FormaNet Magazin

Minden ami Formula-1

2012. júl 12.

GP3 Bennfentes - Kiss Pál Tamás

írta: FormaNet
GP3 Bennfentes - Kiss Pál Tamás

F1 bennfentes címmel idén egy érdekes interjúsorozatot indított a Formula-1 hivatalos honlapja, ahol a királykategória szereplői személyes kérdéseket kapnak. A FormaNet magazinban minden eddigi, többek között Sebastian Vettellel, Lewis Hamiltonnal, vagy legutóbb éppen Jenson Buttonnal készült bennfentest olvashattatok. Úgy éreztük, a sorból nem maradhat ki hazánk formula autós kiválósága, az immár második éve a GP3-ban bizonyító, tavalyi barcelonai futamgyőztes, idén Monacóban második helyen célba érő Kiss Pál Tamás sem.


kiss pál tamás gp3.JPG 

...

Tovább Szólj hozzá

bennfentes kiss pál tamás GP3

2012. júl 12.

F1 Vettel, vagy Webber? Ebben a szezonban elfelejthetjük a csapatsorrendet?

írta: FormaNet
F1 Vettel, vagy Webber? Ebben a szezonban elfelejthetjük a csapatsorrendet?

Mark Webber számára nagyszerűen alakult az utóbbi pár nap, a 35 éves pilóta megnyerte a Brit Nagydíjat, majd újabb egy évre szóló szerződést írt alá jelenlegi munkaadójával. Az ausztrál pilóta jelenleg második a pilóták pontversenyében, csupán hét pont hátrányban Fernando Alonso mögött. Sebastian Vettel a harmadik pozíciót szerezte meg Silverstone-ban, és szintén harcban áll a világbajnoki címért. Christian Horner szerint, a két versenyző nagyon tiszteli egymást, és egészséges verseny folyik közöttük.

  Webber Vettel Silverstone 2012.jpg

...

Tovább Szólj hozzá

f1 forma1 red bull formula1 mark webber sebastian vettel christian horner

2012. júl 12.

F1 Webber: Egy ilyen teljesítménynek nehéz hátat fordítani

írta: FormaNet
F1 Webber: Egy ilyen teljesítménynek nehéz hátat fordítani

Az elmúlt napok főszereplője, kétség kívül a tavalyi évben gyengélkedő, Mark Webber, aki vasárnap Silverstone-ban idei második futamgyőzelmét aratta, és nem mellesleg megerősítette pozícióját a bajnoki pontverseny második helyén. Remek versenyét követően a csapat nem húzta tovább a szerződéshosszabbítást, ami nem is meglepő annak fényében, hogy Webber a Ferrarival is tárgyalt. A 35 esztendős ausztrál a BBC honlapján írt blogjában bővebben is beszámolt döntésének hátteréről. 

webber-silverstone_1.JPG 

...

Tovább Szólj hozzá

f1 red bull mark webber formula-1

2012. júl 12.

F1 Ferrari: Már csak Zorro hiányzik a listáról

írta: FormaNet
F1 Ferrari: Már csak Zorro hiányzik a listáról

Miután a Red Bull a napokban megerősítette Mark Webber szerződéshosszabbítását, így a négy top csapat közül egy már biztosan kiesett a spekulánsok látóköréből, de így is van még bőven találgatni való, hiszen többek között Lewis Hamilton, Felipe Massa és Michael Schumacher jövője sem dőlt még el. A Scuderia Ferrari ironikus megjegyzéseiről elhíresült „Suttogó lova” kicsit előretekintett a nyári szünetben várható uborkaszezonra, ahol vélhetően sok olyan alaptalan feltételezést fogunk még hallani/olvasni, mint legutóbb például Hamilton Lotus felé kacsingatását.

ferrari-silverstone.JPG 

...
Tovább Szólj hozzá

ferrari f1 massa formula-1 suttogó ló

2012. júl 12.

