FormaNet Magazin

Minden ami Formula-1

2011. júl 10.

Schumacher elismeri, hogy hibázott, de túl szigorúnak tartja büntetését

írta: FormaNet
Schumacher elismeri, hogy hibázott, de túl szigorúnak tartja büntetését

A Mercedes felemás napot zárt Silverstone-ban, egyrészt elégedettek lehetnek, mivel Nico Rosberg hatodik-, illetve Michael Schumacher kilencedik helye tíz pontot hozott a csapat számlájára, amivel a konstruktőri bajnokságban megelőzték az addig negyedik helyen álló Renault-t.…

Tovább Szólj hozzá

mercedes f1 schumacher rosberg formula 1 silverstone

2011. júl 10.

Hamilton már megszokásból jár a stewardokhoz

írta: FormaNet
Hamilton már megszokásból jár a stewardokhoz

Lewis Hamilton a Brit Nagydíj hajrájában éppen csak meg tudta tartani negyedik helyét az őt támadó Felipe Massával szemben. Hamilton agresszívan védte pozícióját, amibe még az is belefért, hogy a Vale kanyarnál a két kocsi össze is koccant, a Ferrari pedig kisodródott. A kisebb…

Tovább Szólj hozzá

f1 lewis hamilton formula1 silverstone brit nagydíj stewartok

2011. júl 10.

Buttonnak ismét nem hozott szerencsét a hazai pálya

írta: FormaNet
Buttonnak ismét nem hozott szerencsét a hazai pálya

Jenson Button eddigi F1-es pályafutása során még egyszer sem állhatott dobogóra hazai futamán, így nem meglepő, hogy a 2009-es bajnok nagyon elszántan érkezett a Brit Nagydíj helyszínére, ám egy szerelői blama miatt nem, hogy a dobogós helyezések egyikét sem tudta megkaparintani,…

Tovább Szólj hozzá

f1 formula 1 kerékcsere silverstone jenson button

2011. júl 10.

Alonso idei első futamgyőzelmét ünnepelhette Silverstone-ban

írta: FormaNet
Alonso idei első futamgyőzelmét ünnepelhette Silverstone-ban

Fernando Alonso, és a Ferrari idei első futamgyőzelmét ünnepelhette Silverstone-ban, miután Sebastian Vettelt is elérte a bokszutcai balszerencse. A két Red Bull még így is a dobogón ünnepelhetett, és Vettel második helyével újabb értékes pontokat zsebelt be.  A Brit…

Tovább Szólj hozzá

ferrari f1 alonso formula 1 futam silverstone brit nagydíj

2011. júl 10.

Zűrös első futama volt Kiss Pál Tominak a Silverstone-i ringen

írta: FormaNet
Zűrös első futama volt Kiss Pál Tominak a Silverstone-i ringen

Szombaton a reggeli időmérő edzéssel, majd a délutáni első futammal folytatódott a Brit Nagydíj Silverstone-ban. A Right Guard Racing motorsport program versenyzője az időmérő edzésen a 13. rajtkockát szerezte meg, sajnos azonban a délutáni futamon többszörös balszerencse miatt…

Tovább Szólj hozzá

silverstone gp3 kiss pál tamás első futam

2011. júl 10.

Ecclestone szerint Dél-Afrika két éven belül futamot rendezhet

írta: FormaNet
Ecclestone szerint Dél-Afrika két éven belül futamot rendezhet

Amíg a Brit Nagydíj hétvégéjén a csapatok egymást és az FIA-t győzködik a motorszabályokról, miközben a szurkolók találgatják, hogy a Red Bullok megtudják-e őrizni az egész verseny alatt vezető helyüket, addig Bernie Ecclestone tovább szervezi a száguldó cirkusz globális…

Tovább Szólj hozzá

f1 forma1 bernie ecclestone kyalami east london cape town dél afrikai nagydíj

2011. júl 09.

Mark Webberé a pole Silverstone-ban

írta: FormaNet
Mark Webberé a pole Silverstone-ban

Silverstone-ban is a Red Bull bérelte ki az első sort, de ezúttal Mark Webber volt a gyorsabb. Az időmérő kezdetén és a legvégén is bezavart az eső, aminek több vesztese is lett, többek között Lewis Hamilton is, aki csak a 10. rajtkockából vághat neki hazai versenyének. A második…

Tovább Szólj hozzá

f1 webber formula 1 red bull silverstone brit nagydíj

2011. júl 09.

Kedves FIA! A tiszteletet nem elvárni, kiérdemelni kell

írta: FormaNet
Kedves FIA! A tiszteletet nem elvárni, kiérdemelni kell

Ha egyszer úgy döntenék, hogy hivatalos levelet írok a Nemzetközi Automobil Szövetségnek, az etikett, és a kialakult szokásjog alapján úgy kellene kezdenem, hogy Tisztelt FIA. Ha azonban a tisztelt szó valódi értelmét elemezzük, a mostani helyzet alapján talán már nem is ennyire…

Tovább Szólj hozzá

f1 forma1 fia jean todt charlie whiting f1 motorszabály motorbotrány

2011. júl 09.

