nagydíj

2011. júl 08.

Délután Massa volt a leggyorsabb az esős Silverstone-ban

írta: FormaNet
Délután Massa volt a leggyorsabb az esős Silverstone-ban

Felipe Massa az utolsó percekben futotta meg a második szabadedzés legjobb idejét, ami ugyan jócskán elmaradt Mark Webber délelőtti 1:46-os körétől, de ennek oka, hogy a délutáni tréning szinte végig esőben zajlott. A második helyen záró Nico Rosberg hét tizeddel maradt el a…

Tovább Szólj hozzá

f1 formula 1 felipe massa silverstone ferari brit nagydíj második szabadedzés

2011. júl 08.

Mark Webber volt a leggyorsabb az esős silverstone-i edzésen

írta: FormaNet
Mark Webber volt a leggyorsabb az esős silverstone-i edzésen

Az esővel tarkított első szabadedzésen Mark Webber több, mint fél másodperces előnnyel zárt az élen, az őt követő Michael Schumacherrel szemben. A harmadik és negyedik legjobb időt egy Williams és egy Sauber futotta, Rubens Barrichello, valamint Sergio Perez személyében.  …

Tovább Szólj hozzá

f1 első formula 1 szabadedzés silverstone mark webber brit nagydíj

2011. júl 07.

Kiss Pál Tamás hétvégén egy jól ismert helyszínen, Silverstone-ban bizonyíthat

írta: FormaNet
Kiss Pál Tamás hétvégén egy jól ismert helyszínen, Silverstone-ban bizonyíthat

Kéthetes pihenő után, július 8-10. között az angliai Silverstone-ban folytatódik a GP3 versenysorozat. A Tech 1 Racing magyar versenyzője tegnap délután érkezett Nagy-Britanniába. Az egykor katonai repülőtérként funkcionáló, majd többször átalakított Silverstone-i ring…

Tovább Szólj hozzá

silverstone gp3 kiss pál tamás

2011. júl 07.

Button az esőben reménykedik Silverstone-ban

írta: FormaNet
Button az esőben reménykedik Silverstone-ban

A McLaren 2009-es világbajnoka, Jenson Button abban reménykedik, hogy a Brit Nagydíj esős futam lesz, mert az jelentősen megnövelné esélyeit a győzelemre a vasárnapi versenyen.Nem ok nélkül vélekedik így Button, hiszen mindenki emlékszik még a június közepén rendezett Kanadai…

Tovább Szólj hozzá

f1 mclaren forma1 silverstone jenson button brit nagydíj mp4 26

2011. júl 05.

Formula album - Brit Nagydíj

írta: FormaNet
Formula album - Brit Nagydíj

Hétvégén a Formula-1 történelmének egyik legpatinásabb versenypályája, a Silverstone Circuit látja vendégül a száguldó cirkusz mezőnyét. A 2011-es versenynaptár kilencedik állomásának egyedülálló különlegessége, hogy 1950 május 13-án innen indult útjára a Formula-1-es…

Tovább Szólj hozzá

alfa romeo f1 formula 1 1950 silverstone brit nagydíj giuseppe farina formula album

2011. jún 30.

Alonso: A kemény keverék egy újabb kihívás, amivel szembe kell néznünk Silverstone-ban

írta: FormaNet
Alonso: A kemény keverék egy újabb kihívás, amivel szembe kell néznünk Silverstone-ban

A Pirelli szerdán megerősítette, hogy Silverstone-ban a kemény és a lágy keverékek állnak majd a csapatok rendelkezésére, mint ahogy legutóbb a Spanyol Nagydíjon, Barcelonában, ahol a Ferrari látványosan szenvedett a kemény gumikon. Ez a választás nyilvánvalóan nem jó hír a…

Tovább Szólj hozzá

ferrari f1 pirelli formula 1 silverstone fernado alonso

2011. jún 28.

A Pirelli nem enged a Ferrari nyomásának, a keverékek kiválasztásánál

írta: FormaNet
A Pirelli nem enged a Ferrari nyomásának, a keverékek kiválasztásánál

A Pirelli, a Ferrari aggodalmai ellenére is semleges kíván maradni a gumikeverékek megválasztásánál. A Formula-1 kizárólagos gumiszállítója határozottan kitart a mellett, hogy semmilyen nyomásnak nem enged, és egyik csapatot sem részesíti előnyben amikor a arról dönt, hogy…

Tovább Szólj hozzá

ferrari f1 pirelli forma1 silverstone gumi keverékek

2011. máj 18.

Átadták Silverstone új létesítményét, a Szárnyat

írta: FormaNet
Átadták Silverstone új létesítményét, a Szárnyat

Silverstone-ban kedden hivatalosan is megnyílt az új paddock és bokszutca komplexum, amely - alakja alapján - a  „Szárny” (Wing ) nevet kapta. Az építkezés költsége elérte a 27 millió fontot. Az új létesítményt a kenti herceg nyitotta meg ünnepélyes keretek…

Tovább Szólj hozzá

f1 forma1 formula1 wing szárny silverstone brit nagydíj

2011. ápr 01.

Kiss Pál Tamás a top10-ben zárta a silverstone-i teszteket

írta: FormaNet
Kiss Pál Tamás a top10-ben zárta a silverstone-i teszteket

Noha a piros zászlókkal továbbra sem volt szerencséje Kiss Pál Tamásnak, a GP3-as sorozat egyetlen magyar versenyzője a harmadik nap utolsó tesztjén bizonyította, képes akár a legjobbakkal is felvenni a versenyt. A TECH 1 Racing pilótája bekerült a TOP 10-be, ráadásul csapatában…

Tovább Szólj hozzá

teszt silverstone gp3 tech1 racing kiss pál tamás.

2011. már 31.

Piros zászlók fosztották meg Kiss Pál Tamást a Top 10-től a második tesztnapon

írta: FormaNet
Piros zászlók fosztották meg Kiss Pál Tamást a Top 10-től a második tesztnapon

Az időjárás most sem fogadta kegyeibe a GP3 sorozat versenyzőit a silverstone-i teszt második napján. A TECH 1 Racing versenyzője, Kiss Pál Tamás több mint egy másodpercet javított eddigi legjobbján, míg a délután eleredő esőben a sok baleset miatt nem tudta megtartani az előkelő…

Tovább Szólj hozzá

teszt silverstone gp3 kiss pál tamás

süti beállítások módosítása