F1 A Toro Rosso csapatfőnöke szerint nem az újonc pilótákkal, hanem az autóval van gond

írta: FormaNet
F1 A Toro Rosso csapatfőnöke szerint nem az újonc pilótákkal, hanem az autóval van gond

A 2012-es szezon első két futamán, a Toro Rosso két fiatal tehetsége, az újonc Jean-Eric Vergne, és csapattársa, Daniel Ricciardo is pontot szerzett csapatának, ám a fényes kezdetet - eredmények tekintetében - nagy csend követte. A csapatfőnök, Franz Tost azonban kiáll a két ifjonc mellett, és ahelyett, hogy az ő vállukra tenné a felelősséget, sokkal inkább az autóban és a fejlesztések lassú ütemében keresi a sikertelenség okait. A Formula-1 hivatalos weboldalán készült exkluzív interjúban a szakember mindkét pilótáját dicséri, és véleménye szerint az új fejlesztésekkel a szezon második felében gyakrabban láthatjuk majd őket pontszerző helyekért csatázni.

franz tost.JPG 

...
Tovább Szólj hozzá

f1 toro rosso franz tost formula-1

2012. júl 11.

F1 A McLaren legyőzte mumusát, és újra gyors boxkiállásokat produkál

írta: FormaNet
F1 A McLaren legyőzte mumusát, és újra gyors boxkiállásokat produkál

A McLaren csapat sportigazgatója Sam Michael elmondta, hogy a csapat a boxkiállások során elérte azt a sebességet, amelyet szerettek volna, azt azonban elismeri, hogy a nyomás ugyanúgy rajtuk van, hogy ezt továbbra is ilyen szinten tudják tartani.

mclaren boxkiállás.JPG 

...
Tovább Szólj hozzá

f1 mclaren formula-1 boxkiállás

2012. júl 11.

F1 A Lotusnál nincs frusztráció az elszalasztott győzelmek miatt

írta: FormaNet
F1 A Lotusnál nincs frusztráció az elszalasztott győzelmek miatt

A Lotus F1 Team csapatfőnöke, Eric Boullier továbbra is kitart amellett, hogy felesleges frusztrációt érezniük, annak ellenére, hogy ismét adott volt egy hétvége és nem sikerült a pilótákban és az autókban rejlő potenciált kihasználni.

raikkonen-silverstone.jpg 

...

Tovább Szólj hozzá

f1 lotus silverstone brit nagydíj eric boullier formula-1

2012. júl 10.

F1 Webbernek nagy segítség, hogy már nem kell különböző pletykákkal foglalkoznia

írta: FormaNet
F1 Webbernek nagy segítség, hogy már nem kell különböző pletykákkal foglalkoznia

Mark Webber jövő évi red bullos szerződése a mai nappal hivatalosan formát öltött, így most már egy kérdőjellel kevesebb van a 2013-as idény rajtrácsát illetően. Webber a csapat hivatalos honlapján elárulta, nem volt nehéz a döntés annak ellenére sem, hogy egy olyan legendás alakulattal is tárgyalt, mint a Ferrari. A 35 esztendős ausztrál úgy véli, remekül illeszkedik a jelenlegi csapatába, és a hosszú együtt töltött idők alatt Sebastian Vettellel is egy rendkívül hatékony együttműködést sikerült kialakítaniuk.

mark webber - silverstone.JPG 

...
Tovább Szólj hozzá

f1 szerződés red bull mark webber formula-1

2012. júl 10.

F1 Egy szerződés és ami mögötte van - Webber 2013-ban is a Red Bullnál folytatja

írta: FormaNet
F1 Egy szerződés és ami mögötte van - Webber 2013-ban is a Red Bullnál folytatja

A Red Bull Racing a mai napon véget vetett minden Mark Webberrel kapcsolatos pletykának, miután hivatalosan bejelentette, hogy az ausztrál pilóta a 2013-as szezonban is Sebastian Vettel csapattársaként folytatja pályafutását.

mark webber.JPG 

...

Tovább Szólj hozzá

f1 szerződés red bull mark webber formula-1

2012. júl 10.

