Michael Schumacher tavalyi visszatérése óta szinte folyamatos kritikák kereszttüzében áll, melyek leegyszerűsítve két táborra oszlanak. Egyesek már az elejétől fogva értelmetlennek találták a német legenda visszatérését, és néhány verseny után azonnal nyugdíjazásról harsogtak, míg a kritikák pozitív oldalán számos olyan vélemény hangzott el, ami az autó gyenge teljesítményével érvelt Schumi mellett. Azzal azonban nagyjából mindenki egyetértett, hogy a második évben már tisztább képet kaphatunk a hétszeres bajnok erejéről, és az elmúlt hétvégén Törökországban bizony a negatív vélemények felé billent a mérleg.

Bernie Ecclestone tegnapi kijelentésével minden bizonnyal megdobogtatta a közép-európai Formula-1 rajongók szívét, miszerint a száguldó cirkusz akár a közel jövőben visszatérhet Ausztriába, miután az osztrákoknak ismét van olyan versenypályájuk, ami fogadni tudja az F1 mezőnyét.

Sebastian Vettel idei harmadik, F1-es pályafutásának 13. trófeáját gyűjtötte be Isztambulban, amivel immár feliratkozott a futamgyőztesek örökranglistájának Top20-as listájára. A legifjabb világbajnok éppen annyi diadalt tudhat már háta mögött, mint a Ferrari első bajnoka, Alberto Ascari, illetve David Coulthard, akinek 2008-as visszavonulása után Vettel elfoglalhatta a vörös bikák egyik autóját.
Sebastian Vettel legalább olyan könnyedén nyerte meg az 58 körös Török Nagydíjat, mint amilyen egyszerűen kibérelte szombaton a pole-t. A Red Bull kettős győzelmét az utolsó körökben Mark Webber nagy csatában biztosította be, de a legyőzött Fernando Alonso sem szomorkodhat, hiszen idei első dobogóját ünnepelhette Isztambulban. A Kínai Nagydíjat követően ismét rendkívül izgalmas, fordulatokban és előzésekben gazdag versenyt láthatott a nagyközönség.
A Török Nagydíj 23 fővel indult el, ugyanis a 22. rajtkocka üresen maradt, mert Timo Glock a bemelegítő kör után visszatért szerelőihez a bokszba. A Virgin sebességváltója adta meg magát, így a németnek már a rajt előtt véget ért a versenye.
A szombat délutáni első futamon Tomi a 24. rajtkockából vághatott neki első versenyének, melyen végül a 16. lett. A ma délelőtti második, eseménydús 15 körös megmérettetését a 16. helyről kezdhette, majd végül tizennyolcadikként intette le a kockás zászló.
Bernie Ecclestone, a Formula-1 kereskedelmi jogainak birtokosa továbbra is komolytalannak tartja a News Corporation és az Exor ajánlatát, a Formula-1 felvásárlása kapcsán.

A Ferrari még a nyáron jelentős változtatásokat tervez a szélcsatornáján, miután a technikai eszköz téves adatai jelentősen hátráltatták a fejlesztések hatékonyságát, és ez vezethetett az idei gyenge szezonkezdéshez.

A Bahrain International elnöke szombaton bejelentette, hogy készen állnak arra, hogy még ebben az évben fogadják a száguldó cirkusz mezőnyét.

Élete első GP3-as időmérő edzésén Tomi sokáig TOP 10 közeli időket autózott, ám a kvalifikáció második felére rosszkor engedte vissza a csapata a pályára, így a nagy forgalomban már nem tudott javítani az idején.

Sebastian Vettel könnyedén, a bokszban nézelődve nyerte meg idei negyedik pole-pozícióját, mellőle csapattársa, Mark Webber rajtolhat, míg a hétvége eddigi nagy meglepetése, Nico Rosberg a harmadik rajthelyre kvalifikálta az ezüstnyilat.

Q1
Elsőként Kamui Kobajasi kezdte meg mért körét, de nem ért a végére, mert autója lelassult, és a boksz bejáratától már csak a pályabírók segítségével tudott visszatérni csapatához. A japán kvalifikációja ezennel véget is ért, rajta kívül pedig a szokásos hatos búcsúzott. Kobajasi csak azért nem a rajtrács legvégéről vág majd neki a holnapi futamnak, mert Jerome D’ Amrosio öt rajthelyes büntetéssel kezdi első Török Nagydíját. A 107 százalékos szabályba mindenki belefért, még a ...
Tegnapi balesete után Sebastian Vettel ma újra kibérelte magának a top helyet, a Mercedes pedig továbbra is remek formát mutat Isztambulban. Schumacher csak hajszállal maradt el a tavalyi világbajnoktól, Rosberg pedig Mark Webber után a negyedik lett az egy órás szabadedzésen.

Szép, napos idő fogadta a mezőnyt az időmérő előtti utolsó, egy órás szabadedzésen. A levegő hőmérséklete 17, az aszfalt pedig 27 Celsius-fokra melegedett az isztambuli pályán.
Aki szelet vet, vihart arat – tartja a közmondás, és ez most különösen igaz a News Corporation, és a Ferrarihoz közel álló EXOR bejelentése kapcsán a száguldó cirkuszra. A bejelentés, miszerint a két cég további cégek bevonásával szeretne egy konzorciumot létrehozni, és ajánlatot tenni a Formula-1 felvásárlására, rendesen felkavarta az F1 – Bernie Ecclestone által mesterségesen fenntartott – állóvizét.
Az előzményekről itt olvashattok
Még nincsenek túl jóban, de már barátkozik egymással a magyar versenyző és a GP3 hétvégi helyszíne, az isztambuli pálya. Pilótánk első szabadedzésén vizes körülmények között futott, míg délután már száraz pályán folytatta a munkát. A szerencse ma nem állt Tomi mellé, a reggeli edzésen egy kicsúszást is bezsebelt, de a bölcsek szerint a rossz kezdet után csak jó jöhet, ezért mi bízunk abban, hogy a holnapi időmérőn és a két futamon jó eredményeket ér majd el.

Tamás nem versenyzett még a török fővárosban, ezért a mai szabadedzés főként arról szólt, hogy megismerje a pálya ritmusát, ráérezzen a kanyarokra.
Már ónapokkal ezelőtt beharangozták, hogy idén nyáron a Formula-1 2008-as világbajnoka, Lewis Hamilton, valamint a NASCAR korábbi kétszeres bajnoka, Tony Stewart a nyáron egy autócserés promóciós rendezvény főszereplője lesz. Pénteken az esemény főszervezője, a Mobil 1 a pontos dátumot is bejelentette.
Az autócsere "akció" a Kanadai Nagydíj után két nappal, június 14-én lesz Watkins Glenben.
A Renault csapatfőnöke, Eric Boullier, aki egyben a csapatok érdekvédelmi szövetségének, a FOTA-nak alelnöke, határozottan elutasítja, egy alternatív széria indításának gondolatát, ami a jelenlegi Formula-1 szétszakadásához vezetne. A szakember szerint egyfajta mini háború van kialakulóban az FIA, és a Bernie Ecclestone által jegyzett FOM kötött.