Száraz pályán Vettel volt az utolsó szabadedzés legjobbja Silverstone-ban

írta: FormaNet
Száraz pályán Vettel volt az utolsó szabadedzés legjobbja Silverstone-ban

Sebastian Vettel pénteken az esős körülmények miatt nem tudott érdemi munkát végezni, a kvalifikáció előtt azonban ismét visszavette idén már megszokott helyét, és ugyan nem óriási fölénnyel, de végül az élen zárta az egy órás szabadedzést. A Red Bullokhoz jelenleg a…

Tovább Szólj hozzá

f1 formula 1 vettel red bull szabadedzés silverstone brit nagydíj

2011. júl 09.

Az FIA a Renault javára módosította a motorszabályozást - Újabb botrány előtt az F1?

írta: FormaNet
Az FIA a Renault javára módosította a motorszabályozást - Újabb botrány előtt az F1?

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh határozottan azt állítja, hogy az FIA Silverstone-ban megváltoztatta a fúvott diffúzorokra vonatkozó szabályozást, amivel a Renault motorokkal hajtott autóknak tett komoly engedményeket.  A szabályozás eredetileg 10 százalékos…

Tovább Szólj hozzá

f1 renault forma1 red bull fia brit nagydíj christian horner fúvott diffúzor martin whitemarsh f1 botrány

2011. júl 08.

Vettel szerint a mai edzések eredményeiből senki nem lett okosabb

írta: FormaNet
Vettel szerint a mai edzések eredményeiből senki nem lett okosabb

A Brit Nagydíj hétvégéjén a legnagyobb kérdés az, hogy a befújt diffúzor tilalmára vonatkozó szabályokkal a Red Bull mennyit veszít majd az eddig utolérhetetlen teljesítményéből. Sebastian Vettel a pénteki szabadedzéseken mindössze egy 13. és egy 18. helyre elegendő időt…

Tovább Szólj hozzá

f1 forma1 sebastian vettel brit nagydíj szabadedzések

2011. júl 08.

Délután Massa volt a leggyorsabb az esős Silverstone-ban

írta: FormaNet
Délután Massa volt a leggyorsabb az esős Silverstone-ban

Felipe Massa az utolsó percekben futotta meg a második szabadedzés legjobb idejét, ami ugyan jócskán elmaradt Mark Webber délelőtti 1:46-os körétől, de ennek oka, hogy a délutáni tréning szinte végig esőben zajlott. A második helyen záró Nico Rosberg hét tizeddel maradt el a…

Tovább Szólj hozzá

f1 formula 1 felipe massa silverstone ferari brit nagydíj második szabadedzés

2011. júl 08.

Mark Webber volt a leggyorsabb az esős silverstone-i edzésen

írta: FormaNet
Mark Webber volt a leggyorsabb az esős silverstone-i edzésen

Az esővel tarkított első szabadedzésen Mark Webber több, mint fél másodperces előnnyel zárt az élen, az őt követő Michael Schumacherrel szemben. A harmadik és negyedik legjobb időt egy Williams és egy Sauber futotta, Rubens Barrichello, valamint Sergio Perez személyében.  …

Tovább Szólj hozzá

f1 első formula 1 szabadedzés silverstone mark webber brit nagydíj

2011. júl 08.

Schumacher: A rekordok azért vannak, hogy megdöntsék azokat, Sebastian jó úton halad

írta: FormaNet
Schumacher: A rekordok azért vannak, hogy megdöntsék azokat, Sebastian jó úton halad

Michael Schumachernek a jelek szerint eszébe sincs befejezni a versenyzés. A német legenda  tegnap úgy nyilatkozott, hogy eltökélt, és az eredeti három éves szerződését mindenképpen kitölti a Mercedes GP-nél. Pár héttel azután, hogy Kanadában majdnem sikerült meglepetést…

Tovább Szólj hozzá

mercedes f1 forma1 michael schumacher sebastian vettel

2011. júl 07.

Vettel: Helytelen lenne biztonságban és kényelemben érezni magam

írta: FormaNet
Vettel: Helytelen lenne biztonságban és kényelemben érezni magam

Sebastian Vettel a legnagyobb esélyesként indul a hétvégén megrendezésre kerülő Brit Nagydíjon, hogy tovább növelje előnyét a világbajnoki pontversenyben. A német versenyző azonban nem veszi biztosra, hogy eddigi dominanciája továbbra is megmarad.   A regnáló bajnok…

Tovább Szólj hozzá

f1 formula 1 sebastian vettel

süti beállítások módosítása