F1 Button: Nem tudom, hogy a többiek mi olyat találtak, amit mi nem

írta: FormaNet
F1 Button: Nem tudom, hogy a többiek mi olyat találtak, amit mi nem

Jenson Button, talán ma választ kaphat kérdéseire,ugyanis ma délután a wokingiak technikai stábja ülést tart, ahol próbálják együtt megkeresni az okokat, miért lettek a versenygépeik ilyen lassúak, és miért szerepelnek ilyen csalódást keltően az elmúlt versenyhétvégéken.

jenson button.JPG 

...
Tovább Szólj hozzá

f1 mclaren jenson button formula-1

2012. júl 10.

F1 A McLaren biztos benne, hogy a jelenlegi gyenge forma nem befolyásolja Hamiltont szerződését

írta: FormaNet
F1 A McLaren biztos benne, hogy a jelenlegi gyenge forma nem befolyásolja Hamiltont szerződését

A McLaren nagy reményekkel és komoly fejlesztésekkel érkezett Silverstone-ba az elmúlt hétvégén, ám csalódottan távoztak, hiszen a wokingi istálló számára Lewis Hamilton nyolcadik, és Jenson Button tizedik helye semmiképpen sem nevezhető megfelelő eredménynek. A pilóták egyértelműen az autó sebességét okolják a kudarcért, és mielőbbi elemzéseket, és főleg fejlesztést sürgetnek. Ettől függetlenül a csapatnál úgy gondolják, a jelenlegi forma nem befolyásolja Lewis Hamilton küszöbönálló szerződéshosszabbítását.

Whitmarsh Hamilton szerződőséről.jpg

...

Tovább Szólj hozzá

f1 mclaren forma1 lewis hamilton formula1 martin whitmarsh

2012. júl 09.

F1 Lotus: A kirakós játék utolsó darabjai még mindig hiányoznak

írta: FormaNet
F1 Lotus: A kirakós játék utolsó darabjai még mindig hiányoznak

Nagy reményekkel érkezett Silverstone-ba a Lotus istálló, mégsem a várakozásaiknak megfelelően alakult a versenyhétvége. Kimi Raikkonen az ötödik, Romain Grosjean a hatodik helyet szerezte meg. Eric Bouiller szerint, már csak a kirakós játék utolsó darabjai hiányoznak a tökéletes versenyhez, éppen ezért érez frusztrációt, hogy Silverstone-ban nem sikerült legalább egy dobogós eredményt felmutatniuk.

raikkonen-silverstone.jpg 

...
Tovább Szólj hozzá

f1 lotus kimi raikkonen silverstone brit nagydíj formula-1 romain grosjean

2012. júl 09.

F1 Webber: Ez megkönnyítheti a helyzetemet, hogy a Formula-1-ben maradhassak

írta: FormaNet
F1 Webber:  Ez megkönnyítheti a helyzetemet, hogy a Formula-1-ben maradhassak

Ha valaki is kételkedett volna, Mark Webber jövőjét illetően, a Red Bull ausztrál versenyzője - akinek szerződése az idény végén lejár - mindenképp szeretne a Formula-1-ben maradni. Pozícióját megerősíthette a vasárnapi diadala a Brit Nagydíjon.

Webber Silverstone 2012.jpg

...

Tovább Szólj hozzá

f1 forma1 red bull formula1 silverstone mark webber brit nagydíj

2012. júl 09.

F1 Nyilatkozatháború dél-amerikai módra - Maldonado vs Pérez

írta: FormaNet
F1 Nyilatkozatháború dél-amerikai módra - Maldonado vs Pérez

Pastor Maldonado, a Williams venezuelai pilótája egyesek szerint lassan rászolgál a „mezőny mészárosa” címre. Megannyi versenytársának munkáját tette már tönkre ebben az idényben, a vasárnapi Brit Nagydíjon éppen a sauberes Sergio Pérezét. De vajon mehet-e ez így tovább, és ha igen, meddig? A verseny után heves szópárbaj alakult ki a két dél-amerikai között, ebből szemezgettünk nektek.

pérez-maldonado-silverstone.JPG 

...
Tovább Szólj hozzá

f1 silverstone brit nagydíj formula-1 sergio perez pastor maldonado

süti beállítások módosítása